Beszámoló a 2019. évi keresztszülő-tanár találkozóról

2019.03.05. | Keresztszülők

A KEMCSE ez évi első nagy rendezvényére: a hagyományos keresztszülő-tanár találkozóra 2019. február 23-án került sor. A moldvai csángómagyar oktatási program tanárai már előző nap megérkeztek. A XI. kerületi Hotel Berlinben szálltak meg, ahol este Egyesületünk meghívására jó hangulatú vacsora mellett, kötetlen beszélgetés közben megtudtuk a legfrissebb híreket a moldvai magyar oktatásról, a tanárok olykor nem könnyű mindennapjairól, örömeikről, gondjaikról.

Másnap reggel 9 órától folyamatosan érkeztek a keresztszülők a Németvölgyi Általános Iskolába, a keresztszülő-tanár találkozóra. Az ország különböző részeiből is eljöttek (pl. Ceglédről, Nyíregyházáról), hogy első kézből értesüljenek az oktatás helyzetéről és keresztgyermekük előmeneteléről.

Elsőként Jolanda Willemse köszöntötte az egybegyűlteket, és bemutatta az előadókat, majd a lábnyiki gyerekek lendületes táncával és szép énekével kezdetét vette a program. A gyerekek azért érkeztek Magyarországra, hogy bemutathassák műsorukat nemcsak a Csángó bálon, hanem nálunk is.

Dr. Legeza László az AMMOA elnöke grafikonok segítségével mutatta be, hogy az elmúlt 10 évben a keresztszülői létszám drasztikus csökkenése mellett a gyereklétszám sokszorosára emelkedett. Nagyon örvendetes, hogy a magyar állam egyre több pénzzel támogatja a programot. Nem győzzük azonban hangsúlyozni, hogy a keresztszülőkre továbbra is nagy szükség van a személyes kapcsolattartás miatt.

Dr. Nyisztor Tinka, az MCSMSZ vallási felelőse előadásában felvázolta azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az utóbbi 30 évben tettek a magyar nyelvű mise érdekében Csángóföldön. Hogy miért éppen most került sor erre az évtizedek óta várt eseményre, arra Boros Rezső, az MCSMSZ alkalmazásában lévő tanár beadványa és a közelgő csíksomlyói pápalátogatás adhat magyarázatot. A csángó falvakból nagyon sokan készülnek az idén Csíksomlyóra, hogy találkozzanak a Szentatyával. Tinka kérte az oktatási program tanárait, hogy vegyenek részt a vasárnapi szentmiséken.

Ezután következett összejövetelünk ünnepélyes része: 4. alkalommal került átadásra az AMMOA által alapított Petrás Ince János Díj. Ez alkalommal Csoma Gergely képzőművész részesült ebben a kitüntetésben. Ezúton is gratulálunk neki!

Legeza László laudációjából sok új részletre derült fény Gergely életéből. Első moldvai útjára 1977-ben került sor, amikor ez még veszélyes tettnek számított a Ceausescu-féle diktatúra alatt. Domokos Pál Péter néprajzkutató hívta fel a figyelmét a moldvai néprajzi kincsekre. Gergely évente többször megfordult a csángó falvakban hol álnéven, hol elváltoztatva a külsejét. A börtönt így sem kerülhette el. Ő volt az első tanár Moldvában, 1 évet tanított Magyarfaluban. Rengeteg fényképet készített, amelyekből 4 gyönyörű fotó albumot állított össze. Novellák és film is jelzi elkötelezettségét a moldvai kultúra iránt. Az elmúlt években több falu számára készített Szent István és Szent László faszobrokat. Továbbra is jár Csángóföldre, ahol élményekben gazdag táborokat szervez az oktatási program diákjainak. A Petrás Mária által készített gyönyörű kisplasztika átvételekor elmondta többek között, hogy a rengeteg útnak, távollétnek van olyan következménye is, hogy nem lesz nyugdíja. De a sok-sok élményt, ismeretet nem veheti el tőle senki.

Ezután az oktatási program koordinátora, Márton Attila előadását a legkisebbek bemutatásával kezdte: az óvodások magyarul imádkoznak étkezés előtt. Nagyon komoly logisztikát igényelt, hogy a bölcsődéseket is bekapcsolták a magyar oktatásba. Hermann Bianka, Petőfi ösztöndíjas foglalkozik a kicsikkel, főz rájuk, tartja a kapcsolatot a szülőkkel. Az édesanyák nagyon hálásak a bölcsődei és óvodai programért, mert amíg a kicsik biztonságos helyen vannak, addig ők intézhetik ügyes-bajos dolgaikat. És nem utolsó sorban anyanyelvként tanulhatják a magyar nyelvet a kicsik.

Nem maradt ki Attila előadásából a régi és új tanárok bemutatása sem.

Toroczkay Katalin valamennyi tanárt megajándékozta egy kis könyvvel, amely a magyar himnuszainkat (Himnusz, Szózat és Boldogasszony anyánk) tartalmazza.

Összejövetelünk záró eseménye a Nemcsics Kinga által vezetett Hettyenfütty együttes előadása volt. A tőlük megszokott fiatalos lendülettel és vidámsággal adták elő a moldvai énekeket.

Ezután a keresztszülők elvonultak a kijelölt osztályokba, hogy a tanárokkal beszélgessenek, érdeklődjenek keresztgyermekeikről. Nagyon fontosak ezek a találkozások, mert ez tartja életben a kapcsolatokat a magyarországi keresztszülő és a moldvai keresztgyermek között.

Voltak olyan keresztszülők, akik levelet, képes lapot, kis ajándékot is kaptak a keresztgyermeküktől.

A mozgalmas délelőtt után következett a megérdemelt ebéd a jól bevált Gastland étteremben az Oktogonnál. Ezután volt egy kis szabadidő, és már kezdődött is a Csángó bál a Millenárison. Vasárnap hajnalban indultak haza a tanárok, hogy fáradtan, de élményekben gazdagon érkezzenek meg falvaikba. Mi is jó érzéssel dőlhetünk hátra a jól sikerült rendezvény után.

 

Büttner Sarolta,
programkoordinátor

 

 Adományozzon telefonja segítségével! Hívja az adományvonalat (13600) előszám nélkül, majd üsse be a 47-es kódszámot! A hívás ára bruttó 250 Ft. Köszönjük támogatását!
Facebook
erdély.ma
Nyitólap | A csángók | Az egyesület | Keresztszülővé válni | Kapcsolat
Hírek, események | Klubdélutánok | Szociális tevékenység | Vallás, hagyományőrzés | Nyaralás, táboroztatás | Oktatás, továbbképzés | Falugazdák | Segítséget kérünk | Utazás Moldvába | Naputánjáró | Könyvek, kisfilmek, videók