Szász Csilla tanárnő, a "Csillag"

2015.09.03. | Keresztszülők

Moldvában szeptember közepén kezdődik a tanév, régi és új tanárokkal, akiknek sikeres és szép tanévet kívánunk. Szász Csilla, már nem lesz közöttük. Szeretném megköszönni neki a tanítványai, a KEMCSE elnöksége és a keresztszülők nevében is a 13 éves, eredményes és szeretettel teli moldvai munkáját az alábbi kis megemlékezéssel. Kívánok neki mindnyájunk nevében jó egészséget és sikeres további munkálkodást az életben.

Milyen képet őrzök Szász Csilláról a szívemben? Szubjektívet és töredékeset. Csak párszor találkoztam vele, de azok az alkalmak mind emlékezetesek nekem. Átnyújtom mindet szeretettel neki és az őt szeretőknek. Egy láthatatlan fonál örökre összekapcsol bennünket és mindazokat az embereket, akik eddig ismerték őt. A szeretet nem ismer határokat sem időben, sem földrajzi távolságban.

Keresztlányom, Kabalás Luca tanárnője volt Szász Csilla Külsőrekecsinben, amikor 2006-ban megismertem mindkettőjüket, és Luca családját is személyesen. Egész életemet meghatározó élmény volt. Aztán 2007-ben Budapesten láttuk egymást Csillával. Az Állatkertnél „megkaphattuk” Lucát egy pár napra, majd visszavittük Mezőkövesdre a többi gyerekhez, ahol Lázárné Borika nyaraltatta többedszer igazi pótmamaként a külsőrekecsini gyerekeket. A mezőkövesdi felvonulást és az esti táncot is élvezettel néztem, ahol Csilla fáradhatatlanul ropta a gyerekekkel együtt hajnalig. A Csángó Bálokon is megcsodálhattam a tánctudományát. Találkoztunk táborokban, Piliscsabán és Csobánkán, keresztszülő-tanár találkozókon is. Mindig szeretettel öleltük meg egymást, pár szót váltva. Nagy öröm a számomra, hogy a Naputánjáró társasjátékot szinte elsőként próbálta ki Moldvában a gyerekekkel, és rögtön jelezte is nekünk, hogy nagyon hasznos és jó játéknak bizonyult. Többször is játszottak a gyerekek vele…

Milyennek látom Csillát? Elkötelezetten felkészült tanárnak és igazi székely lánynak, aki talpraesett, ízes beszédű, vidám, okos, találékony, temperamentumos, sokféle művészi hajlammal megáldott, táncos-lábú, fáradhatatlan, játékos kedvű, őszinte és megbízható. Csíkdánfalva szülötte. Ért a gyerekek nyelvén, akik persze rajonganak érte, bárhova kerül. Ők nevezték el „Csillag”-nak, mert így érthetőbbnek tűnt nekik a keresztneve, de szerintem illik is rá. Szeretem és tisztelem Csillát. Moldvába 1996-ban kezdett el kijárni, 2002-től pedig ott maradt tanítani. Később, Böjte Csaba testvér felhívására a keresztszülők toborzására szóló felhívásnak a megfogalmazásában is tevékenyen részt vett. Sokáig a keresztszülők és a tanárok közötti összekötő is volt. Lujzikalagorban fejezte be 2015 tavaszán a tanévet, és a tanítást is, 13 éves hűséges moldvai szolgálat után. Elképzelhetetlen volt ez a számomra, de bekövetkezett. Egy új korszak érkezett el az életében. Biztos vagyok benne, hogy más területen is hasznosítja majd a tanítás során szerzett tapasztalatait a moldvai magyar gyerek érdekében továbbra is. A legjobbakat kívánom hozzá!

Élvezettel gondolom el, hogy milyen sok moldvai cinkát és legénykét tanított Csilla a falvakban az évek során. A gyerekek, a családjuk tagjai, a falvak lakói, a gyerekek jelképes keresztszülei, a többi tanár, a sok jóakaratú ember, aki a moldvai magyarokat segíti régóta és sokféle formában… többezer ember lehet! Mindannyian összetartozunk Csilla tiszteletében, szeretetében! És köztük lehetek én is. Eltűnnek a korhatárok, a társadalmi, iskolázottsági és anyagi lehetőségek különbözőségei, még a nézetkülönbségek is. Csak a szeretet marad. Még akkor is, ha külső vagy belső hatások, nehézségek megtorpanásra, félreállásra, megpihenésre is kényszerítenek időnként bennünket, ez a láthatatlan szeretetfonál megmarad, remélem, örökre. Több ezren vagyunk, akik összetartozunk: az őseik kincseit megőrző moldvai magyarok hűséges képviselői, és az őket segítő önzetlen támogatóik szerte a világon. Mindannyian a magunk színeit adjuk ebbe az összetartozásba, amelyet keresztszülő-mozgalomnak hívunk. A látszólagos széthúzások ellenére mégis az összetartozást bizonyítja nekem. Számomra Csilla kiemelkedő személyiség ebben a sorban, és az is marad, ha már nem tanárként tevékenykedik is a továbbiakban!

Kedves Csilla! A KEMCSE elnöksége, a keresztszülők és mi mindannyian, akik megismertünk és megszerettünk Téged, fájó szívvel búcsúzunk, és minden jót kívánunk Neked. Aztán halljunk Felőled! Remélem, még találkozunk! Isten áldjon, Csilla!

Albertné Révay Rita

 Adományozzon telefonja segítségével! Hívja az adományvonalat (13600) előszám nélkül, majd üsse be a 47-es kódszámot! A hívás ára bruttó 250 Ft. Köszönjük támogatását!
Facebook
erdély.ma
Nyitólap | A csángók | Az egyesület | Keresztszülővé válni | Kapcsolat
Hírek, események | Klubdélutánok | Szociális tevékenység | Vallás, hagyományőrzés | Nyaralás, táboroztatás | Oktatás, továbbképzés | Falugazdák | Segítséget kérünk | Utazás Moldvába | Naputánjáró | Könyvek, kisfilmek, videók