A Magyar Országgyűlés Hivatala és a Magyar Vöröskereszt Budapesti szervezetének karácsonyi ajándéka a moldvai magyar oktatási programban dolgozó pedagógusoknak és gyerekeknek

2012.12.19. | Márton Attila

A kegyetlenül zord időjárás és a behavazott, járhatatlan utak sem szegték szárnyukat az angyaloknak. Habár többször beleragadtak a nagy hóba, december 12-én mégis célba ért a Magyar Országgyűlés Hivatalának és a Magyar Vöröskereszt Budapesti szervezetének karácsonyi adománya, melyet a moldvai magyar oktatási program részére gyűjtöttek. A nehéz útviszonyokra való tekintettel, most a Bákó melletti Lészpeden, a lészpedi csángó gyerekek fogadták a Pappné Farkas Klára főosztályvezető helyettes szervezésében érkezett csapatot, karácsonyi műsorral, finom taligakerék-kaláccsal, meleg kávéval.

Igazi csúcstalálkozó volt a lészpedi iskola magyar szaktermében, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke Burus-Siklódi Botond és a szervezet tiszteletbeli elnöke Lászlófy Pál István is a gyerekekkel együtt, nagy szeretettel várta a vendégeket. Lészped alpolgármestere, László István (Laslău Ștefan) köszöntötte az érkezőket a közösség nevében, a lészpedi gyerekek pedig a moldvai magyar oktatási programban tanuló gyerekek nevében üdvözölték Pappné Farkas Klára főosztályvezető helyettes asszonyt, Ági nénit, Nagy Gábor főigazgató helyettest és a többi tettrekész „veress menderes” tiszta arcú vöröskeresztest.

A Magyar Vöröskereszt Budapesti szervezete és a Magyar Országgyűlés Hivatala már sokadik alkalommal érkezik Karácsony előtt, hogy örömet hozzon a moldvai magyar oktatásban résztvevőknek. Most is értékes rakománnyal volt tele a puttonyuk, számítógépeket, televíziókat, tisztítószereket, játékokat, ruhákat, cipőket és tanszereket hoztak. Ezekből jut mind a 26 oktatási helyszínre, mind a 43 oktatónak, pedagógusnak, akik Moldvában a magyar nyelv ápolását, ennek a következő generációkra való átöröklését tűzték ki célul.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége továbbra is szigorú és átlátható elszámolás mellett, gyakori szakmai látogatások és ellenőrzések mellett bonyolítja a rájuk ruházott, nem könnyű feladatot, a moldvai magyar oktatási program működtetését. A támogatói rendszerben nem történt változás, a magyar állami támogatás továbbra is naprakészen biztosítja a programban dolgozók bérezését. A KeMCsE (Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület) által összefogott, keresztszülő programba csoportosuló civil támogatások pedig, továbbra is töretlenül az AMMOA-n (A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány) keresztül jutnak el a moldvai magyar oktatási program fenntartására. A támogatói vonal végén kézzelfoghatóan jelenik meg 700,00 RON (47.000,00 HUF) formájában a keresztszülők befizetése. A helyszínen oktató pedagógusok, tanárok egységesen, a havi bérrel egyszerre kapják meg a helyszín fenntartására és a lakhatási feltételeik biztosítására, javítására szánt összegeket.

A moldvai magyar oktatási programban tanuló 2190 gyerek nevében köszönjük szépen a Magyar Országgyűlés Hivatalának és a Magyar Vöröskereszt budapesti szervezetének, Isten fizesse! Kívánunk az angyaloknak áldott, békés karácsonyi ünnepeket és egy örömökben gazdag, boldog új esztendőt!

Szeretettel,

Márton Attila, lészpedi tanító bácsi, a moldvai magyar oktatási program koordinátora

Forrás:

http://www.rmpsz.ro/web2/index.php/oktatas/tanarok/219-a-magyar-orszagyules-hivatala-es-a-magyar-voroskereszt-budapesti-szervezetenek-karacsonyi-ajandeka-a-moldvai-magyar-oktatasi-programban-dolgozo-pedagogusoknak-es-gyerekeknek

 Adományozzon telefonja segítségével! Hívja az adományvonalat (13600) előszám nélkül, majd üsse be a 47-es kódszámot! A hívás ára bruttó 250 Ft. Köszönjük támogatását!
Facebook
erdély.ma
Nyitólap | A csángók | Az egyesület | Keresztszülővé válni | Kapcsolat
Hírek, események | Klubdélutánok | Szociális tevékenység | Vallás, hagyományőrzés | Nyaralás, táboroztatás | Oktatás, továbbképzés | Falugazdák | Segítséget kérünk | Utazás Moldvába | Naputánjáró | Könyvek, kisfilmek, videók