Augusztusban Moldvában

2012.09.20. | Kellár F. János Immánuel
Idén nyáron, augusztus elején egy csoport látogató utazott Moldvába a Prestige Transsylvania szervezésében. Köztük kedvezménnyel utaztak a régi keresztszülők, de voltak olyanok is, akik először jártak a Kárpátokon túl, például Kellár F. János Immánuel, aki remekül megfogalmazta úti élményeit. Mi több, útközben elhatározta, hogy maga is keresztszülővé válik.
Szentendréről Csángóföldre

2012. augusztus első napjaiban egy kis csapat nagy útra vállalkozott, és elindult Székelyföldön keresztül Csángóföldre. Hogy milyen tartalmas, varázslatos és leírhatatlan volt az út, az akkor derül csak ki igazán, mikor papírra kívánja vetni az ember. Kellár F. János Immánuel vagyok a három szentendrei egyike, aki részt vett a kalandban, és aki nagy kihívás elé néz, mikor megpróbálja elmesélni néhány karakterben, e könyvnyi terjedelmet kívánó utat.

A csapatot Miskolczi Endre András vezette, akinek személyében egy fantasztikus embert ismerhettünk meg. A tizenhárom főből hárman voltunk Szentendréről, Jolanda Willemse, Krizbainé Szabó Éva és jómagam. Mi képviseltük az anyaországot, Szentendrét és kicsit saját emberi énünket is, mikor fogadott keresztgyermekeinkhez indultunk el. Lehetőség van ugyanis egy alapítványon keresztül keresztszülőséget vállalni csángó gyerekek felett.

Messze-messze él egy magyar nyelven beszélő, még szinte archaikus közösség, aki sohasem kellett Romániának, és akiket talán volt, hogy mi is elfelejtettünk. Mindhármunknak van fogadott kisgyermeke, és fizetve egész éves tanulmányaikat, szembe megyünk az asszimilációval, még ha tudjuk is, meglehet, csak lelkeket menthetünk meg a szélmalomharcban. Ám e lelkek nemcsak kultúránkat képviselik, itt nem csak nyelvi és hagyománybeli örökségről van szó. Olyan gyerekek ők, akiknek ez szociális mentsvár is. Itt, a hatalmas szegénységből kievickélni nem képes Csángóföldön. A kötelező román órák után magyar házakban történik az oktatás, ahol magyarul tanulnak írni, olvasni, énekelni, szavalni stb. Tán az egyetlen hely ez számukra, ahol még igazán gyerekek lehetnek, hisz a román iskolákban hányatott a sorsuk, otthon pedig rettentő sok a munka a ház körül és a földeken egyaránt.

Gyimesfelsőlok felől érkeztünk meg „Patakországba” Deáky Andráshoz, aki forró levessel várt és lelki útravalóval engedett tovább bennünket az ezeréves határhoz, ahonnan Moldvába utaztunk. Pusztinán volt a mindennapos szállásunk, innen jártuk be a vidéket, Diószént, Klézsét, Lészpedet, Somoskát és így tovább. Esténként varázslatos műsorokkal kedveskedtek a helyiek, mi pedig éjjelente újra felfedeztük a csillagokat. Régi csángó házaknál laktunk, reggelire igazi tej, friss sajt, valódi tej föle és vegyszermentes zöldség várt az asztalon. Bevallom, egy városinak már ez önmagában nagy élmény még akkor is, hogyha nagyszüleimnél annak idején ezt én is átélhettem. Jó volt picit számítógép és televízió nélkül élni, őszinte mosolyt kapni és megpróbálkozni hasonlóan őszintét adni is. Csokoládét és íróeszközt tonna szám osztottunk szét, de az élmények, a rezdülések, a pillanatok semmivel sem mérhetőek! Az egyik legmeghatóbb momentum az volt, amikor a keresztgyermekek találkozhattak a keresztszüleikkel. Az én kis keresztlányom is szavalt, és büszkén mutatta szép eredményének oklevelét.

Azt hiszem az élet értelme sok apró részletből áll, és mi egy pirinyó darabkájára ott, akkor ráleltünk. Bár mindez jelképes, messze több mintsem jelkép!

Hogy milyen mértékű a szegénység és a kiszolgáltatottság Földünk e pontján, azt most nem kívánom részletezni, de annyi bizonyos, hogy egész életszemléletét kissé átértékeli az, aki eltölt némi időt errefelé. Természetesen a keresztszülők nem „csak” az éves támogatással, hanem egyéb alkalmakkor is segítik a gyerekeket, nem beszélve Jolanda egyéni táborairól ahova azon ifjoncokat viszi el, akiknek még nincs támogatójuk. Rendkívül büszke vagyok már csak arra is, hogy Jolandával egy cikkben szerepelhetek. Azt hiszem, ha segítségről, önzetlenségről, karitatív szemléletről beszélünk, én benne megtaláltam példaképemet.

Számos iskolát és tanárt meglátogattunk, és sok helyen engedtük erősen megszorítani kezünket, s szorítottunk vissza derék módon mi is, érezvén a közös szellemiséget.

Szentendre több szempontból kiemelkedő, hisz itt többen vállaltak anyagi és cselekvésbeli segítséget a csángók felé, volt már segélykoncert, és a jövőben is szervezünk hasonlót.

Fontos továbbá az, hogy minderről hírt adjunk, hogy mindezt elmeséljük. Eljuttatni embertől-emberig, mert mint oly sok nemes ügynél az egyénben rejlik az erő, egy ember is számít, legyen az támogató vagy éppen támogatott!
 
 
 

Több ezer kilométert utazva - a nyaralás helyett ezt megjárva - újra Szentendréről írok s közhírré tétetem: Vannak ott még magyarok, kik nem adták fel, s habár csak pislákol a remény fénye, de még nem aludt ki!

Rakjunk a tűzre barátaim!

Kellár F. János Immánuel
író, borszakértő, eszéta

 

 

 

 Adományozzon telefonja segítségével! Hívja az adományvonalat (13600) előszám nélkül, majd üsse be a 47-es kódszámot! A hívás ára bruttó 250 Ft. Köszönjük támogatását!
Facebook
erdély.ma
Nyitólap | A csángók | Az egyesület | Keresztszülővé válni | Kapcsolat
Hírek, események | Klubdélutánok | Szociális tevékenység | Vallás, hagyományőrzés | Nyaralás, táboroztatás | Oktatás, továbbképzés | Falugazdák | Segítséget kérünk | Utazás Moldvába | Naputánjáró | Könyvek, kisfilmek, videók