Borbáth Erzsébet írt nekünk

2017.05.30. | Keresztszülők
A napokban levelet hozott a postás a KEMCSE részre Csíkszentmártonból. Borbáth Erzsébet tanárnő írta, aki elsők közt karolta fel a csángó gyermekek magyar nyelven történő tanulásának ügyét, s akinek kezei közül az új csángó-magyar értelmiség számos tagja került ki. Levelében elismeréssel elemezte a Naputánjáró című újságunk legutóbbi számát. Nagy megerősítése a munkánknak. Köszönjük!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Borbáth Erzsébet kézzel írott levelét a könnyebb olvashatóság kedvéért nyomtatott formában adjuk közre.                                                                 

Tisztelt Szerkesztőség!

Kedves Keresztszülők!                                                         Csíkszentmárton, 2017. április 25.

Hálás szívvel köszönöm a „Naputánjáró” 10. évfolyamának ünnepi számát. Szívből gratulálok a szeretettel, felelősségérzettel, mély elkötelezettséggel végzett munkájukhoz, a moldvai csángók megmaradását, óriási értéket képviselő hagyományos népi kultúrájuk megőrzését, éltetését, átörökítését szolgáló önzetlen tevékenységükhöz, - segítségükhöz.

Érdeklődéssel olvastam végig betűről-betűre a sok-sok apró lépést, háttérmunkát, megértő türelmet igénylő, következetes, látványos, vagy kevésbé látványos, de mindenképpen eredményes munkát tükröző, tartalmas beszámolókat, tudósításokat.

Egy nehéz, de gazdag évtized munkájától köszönt el a keresztszülő program elnöke, Pákozdi Judit, hogy a program irányítását a legjobb kezekbe tegye le. Aki valaha végzett önzetlen vezetői munkát, tudja, milyen nehéz a legmegfelelőbb EMBERT megtalálni. A Jóisten adjon jó egészséget, örömteli együttműködést a leköszönő és beköszönő elnöknek szép, nemes munkájukhoz!

Mindannyiukkal együtt hiszem és vallom, „hogy a csángómagyarok sorsa és a moldvai magyar oktatás jó irányba halad” (Pákozdi Judit), „hogy a moldvai magyar értelmiség száma egyre gyarapodni fog, hogy fontos, hogy sokan tovább tanuljanak, gyarapítsák a csángómagyar értelmiség számát, akik tudják képviselni Csángóföld őseinek hagyománya nyomán a saját közösségüket a szülőföldjükön, vagy bárhol, vagy ahová a sorsuk vezérli őket” (Albertné Révay Rita), „hogy egy szép identitás tudatának kialakulásában nagyon fontos szerepe van az értelmiségi vezetőknek. Ezért jut nagyon fontos szerep a Moldvában tanító tanároknak, valamint a Moldvába hazatérő, felsőfokú végzettségű fiataloknak” (Büttner Sarolta), „hogy kulcskérdés a moldvai csángó gyökerű, magyar érzelmű tanító réteg kinevelése, segítése a „helyi hagyományok ápolása, őrzése, amely elképzelhetetlen az adott faluban született, odavalósi hagyományőrző nélkül” (Dobozi Róbert), hogy a moldvai csángómagyarok ügyét csak „elhivatottsággal, felelősséggel, bizalommal” lehet eredményesen szolgálni (Horváth Zoltánné Zsuzsa), hogy „örömmel nyugtázzák az MCSMSZ-szel folyamatosan normalizálódó kapcsolatot” (Dr.Legeza László).

Szívmelegítő volt olvasni a klézsei Botezatu Victori, a Somoskán, illetve Pokolpatakon dolgozó Benke Paulina és – Pável hagyományőrzők hitvallását, a külsőrekecsini Gyurka Valentin beszámolóját, a pusztinai, Egerben főiskolát végzett Mátyás Mónika őszinte vallomását, miszerint „nem kívánhat az ember többet, minthogy szülőfalujában tudjon érvényesülni, tiszteljék, felnézzenek rá, azért, amit csinál.”

Nem értek egyet Márton Attila tanító bácsival abban, hogy „kevés, mondhatni, nagyon kevés az a moldvai csángó (magyar) értelmiség, amelyik vállalkozik arra, hogy egy-egy közösségnek a szervezője, példaképe, magyar nagykövete legyen egy életen keresztül”. Igenis vannak, és ha támogatjuk őket, egyre többen lesznek, akik példaértékűen dolgoznak és képviselik kibocsátó közösségüket otthon, vagy bárhol a világban. Gondoljunk csak a fentebb felsoroltakon kívül, csak ebben az ünnepi lapszámban megemlített Petrás Mária, Dr. Nyisztor Tinka, Nyisztor Ilona, Dr. Iancu Laura, Dr. Kis-Tampu Titiana, Bilibók Jenő, Pogár László közösségszervező, oktató, alkotó „nagyköveti” munkájára. És még sorolhatnám a neveket.

Nem értem, hogy Márton Attila mit akar mondani azzal, hogy „Míg korábban az értelmiségi réteg kinevelése érdekében a továbbtanulók, az egyetemi hallgatók támogatása volt a cél, úgy gondolom, ideje stratégiát bővíteni, és gyökereiben elkezdeni az egységes nyelvi logika kialakításának orvoslását”. Mit jelent ez? Nem értem.

A stratégiabővítés már 2000-ben a Moldvába hazatért fiatal csángó értelmiség, az MCSMSZ, Hegyeli Attila és az RMPSZ szakmai közreműködésével megtörtént. Magam is részt vettem benne. Fokozatosan tömegessé vált a moldvai  csángó nyelvjárásra, a hagyományos népi kultúra megőrzésére, éltetésére, átörökítésére alapozott, iskolán kívüli és iskolai magyar nyelvoktatás. És folytatódott az „értelmiségi réteg kinevelése érdekében a továbbtanulók, az egyetemi hallgatók támogatása is.”

Az újabb stratégiabővítés lenne az oka annak a szomorú ténynek, amit Lázárné, Sereg Borbála tollából olvastam, miszerint csak „Néhány faluban volt egy-két tanuló, akinek szándékában áll magyarul továbbtanulni”. Holott a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Líceumba, vagy a Csíkszeredába is szeretettel várják őket. A csíkszeredai Csángó Továbbtanulók Közösségének vezetője, Ferenczes Gabriella így ír erről: „Fontos, hogy diákjainknak minden feltételt megteremtsünk a tanuláshoz és ezzel minél több moldvai diák számára tegyék elérhetővé és vonzóvá a magyar nyelvű továbbtanulás lehetőségét”. Ezt tapasztaltam magam is közös tevékenységeink során.

Ma a Moldvai Magyar Oktatási Alapítvány, a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület, az RMPSZ együttműködő támogatásával egyre jobb körülmények között működik és erősödik a moldvai csángó oktatási program. Hála és köszönet érte.

Egyetértek Márton Attilával abban, hogy „A siker kulcsa továbbra is az oktató, a közösségben tevékenykedő pedagógus és hagyományőrző. Őket kell segíteni.” De ahogy Szeleczky Tünde írja: „Mindenképpen meg kell emelni az eddigi együttműködések szintjét, meg kell hallgatni a véleményeket, a problémákat közösen megoldani”.

„Mert ha a tábortüzet tápláló fahasábok egymástól elhatárolódnak, akkor a tűz talán még egy darabig pislákol, de előbb-utóbb ki fog aludni”. (Böjte Csaba: Hála és köszönet a 10 év munkájáért, Naputánjáró, 2016. november).

Hálás szívvel és köszönettel mindenért:

Borbáth Erzsébet

Fotó: Balázs Árpád, Hargita Népe

 Adományozzon telefonja segítségével! Hívja az adományvonalat (13600) előszám nélkül, majd üsse be a 47-es kódszámot! A hívás ára bruttó 250 Ft. Köszönjük támogatását!
Facebook
erdély.ma
Nyitólap | A csángók | Az egyesület | Keresztszülővé válni | Kapcsolat
Hírek, események | Klubdélutánok | Szociális tevékenység | Vallás, hagyományőrzés | Nyaralás, táboroztatás | Oktatás, továbbképzés | Falugazdák | Segítséget kérünk | Utazás Moldvába | Naputánjáró | Könyvek, kisfilmek, videók