Csángókkal először 20 éve találkoztam a Baranya megyei Egyházaskozáron, ott és akkor érintett meg a csángómagyar lét karizmája, s a felismerés, hogy e népcsoport fogyása, elvándorlása, asszimilációja felgyorsult. Kötelességemnek éreztem, hogy a magam szerény eszközeivel, megmaradásukat, hagyományaik megőrzését segítsem. Azóta bejártam Gyímes és Moldva falvait, alkotó társammal a pusztinai Nyisztor Tinkával összegyűjtöttem a még fellelhető étkezési hagyományokat és recepteket. Ezeket Csángó galuska címmel ez évben könyv alakban meg is jelentette az a kis kiadó, amelyet magánvállalkozásban működtetek.

Több évtizedig a Magyar Konyha, Közép- Európa első gasztronómia magazinjának munkatársa , majd főszerkesztője voltam, és az utóbbi három évben részt vettem „A rák ellen, az emberért ,a holnapért!” kiemelkedően közhasznú Társadalmi Alapítvány munkájában, ahol módom volt megismerkedni a civil szervezetek működésével. Okleveles üzemgazdász és újságíró vagyok, tözsgyökeres budapesti. és katolikus. Két diplomás gyermekem van, egy leány és egy fiú, akik eddig már három szép fiúunokával ajándékoztak meg. A civil mozgalomban és a médiában szerzett tapasztalataimmal, kapcsolataimmal, munkával és szívvel-lélekkel szeretném a keresztszülőket és csángó magyar oktatás ügyét szolgálni.

Jolanda Willemse vagyok. Tudom nem hangzik magyarnak, de holland férjem van s attól kaptam ezt a nehezen megjegyezhető nevet, bár a környezetemben egyszerűen mindenki csak Jolandának hív. Egészségügyi Főiskolát végeztem, majd intenzív koraszülött osztályon dolgoztam.

1975 végén mentem el Libiába dolgozni, az ottani magyar kórházba. Ott ismertem meg a férjemet, s a gyermekem is ott született. Soha nem gondoltam volna, hogy minden fontos dolog az életemben Afrikában és Ázsiában fog történni. 30 évet töltöttem külföldön miután a férjemet a Siemens cég vezetőjeként 3 évente más országba helyezték. Mellette megengedhettem magamnak, hogy a fizetésem nagyrészét karitatív munkára költsem. Szinte a megszállottságig elköteleztem magam a szegény afrikai és ázsiai gyerekek megsegítéséért. Sok szenvedést és szomorúságot láttam, de ez még jobban ösztönzött, hogy többet és jobban dolgozzak.

Tagja voltam s vagyok több karitatív szervezetnek. Szerveztem bazárokat a Vöröskereszt Kenyai kirendeltségén, s az általunk elkészített termékeket az Angol Követségen adtuk el. Az így megszerzett pénzt szintén a rászorult és éhező gyermekekre fordítottuk. Ugandában és Nairobiban úszóbajnokságokat rendeztünk iskoláknak, lehetőséget adva a kevésbé tehetséges gyerekek számára is. Ezzel a munkámmal elnyertem a Brisbane trófeát, amely annak jár, aki a legtöbbet tesz a fiatalok sportéletéért. Mauritiuson az angol Corona Society karitatív szervezetén belül gyermekeiket egyedül nevelő anyáknak nyújtottunk segítséget. Nyolc évet töltöttem Kuwaitban, s még az ilyen gazdag országban is vannak rászorultak. Kitört a háború, s menekülni kellett a családommal. Ez a szomorú tapasztalat arra is jó volt, hogy jobban értékeljem a békét és szeretetet. Az utolsó állomás Bangladesh volt, ahol nagyon nehéz az élet. Sok szegény ember él a világ ezen részén, s nagyon nehéz támogatókat találni. A vándorló élet lehetőséget adott arra ,hogy elsajátítsam a több évszázados múltra visszatekintő angolszász civil karitatív munkát. Beszélek tökéletesen angolul, felsőfokon németül s arabul, és hollandul is megértetem magam.

Négy éve költöztünk vissza Magyarországra, s a felnőtt fiam is itt él. Bár ő sohasem járt magyar iskolába, mégis tökéletesen beszél magyarul. Hazatérésem után szerettem volna itthon is folytatni ezt a munkát, s így kerültem kapcsolatban fogyatékos és speciális nevelési igényű gyerekekkel Jászberényben. Külföldi adományokból sikerült belülről az egész iskolát felújítani. Látogatóba elvittem ide a Diószéni gyerekeket is. Elindítottam Magyarországon az Esélyteremtő Születésnap Programot is, amely segítette a csángó gyerekek táboroztatását.

Három éve vagyok keresztszülő, s két keresztgyermekem van Diószénben. Többször jártam Moldvában, s próbáltam megismeri az ottani kultúrát, az emberek gondolkodását. Láttam a Salus Ortopédtechnika Kft. ortopédszűrését, s Tóth Marianna dentálhigiénikus előadásait. Köszönet Király Lajos, s az egész csapat munkájának, amit a csángó gyerekek egészségéért tettek. Szerveztem táborokat a Balatonnál, Nyíregyházán, s a Dunakanyarban, Csángó Advent estét Szentendrén. Nálam laktak a gyerekek végig, s volt lehetőségem jól megismerni őket. A Katalin bál tombolájára Petrás Mária kerámikustól kaptunk egy gyönyörű szobrot. 250 tombolát adtunk el, s a pénzt táborozásra költöttük.

Szociális felelősként szeretném ezt a munkát tovább folytatni, hiszen az előttem lévők nagyon magasra szabták a mércét. Köszönjük az áldozatos munkájukat. Azért, hogy továbbra is ilyen jól működjön ez a csapat, szeretném a segítségüket kérni. Kérem, jelezzék felém ötleteiket, vagy ha valakinek segítségre lenne szüksége, ha ötleteivel hozzá tudnának járulni ehhez a nemes ügyhöz. Azt is szeretném tudni ki, mit, hogyan és hol tett a csángó gyerekekért, hogy egyetlen jótett se maradjon köszönet nélkül. Kedves Keresztszülők! Bármikor bárki rendelkezésére állok, s erőm és tehetségemtől telhetően megpróbálok segíteni. Jó lenne szorosabb kapcsolatot kialakítani az itteni diákokkal is, s talán a tanulásban is segíthetnénk nekik. Tervek vannak, s együtt csodákra lehetünk képesek. Köszönöm a bizalmukat, s munkámmal próbálom önöknek meghálálni.

Igen hosszú ideig - több mint 20 évig - voltam önkéntese és kurátora a Rák Ellen az Emberért Holnapért Alapítványnak, számviteli, pénzügyi és szervezői tudásommal segítettem munkájukat. Ez idő alatt ott kineveltünk egy igen jó képességű csapatot, akik ma már nagyon jó minőségben dolgoznak. Ott most befejeződött a feladatom, de nagyon szeretném a meglévő tudásomat és gyakorlatomat jó cél érdekében továbbra is hasznosítani. Azt gondolom, hogy az Egyesület céljainál jobbat nem kell keresni, ezért igen nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy részt vehetek e munkában. Magamról: egyedül élek, két leányom és őt unokám van, közülük három már felnőtt és kettő kisebb. Negyven-kétéves szakmai múlt van mögöttem, számviteli főiskolai végezetem, és bejegyzett mérlegképes könyvelő vagyok. Nyugdíjba vonulásom előtt 20 évig főkönyvelőként dolgoztam egy tervező vállalatnál.

Lázárné Sereg Borbála vagyok, Borsod megyében, Mezőkövesden élek. Férjemmel nyolc éve családi vállalkozást működtetünk, s mellette mérlegképes könyvelőként vállalkozások könyvelését végzem. Lányunk 27 éves, férjével Budapesten él, s októberben megajándékoztak bennünket egy kislány unokával. Fiunk 17 éves, bencés diák Pannonhalmán. A “Keresztapa program”-ról Böjte Csaba atyától rádióból értesültem, három évvel ezelőtt. Akkor egy kisfiút fogadtunk, aki már elvégezte az általános iskolát, majd két éve Csurály Alinának, egy 10 éves külsőrekecsini “cinkának” vagyunk keresztszülei. Alina szorgalmas, jól tanul, szépen beszél magyarul, melyhez családjától is sok biztatást kap.

2005. decemberében Mezőkövesden iskolás gyerekekkel és szüleikkel több mint 500 cipős dobozt töltöttünk meg ajándékkal, 2007. Pünkösdjén pedig egy autóbusszal meglátogattuk őket Külsőrekecsinben. 2007. augusztusában 15 mezőkövesdi keresztszülővel, s a város lakóival és vállalkozóival közösen 29 külsőrekecsini gyermeket városunkban egy hétig táboroztattunk. Tizennyolc gyerek még nem járt Magyarországon, többségük először volt strandon, Állatkertben, meglátogattuk a Parlamentet, Eger, Mezőkövesd nevezetességeit. Próbáltuk őket kényeztetni, szeretgettük őket, figyeltük kívánságaikat. Sokat próbáltunk adni nekik, de biztos vagyok benne, hogy többet kaptunk tőlük, mint amennyit adtunk. Az egyesületben szeretném átadni tapasztalataimat, észrevételeimet. Szeretném, ha a falu-klubok keretében ötleteink gazdát cserélnének, egyre több keresztszülő és gyerek találkozhatna, hogy mi felnőttek minél többen átérezhessük, hogy adni jobb, mint kapni.

A moldvai csángók nehéz helyzetéről a szégyenletes dec 5.-ei népszavazás után hallottunk Böjte Csaba és Hegyeli Attila gödöllői látogatása alkalmával. Férjemmel rögtön elhatároztuk, hogy megpróbálunk tenni valamit a teljesen elhagyatott csángókért a magunk erejéből. Barátok, rokonok segítségével összegyűjtöttünk könyveket, számítógépeket, oktatási segédanyagokat, és kisebbik fiunkkal elindultunk Lészpedre, ahol Márton Attila vendégszeretetében részesültünk. Megismerkedtünk Puskás Anna nénivel, élveztük szép énekét. Sajnos ezt már soha többé nem tehetjük.

Hazatérve, biztosak voltunk abban, hogy ezt a munkát folytatni kell, de szervezettebb körülmények között. Felkerestem Szűcs Józsefné, Zsókát, a Damjanich Általános iskola igazgatóját, és ő felajánlotta, hogy az éppen alakuló Gödöllői Értékvédő Közhasznú Egyesület keretén belül végezzük ezt a valóban értékvédő és -mentő munkát, a moldvai csángók magyar oktatásának támogatását. Zsóka kapcsolatrendszerének segítségével sikerült egy nyári jutalomtábort szervezni 18 gyereknek és 2 felnőtt kísérőjüknek. Ez a jól sikerült egy hetes magyarországi tartózkodás megerősítette bennünk, hogy tovább kell haladnunk ezen az úton, és meg kell találnunk azokat a személyeket és anyagi forrásokat, amelyek segítségével további támogatást nyújthatunk a csángó gyerekek magyar tanulásához. Ekkor keresett meg Hegedűs Dóra, hogy nem vállalnék-e alelnöki funkciót az egyesületben. Nagy megtiszteltetésnek érzem ezt a felkérést, és remélem, hogy meg tudok felelni az elvárásoknak.

Az idősebb generációk talán megértik annak a ténynek a humorát, hogy (tudomásom szerint) ő volt Magyarország egyetlen pártonkívüli diplomatája a régi világban (agrárvonalon, de mégis….)

Párizsban voltam középiskolás, Rómában végeztem az egyetemet, úgyhogy, ha ezeken a nyelveken beszélek is, semmi érdemem benne. Angolul iskolában tanultam meg. Nyugdíjazásomig összesen két munkahelyem volt, Gödöllő, Gépész Kar, majd Országos Műemlékvédelmi Hivatal. A számítógépet és a netet erős felhasználói szinten ismerem, és nyitott vagyok bármi megtanulására.

Elkötelezett katolikus vagyok. A csángókkal a keresztszülő-programban találkoztam, melyről túl sokat eddig nem tudtam, de boldogan ajánlom fel hátralévő életemet a magyarság, és köztük a Szeret-menti falvak segítése érdekében.

Szabadidős programok szervezésével foglalkozom. Az ifjúsági önkéntes munkában sok tapasztalatot szereztem, több külföldi képzésen, tanulmányúton vettem részt, fél évet Finnországban töltöttem ifjúságsegítőként. Közel egy éve vagyok A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány titkára. A Moldvában töltött napjaim alatt szerzett tapasztalataim mély benyomást tettek rám. El is határoztam, hogy a szakdolgozatomat a Csángóföldön beindított oktatási programról mint tudatos nyelvfejlesztésről fogom írni. Most lehetőségem nyílik, hogy újabb feladatkörömben még többet tegyek ezért a nemes ügyért, a csángómagyarok segítéséért. Itt olyan emberekkel lehet találkozni, akik képesek a mai világban is önzetlenül segíteni.