Gondolatok a mustármagról

2013.07.21. | Keresztszülők
Tíz év a moldvai magyar oktatásban
A mustármag – mint tudjuk – apró, de ha elültetjük, megnő, nagy fává terebélyesedik, lombja akkora lesz, hogy az ég madarai fészket raknak benne.

Csak halkan teszem hozzá, hogy ha a példázatot szeretnénk a gyakorlat aprópénzére váltani, néhány dologra azért ügyelnünk kell. Először is – a lelkiismeretünk békéje érdekében – nemes magot kell kiválasztanunk. Azután jó földbe kell elültetnünk s míg meg nem veti lábát erősen a világban, öntöznünk kell és óvni, hogy Nap ne égesse, szél ki ne döntse, féreg ne rágja, bozót el ne nyomja. Csak ha már nagyobb lesz nálunk, pihenhetünk meg az árnyékában.

Mindennapi egyszerű kis életünkben persze nem szoktunk így fogalmazni, de valójában minden alkotó tevékenység, minden valamit létrehozó tevékenység mustármagnyi apró gondolatból szokott kihajtani. Ám amíg csak az apró gondolat van jelen, ki adna akár egy fillért is azért, hogy fává terebélyesedik? Hiszen annyi viszontagságon át kell öntözni és óvni … s minél nemesebb, annál inkább … 

Ilyen mustármagnyi lehetett egy bő évtizede az a gondolat, hogy Moldvában élő testvéreinkben kezdjük el tevékenyen éleszteni a már-már kihúnyófélben lévő anyanyelvünket. 

Időszerű volt ez nagyon, mert századok óta magukra hagyottak voltak, gyengék és szegények, egy konok, bekebelezni akaró hatalom ellenében. 

Nehéz is volt ez nagyon, mert leginkább a semmiből kellett elindulni és a hatalom mellett az ott élő magyarjainkat is külön meg kellett nyerni hozzá. 

De mégis fontos volt ez nagyon, mert nemcsak az ő magyarnak-megmaradásukról volt szó, hanem nyelvünk is ott maradt meg legősibb, legeredetibb változatában. 

Viszont ilyen fokozottan hátrányos körülmények között – akkor – vajon hányan vették komolyan, hogy ez az ügy képes a puszta lelkesedéstől kilombosodni? 

Márpedig képes volt. A puszta lelkesedés meghozta, ami kellett. Tanúi voltunk. Fontos ebben, hogy a cél nemes volt, a szándék tiszta, a gondoskodás önzetlen, a lelkesedés kitartó – de ami a legfontosabb: megáldotta Isten mindezeket. És lett szerveződés, lett alapítvány, lettek tanárok, engedélyek, keresztszülők, keresztszülőkből egyesület, falugazdák, moldvai utak, táborok, tehetség-gondozás, még állami támogatás is lett. Ha pedig valahol döcögni látszott, mindig adódott, aki segíteni tudott. Az út néha kanyargott, de végül is mindig előre vitt. Nemes egyszerűséggel nevezhetjük csodának is. 

---   ---   ---

Tíz év már elég hosszú idő ahhoz, hogy megálljunk egy percre és visszatekintsünk. Ez is egy apró gondolat, amit szintén el lehet ültetni, lehet öntözni, ápolni … Toroczkay Katalin  keresztszülőtársunk, gajdári falugazda pedig eszerint cselekedett: elültette, öntözte, ápolta – és fáradhatatlanul szervezte. Ebből nőtt ki a június 6-án megnyitott (és augusztus 20-áig látogatható) „Tíz év a moldvai magyar oktatásban” című fényképkiállítás a Benczúr Galériában, A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) és a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület (KEMCSE) rendezésében. Ez egyszersmind jó alkalmat adott keresztszülők, támogatók, esetleges érdeklődők találkozására.

Maga a kiállítás alapvetően az oktatási programra kívánja felhívni a figyelmet, ezen belül a keresztszülőség vállalására, a gyerekekkel való személyes kapcsolattartásra. Felhívás továbbá arra, hogy ismerjük meg közelebbről moldvai honfitársaink népszokásait, hagyományait, egyedülálló értékeit, mai mindennapi életét. Éspedig ne turista-szinten, hanem személyesen, beszélgetve, saját környezetükben, eredeti forrásból. Ne turista-szinten, hanem lelkünk mélyébe fogadva, mert ők nemzetünk értékesebb részeiből valók. Akkor is, ha nyelvünket újra kell éleszteni sokukban. 

Mindehhez a szervező Toroczkay Katalin mondott lelkes, lendületes bevezetőt. Megemlítette, hogy a rendezvény és a kiállítás nem korlátozódik Gajdárra, hanem az egész moldvai oktatási programról kíván szólni. Megemlékezett dióhéjban annak tartalmáról, kibontakozásának körülményeiről, jelen helyzetéről és további reményeiről. A programnak ugyanis nincs meghatározott vége – abban nemcsak elért eredmény és további kibontakozás fogalmazódik meg, hanem a megvalósult tartalmak folyamatos fenntartása is. Szólt végül a kiállítás anyagáról, aminek képeit az Alapítvány részéről Biri Elvira válogatta. 

A helyszínről adott pergő ismertetést Szilágyi Maya, a Benczúr Ház igazgatója. Beszédéből megtudtuk, hogy az igen szemrevaló épület 1930-tól mintegy hatvan éven át a Magyar Posta művelődési központja volt. A posta és a távközlés szétválasztása és a távközlés privatizációja után az utód-vállalatok – a Magyar Posta Rt., a MATÁV Rt. és az Antenna Hungária Rt. – közösen gondoskodtak a fenntartásáról az általuk létrehozott Postai és Távközlési Művelődési Alapítvány révén. Az utóbbi kettő azonban, vélhetően az idegen tulajdonosok nyomására, 2009.-ben felmondta az egyezséget, az Alapítvány megszűnt és az épület sorsa megpecsételődni látszott. A bezárástól és az eladástól mentette meg a Magyar Posta azáltal, hogy teljes terjedelmében megvásárolta és vállalta az épület teljes rendbehozatalát. A kiállítást pedig azért fogadta be különös szeretettel az igazgató asszony, mert ő maga is gajdári keresztszülő.

A kiállítást ezek után Petrás Róbert nyitotta meg, aki ott állt a kezdeteknél, aki egykor a magot kezébe vette, elültette s hogy az kikelt, öntözte, ápolta, óvta … ő volt ugyanis, aki létrehozta az Alapítványt édesanyjával, Petrás Máriával együtt. A mélyérzésűek elfogódottságával beszélt minderről és nem is kívánta hosszúra nyújtani. Benne olyan ember mutatkozott meg, aki nem a nagy szavak, inkább a nagy gondolatok, a nemes célok, az áldozatkészség embere. 

Két dolog kíván még említést, amik mélyen megérintettek. Az egyik a megnyitó hivatalos részéhez kapcsolódik, aminek során a Moldvából érkezett Bartolf Zsuzsanna okleveles  népdalénekes többször is énekelt. Nos, az ő énekét csak bizonyos áhítattal lehetett hallgatni. Maguk az énekek is olyanok voltak, igaz: a csángó népdalokkal hangban is megidézte a képek világát. Tisztán csengő, életerős, messzehangzó, mégis finoman árnyalt és kiművelt hangja azonban már önmagában is mintha beláthatatlan ősidőkből hozott volna üzenetet. Ezt megmagyarázni ugyan nem tudom, de bennem valahol nagyon mélyen mégis azonnal visszhangra talált. 

A másik a kiállított képeken látható: a kifejezetten szép csángó gyermekarcok. A tisztalelkűséget, nyíltszívűséget, őszinteséget tükröző tiszta tekintetek. Igaz, ilyeneket a felnőttekről is el lehet mondani, más vidékek arcairól szintén, de a csángó gyermekek arcában mégis van valami különlegesen megkapó. És mintha egy kicsit beszédesebben mondanák: „vigyázz ránk” …  „segíts nekünk”… 

---   ---   ---

A felsoroltakon kívül is bizonyára számosan voltak még, akik közreműködtek a kiállítás és a megnyitó-ünnepség előkészítésében. Legyen nekik köszönet érte. A magam részéről ezt a kis megemlékezést szeretném mindnyájuk munkájához utólag odatenni. 

 

Torvaji László
keresztszülő

 

 

További fényképek itt megtekinthetők, és moldvai dallamok is hallhatók a kiállításról: 

https://plus.google.com/photos/114326063527841985611/albums/5886649185509420257?authkey=COPWktTrrK28ZA 

https://plus.google.com/photos/114326063527841985611/albums/5886649185509420257/5886706902795037122?authkey=COPWktTrrK28ZA&pid=5886706902795037122&oid=114326063527841985611

 Adományozzon telefonja segítségével! Hívja az adományvonalat (13600) előszám nélkül, majd üsse be a 47-es kódszámot! A hívás ára bruttó 250 Ft. Köszönjük támogatását!
Facebook
erdély.ma
Nyitólap | A csángók | Az egyesület | Keresztszülővé válni | Kapcsolat
Hírek, események | Klubdélutánok | Szociális tevékenység | Vallás, hagyományőrzés | Nyaralás, táboroztatás | Oktatás, továbbképzés | Falugazdák | Segítséget kérünk | Utazás Moldvába | Naputánjáró | Könyvek, kisfilmek, videók