Híradás a KEMCSE 2018. évi tisztújító Közgyűléséről

2018.11.13. | Keresztszülők
Egyesületünk 2018. szeptember 21-én tartotta tisztújító Közgyűlését, amin az Egyesület tagjainak részvételével és ügyvéd jelenlétében megválasztottuk a KEMCSE új vezetőségét.

A Közgyűlést korábbi elnökünk Jolanda Willemse hívta össze és javasolta, hogy a tagok számát a korábbi hétről ötre változtassuk a rugalmasabb és gyorsabb döntéshozatal érdekében.

Sajnos a korábbi elnökségi tagok közül ketten korukra és betegségre való hivatkozással lemondtak. Így Lázárné Sereg Borbála, a Csángó Palántaprogram koordinátora és Felföldi Elek a moldvai kapcsolatok koordinátora nem vesznek részt a jövőben az Elnökség munkájában. Ők sok-sok éven keresztül nagy odaadással és eredményesen dolgoztak. Hiányozni fog tapasztalatuk, szervező munkájuk és szeretetük, amit a moldvai csángó gyermekek sorsának jobbá tétele és magyar tanulásuk érdekében fejtettek ki.

A korábbi Elnökség lemondását követően a Közgyűlés az Egyesület Elnökének, egyhangú szavazással, ismét Jolanda Willemsét választotta, aki a továbbiakban is vezeti fogja a KEMCSE munkáját,  számos más társadalmi feladata mellett, a csángó gyermekek sorsa iránti végtelen elkötelezettséggel. Az elnökségi tagokra tett javaslatát a Közgyűlés szintén egyhangú szavazással fogadta el.

Így az új Elnökség összetétele a következő:

Willemse Jolanda                        elnök

Toroczkay Katalin                         alelnök

Büttner Sarolta                            programkoordinátor

László Ildikó                                   falugazda-koordinátor

Bathó Éva                                       moldvai kapcsolatok koordinátora

A visszavonult, régi elnökségi tagok helyére új tagok léptek. Egyikük László Ildikó, aki a KEMCSE munkájában már évek óta tevékenyen részt vesz, és szép csángó dalaival gazdagítja rendezvényeinket, a másik a „csángó világban” jártas, nagy tapasztalattal rendelkező Bathó Éva, aki oktatóként már maga is részt vett a moldvai magyar oktatási programban. Szeretettel köszöntjük mindkettőjüket és sikert kívánunk neki munkájához!

A KEMCSE új elnöksége a továbbiakban is számít korábbi és jelenlegi Tiszteletbeli Elnökünk Pákozdi Judit külső támogatására, akinek tapasztalata az Egyesület Hírlevelének, honlapjának  és évi kiadványának, a Naputánjárónak a szerkesztésében kiemelkedően fontos.

Az Elnökség munkájának sikeréhez elengedhetetlen az a szakmai háttérmunka, amit az Egyesületünk Irodavezetője T. Dévai Éva végez.

A továbbiakban is számítunk Albertné Révay Rita korábbi Vallási Csoportvezetőnk segítségére a világhálón való megjelenésünk érdekében és az új Vallási Csoportvezetőnk Szentes László munkájára.

A tanárok és keresztszülők közötti kapcsolattartásban a jövőben is támaszkodni szeretnénk a Falugazdák segítő együttműködésére.

És utoljára, de nem utolsó sorban a továbbiakban is aktív együttműködésben kívánunk dolgozni az AMMOA Elnökével dr. Legeza Lászlóval és az AMMOA kuratóriumával, hogy a moldvai magyar oktatásban tanuló csángó gyerekeket és az őket magyar nyelvre oktató tanárokat a Keresztszülőkkel karöltve minél hatékonyabban segíthessük.

A KEMCSE Elnöksége nevében,

Toroczkay Katalin
KEMCSE
alelnök, Gajdári falugazda, Egyetemistákat Támogató Csoport
1014 Budapest, Dísz tér 16.
36 30 9481355
http://www.keresztszulok.hu/

 Adományozzon telefonja segítségével! Hívja az adományvonalat (13600) előszám nélkül, majd üsse be a 47-es kódszámot! A hívás ára bruttó 250 Ft. Köszönjük támogatását!
Facebook
erdély.ma
Nyitólap | A csángók | Az egyesület | Keresztszülővé válni | Kapcsolat
Hírek, események | Klubdélutánok | Szociális tevékenység | Vallás, hagyományőrzés | Nyaralás, táboroztatás | Oktatás, továbbképzés | Falugazdák | Segítséget kérünk | Utazás Moldvába | Naputánjáró | Könyvek, kisfilmek, videók