Iancu Laura az Ars Sacra Fesztiválon!

Iancu Laura: Imádság

Uram, két lámpást hagytam ott messze,
vályogfalak között, az ég alatt,
őrizd őket, mintha a szemed fénye volna,
világodra, kik kihordtak engem.

Mérföldkövek közt botorkálva
vétkem pusztító vízözön. Tékozló
fiadnak, aki csak pórul járt, óh,

hadd legyen útja végtelen –

Mindenkinek van valami köze Istenhez

Iancu Laura költő, író, néprajzkutató. Bár nagyon fiatal, mégis mintha sok-sok élete lenne. Óvodapedagógus, teológus-hittanár, politikai szakértő, néprajzkutató doktorandusz. A Moldvai Magyarság folyóirat budapesti szerkesztője, a Magyar Írószövetség elnökségi tagja.
Kinek a semmi a mindene című kötetének az Ars Sacra Fesztivál hetében lesz a bemutatója, ennek kapcsán beszélgettünk vele.

- Melyek a személyes tapasztalataid? Mellőznek vagy odafigyelnek, ha Istenről beszélsz?

Származásomnál fogva – moldvai katolikus magyar vagyok – vannak helyek és alkalmak, ahol, és amikor az volna a furcsa, ha nem Istenről beszélnék... Ettől függetlenül is igaz az, hogy akár irodalmi, akár néprajzi kérdésekről esik szó, a transzcendencia előbb-utóbb a kérdések egyike, sőt az egyetlen, vagy a végső kérdés lesz. Erre a dologra nincs magyarázat. Ez adottság. Amikor az embernek olyasmiről kell beszélnie, ami félelemmel és csodálattal tölti el, nem azzal foglalkozik, hogy vajon a hallgató(ság) hogyan fogadja a szavait. Ilyenkor egy rettenetes szégyenérzet költözik az emberbe. Mert ekkor megtapasztalja azt, hogy mennyire kicsi, és az univerzumhoz, világtörténelemhez képest mennyire senki. Ha van nagyság az emberben, az ember nagysága éppen az, hogy képes beszélni Istenről. De az Istenről való beszéd nem egy szobor leleplezése előtt tartott beszéd. Nem tudjuk lerántani a leplet, nem tudunk rácsapni az Istenre. Legtöbbször csak a hiányára bukkanunk. Igen, azt tapasztaltam, hogy az emberek (alapvetően) nyitottak az Istenre. Mindenkinek van valami köze Istenhez. Tagadja, vallja, keresi, káromolja, lefesti, kivési, alszik rá egyet, bosszantja, útjában van, lesajnálja. Mi, gondoljunk bármit is, mind elmúlunk. A létezés megmarad.

- Az Ars Sacra hetében lesz a legújabb könyved bemutatója. Mennyiben kapcsolódik ez az új mű a szakrálishoz?

Az én írásaim a világból és a világba íródnak. Fáradhatatlan és makacs keresés, olykor lázadás minden gondolat, amiből aztán írott szöveg lesz. Nem tudom, mennyiben kapcsolódnak a szakralitáshoz. Az istenit Isten teszi hozzá a világ dolgaihoz. A költészethez is, a tudományhoz is. És az élethez is.

- Mit jelent neked, miért vállalsz szerepet egy szakrális művészeti fesztiválon?

Ugyanazért és ugyanazt, amiért levegőt veszek, vizet iszom, kenyeret eszem. Szükségem van arra, ami meghatároz engem. És arra is, ami meghalad engem, mert az mutatja az irányt. A szakralitás sem alkalomhoz, sem térhez nem kötött. Az emberi kultúra mégis teret és helyet ad annak, ami nem az emberről szól. Ez az ünnep eredeti értelme és filozófiája. Örülni annak, Aki lehetővé tette azt, hogy örülhetünk. A művészet és a szakralitás ikertestvérek. Nem szerepelni, részesülni szeretnék. Én nem adok. Kapok.

Forrás: http://www.ars-sacra.hu/hir/120907-mindenkinek-van-valami-koze-istenhez ;

egyéb ingyenes programok a fesztiválon: http://www.ars-sacra.hu/