Jótékonysági rendezvény Berekfürdőn

2013.04.04. | Keresztszülők
Februárban az előző évhez hasonlóan ismét jótékonysági műsort szerveztünk Berekfürdőn, hogy ezzel köszönjük meg a helybéliek segítségét és közelebb hozzuk hozzájuk a csángó irodalmat, zenét, kultúrát. Továbbá anyagi támogatást is szerettünk volna gyűjteni az augusztusi berekfürdői, nyári gyermektáborunkhoz, amit a 2011 és 2012 évihez hasonlóan idén is megszervezünk. A táborban somoskai, klézsei, budai, pokolpataki kisgyermekek, erdélyi, lővétei és berekfürdői diákokkal együtt nyaralnak és tanulnak a Megbékélés Házában. Mindezt jutalmul egész éves szorgalmukért és jó tanulmányi eredményükért.

Ezeket a gondolatokat olvasva most bizonyára felmerül Önökben, hogy merész vállalkozás volt ez, hiszen a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben jótékonysági műsorra gondolni, enyhén szólva is bátor tett.  Igen, nem egyszerű, de ismét csak szervező társunk, Ica szavai jutnak eszembe. „Mernünk kell nagyot álmodni és álmainkat dédelgetni. Hinni abban, hogy a jó ügyhöz, ötlethez, akaráshoz megérkezik a segítség.” Így volt ez ebben az esetben is.

Elérkezett a nagy nap, 2013.02.23-a, amikor is izgatottan vártuk művészeinket és vendégeinket.

Lehetetlenség lenne felsorolni ki mindenkitől kaptunk segítséget, hogy a műsor létrejöhessen.

A teljesség igénye nélkül itt is köszönetet szeretnénk mondani dr. Hajdu Lajos polgármester úrnak, Czinege Béla alpolgármester úrnak, Potornainé Szűcs Katalin jegyzőasszonynak. Molnár Jánosnak a Megbékélés Háza igazgatójának, aki azonnal örömmel beleegyezett, hogy a Megbékélés Házában tartsuk meg a rendezvényt. Köszönettel tartozunk a Megbékélés Háza valamennyi dolgozójának, akik fantasztikus módon segítették munkájukkal a rendezvényt. Köszönjük Berekfürdő minden lakosának és a környező településekről hozzánk ellátogató vendégeknek, hogy munkájukkal, tombola tárgyak felajánlásával, a fellépőknek hozott finom süteménnyel és minden egyéb lehetséges módon segítették a műsor létrejöttét. Csodálatos volt látni, ahogyan egy közösség egy emberként mozdult meg. Köszönjük szépen, hogy részesei lehettünk ennek az élménynek.

Nagy örömünkre 9-en vállalták el, hogy műsorukkal szórakoztatják a megjelenteket.

Mielőtt felsoroljuk művészeinket, engedjék meg, hogy elmondjuk, Jolanda Willemsét, a KEMCSE alelnökét, szociális felelősét kértük meg, hogy nagy tapasztalatára tekintettel vállalja el a műsor levezetését, legyen a háziasszonyunk. Köszönjük szépen Jolanda a lelkiismeretes munkádat, a remek műsorvezetést és a rengeteg ötletet, tanácsot, amelyet tőled kaptunk a szervezés során! Isten fizesse meg!

Ugyancsak ezúton köszönjük a KEMCSE, AMMOA támogatását, mind a tombola tárgyakhoz való hozzájárulásukat, mind a lelki támogatásukat.  Isten fizesse meg mindenkinek a segítő kezet, amelyet munkánkhoz nyújtott!

Visszatérve a műsorhoz, fellépőink egymás után vették birtokba a színpadot.

Csoma Gergely kiváló előadásban ismertette meg a nézőket a moldvai csángók történelmével és Lakatos Demeter versével visszarepített bennünket Szabófalvára, valamint Magyarfaluba, ahol ő maga is tanított.

Petrás Mária nagy örömünkre elfogadta a műsorban való fellépésre a kérésünket és a gyönyörű énekszó mellett sokat mesélt nekünk életéről is. Köszönjük szépen Mária az élményt.

Kovács Krisztián és Mátyás Mónika csángó fiatalok ismét ellátogattak hozzánk, nagyon örültünk, hogy élvezhettük csodálatos éneküket és Krisztián furulyajátékát.

Csernik Szende székely mesét mondott nekünk, aktívan bevonva a közönséget a mese előadásába, amelyet a tisztelt nagyérdemű vastapssal köszönt meg Szendének. Örömünkre szolgált, hogy rábukkantunk Szendére és reméljük, hogy a nyári táborozás alkalmával is meglátogatja a gyermekeinket.

A berekfürdői Veress Zoltáni Általános Iskola kisiskolásainak tánccsoportja moldvai és magyar táncokból, játékokból adott elő remek válogatást.

A Berekfürdői Nádirigók Népdalkör ropogós népdalokkal készült és bűvölte el a közönséget. 

A Berekfürdői Hagyományőrző Néptánccsoport fiatalos, temperamentumos néptánccal vastapsot és ovációt vívott ki magának.

Király Kitti a Veress Zoltán Általános Iskola 6. osztályos tanulója Petőfi Sándor: Magyar vagyok” című költeményéből szavalt el egy részletet, amelyet nagy tapssal jutalmazott meg a hallgatóság.

Nem szabad elfeledkeznünk az élő zenét szolgáltató Lármafa együttes és Kalapos Folk Band zenekarokról, akik a vendégvárás alkalmával és a vacsorát követő táncházban, valamint a néptánccsoport előadását kísérve szórakoztatták moldvai és magyar népzenével a nagyérdeműt. Kiváló munkát végeztek, nagyon köszönjük a közreműködésüket. Nagy Csaba tiszafüredi néptánc pedagógusnak ezúton is köszönjük az iskolások és a Hagyományőrző csoport felkészítését és a táncház levezetését.

A műsor végén Petrás Mária irányításával közösen elénekeltük a Csángó Himnuszt a közönség aktív részvételével.

Ezt követően kisorsoltuk a tombolát, amelynek fődíja Petrás Mária kerámiája volt. Makkainé Ica Bocskai kabátot ajánlott fel második díjként. AMMOA, KEMCSE támogatásával pedig a harmadik díj Moldváról szóló könyvekből és CD-ből álló értékes könyvcsomag, továbbá Csángó Társasjáték volt. A berekfürdői lakosság nagyon sok tombola tárgyat ajánlott fel és külön köszönjük a helyi művészek által átadott kisplasztikákat, festményt. Isten fizesse meg Művészeinknek, hogy vállalták e nemes cél érdekében a fellépést, és minden támogatónknak a segítséget!

A tombolát követően megtartottuk a vacsorát, majd pedig a moldvai és magyar táncházban mulattunk hajnalig.

Ezúton is köszönjük Csontos Gabriellának a karcagi Mediátor TV munkatársának, hogy a műsort rögzítette és a You Tube-on összefoglalókat tekinthetnek meg az Ő jóvoltából az alábbi linkeken:

http://youtu.be/tYv6fdnAVuI-- összefoglalót láthatnak a műsorról

http://youtu.be/pKnyA_-Xv_A- Csernik Szende meséjét élvezhetik

http://www.youtube.com/watch?v=OgQR21Iu3iU-  a Nádirigó és Hagyományőrző Néptánccsoport produkciója

Mintegy 200 fő látogatott el rendezvényünkre és 250000 forintot gyűjtöttünk össze. Mindenkinek köszönjük a támogatást, bármely formában érkezett is hozzánk!

Reméljük több keresztszülő is kedvet kap ahhoz, hogy hasonló szervezésbe fogjon. Tapasztalatainkat örömmel osztjuk meg bárkivel, aki jótékonysági rendezvényt kíván lebonyolítani.

Végül azzal szeretnénk befejezni ezt az összefoglalót, hogy számunkra ismét bebizonyosodott, a világon a legjobb dolog adni! Kívánjuk, hogy minél többen tapasztalhassák ezt meg Önök közül!

Üdvözlettel: Makkainé, Ilona, Erős Ildikó, Felföldi Elek keresztszülők, szervezők

 Adományozzon telefonja segítségével! Hívja az adományvonalat (13600) előszám nélkül, majd üsse be a 47-es kódszámot! A hívás ára bruttó 250 Ft. Köszönjük támogatását!
Facebook
erdély.ma
Nyitólap | A csángók | Az egyesület | Keresztszülővé válni | Kapcsolat
Hírek, események | Klubdélutánok | Szociális tevékenység | Vallás, hagyományőrzés | Nyaralás, táboroztatás | Oktatás, továbbképzés | Falugazdák | Segítséget kérünk | Utazás Moldvába | Naputánjáró | Könyvek, kisfilmek, videók