Kincskereső tábor Torockón
2010.09.21. | Vermes Miklós
A tábort a Torockói Egyesület révén sikerült megszerveznünk, név szerint Kovács Zoltánt és feleségét, Zagyi Katalint, (aki szociálpedagógus) illeti a köszönet.
Az anyagiakat támogató keresztszülők és más adományozók adták össze.
Katalin állította össze a hétnapos programot, ő vezette a történelmi-földrajzi-népi értékek felfedezését sétákkal, túrákkal és buszos kirándulásokkal.
Sóbányától hegytetőig
Katalinnak köszönhetően ez az egy hét igazi “Kincskereső tábor” lett. Vezetésével fedeztük fel a gyermekekkel Erdély e szép táját.

Sétát tettünk Torockón, kirándultunk a Bérgi-tetőre, a torockószentgyörgyi várhoz. Túráztunk a Tordai hasadékban – “Szent László pénz”-ért kutatva. Felkerestük a Tordai sóbányát, a Tordai sós fűrdőt, Kolozsvár nevezetességeivel is ismerkedtünk. Emlékezetes túra volt a Székelykő megmászása. A csúcsra végül is 11 fiú és egy lány jutott fel. A táborba történő oda- és visszaúton még egy-egy szovátai fürdőzés is belefért. Katalin a tábor szakmai programját precízen, a gyermekek nyelvtudásához igazodva bonyolította le: anyanyelvi játékokkal, közös foglalkozásokkal tűzdelve, volt nyitó- és záró tábortűz, esténként pedig magyar népmesék olvasásával záródott a nap.
A táborozás legyűri a távolságot
A kostelki magyar tanárok is részesei voltak az eseményeknek, időnként bizony “szemöldök összevonással” felügyelték a zsibongó, zajongó elszabadult kis gyermek-csapatot. A keresztszülők közül végül hárman vettünk részt a programokban: Marthiné Erzsike és mi ketten a feleségemmel, Zsuzsával.
Örülök, hogy végül sikerült megvalósítanunk ezt a tábort. Nekünk is maradandó élményt jelentett ez hét, amelyet a gyermekeknek köszönhetünk. Emlékezetesek voltak az esti beszélgetések a tanárokkal, Évával és Andrással. A nagy távolság, az akadozó telefonos és internetes elérés miatt nehéz a kapcsolattartás a kintiekkel, ezért remélem, ez a személyesen töltött hét megerősítette és elősegíti további jó kapcsolatunkat.
Vermes Miklós
kosteleki falugazda
- Hírek, események
- Klubdélutánok
- Szociális tevékenység
- Vallás, hagyományőrzés
- Nyaralás, táboroztatás
- Oktatás, továbbképzés
- Falugazdák
- Segítséget kérünk
- Utazások Moldvába
- Naputánjáró
- Könyvek, kisfilmek, videók
- Rólunk írták - sajtófigyelő
- Csomagleadási lehetőség
- Moldvába érkezett csomagok
- Korábbi honlapunk