Látogatás a csíkszeredai kollégiumban
2010.04.20. | Büttner Sarolta
Köszönjük Kiss Melitta keresztszülő eredményes szervező munkáját!
Örömmel fogadtak bennünket a gyerekek és a nevelők is.
Reméljük, hogy a keresztszülők és szponzorok által összeadott 180 ezer forintból olyan projektor beszerzésére kerül sor, amely a legteljesebb mértékben megfelel az igényeknek. Józsa Csaba és Pfemeter Mária nevelő interneten tájékozódnak a típusokról, és be is szerzik a megfelelőt.
- A gyönyörű fehér függönyök felszerelését a nevelők a gyerekekkel végzik el.
- Egy évvel ezelőtti látogatásunk óta berendezték az alternatív szobát, amiben számítógépek és csocsó asztal van. Ezek a legkedvesebb szabadidős foglakozásai a gyerekeknek.
- A pingpong szoba is működik, eléggé megviseli a parkettát a heves játék. Ennek a szobának a kifestését tervezik, önerőből. A pingpong-ütők és a háló szintén fogyóeszköz.
- A fürdőszoba kismértékű felújítás után is nagyon szomorú állapotban van: további csempézés és festés szükséges lenne. Ez azonban a fenntartó feladata, nem látom a módját a segítésnek. Néhány fogas, szék kényelmesebbé tenné a zuhanyozást. A zuhanyfejek fogyóeszközök.
- Sajnos nem kerültek a WC helyiségekbe a féléve kijuttatott fedeles kukák a takarítónő ellenszenve miatt. Ezek alkalmazása sokkal higiénikusabbá tenné a WC-k használatát. Hajni nevelőnő megígérte, hogy tisztázza ezt a helyzetet.
- A legtöbbet használt eszköz a mosógép. A nemrég megvett mosógép nagyon jól működik, valószínű szükség lesz egy újabb beszerzésére.70 gyermek ruháit és ágyneműjét kell mosni!
- A hálószobákban a világítás kérdése továbbra sincs megoldva. Az egy dróton függő égő sem esztétikai, sem világítási szempontból nem jó. A plafonra szerelt gömb-burában elhelyezett energiatakarékos égő lenne a megfelelő.
- A szobák berendezése hiányos. Nagy asztal (aminél lehet tanulni) székek, fogas, cipőtartó mindenképpen kellene. Irodák, bankok elég jó minőségű bútorokat szoktak időnként kiselejtezni. Jó lenne ilyen kapcsolatot szerezni! A bútorokat „Bőjte Csaba kamionjával” lehetne odajuttatni.
Ezeket a megoldandó feladatokat láttuk Csíkszeredában a bentlakásban. Sorrendet felállítani nem szeretnék, de nem is tudok! Az 500 ezer forinttal nagyon sok minden megoldható. A nevelőkkel megbeszélve kell megtervezni az elköltését!
Hazafelé beugrottunk Vicére is. Ebben a mezőségi kis faluban működik a Bástya alapítvány szórvány kollégiuma. Itt 24 moldvai csángó kisgyerek él a 6 mezőségi gyermek mellett. Úgy láttuk, hogy nagy szeretettel, gondoskodással veszik körül a gyermekeket, és nagyon szépen fejlődik a magyar nyelvismeretük, ének- és tánctudásuk is. A falusi iskolában együtt tanulnak a helyi gyermekekkel. Erre a területre korábban is történtek betelepítések csángó földről is, így nem alakul ki ellenszenv a most érkezettekkel szemben sem. Családias légkörben fiatal pedagógusok próbálják pótolni az otthoni légkört.
Pápai Feri idegenvezetőnknek köszönhetően sok minden nevezetességet láttunk útközben, ami teljesebbé tette a kirándulásunkat.
Büttner Sarolta
KEMCSE kollégiumi programfelelős, a csíkszeredai bentlakás segítője
- Hírek, események
- Klubdélutánok
- Szociális tevékenység
- Vallás, hagyományőrzés
- Nyaralás, táboroztatás
- Oktatás, továbbképzés
- Falugazdák
- Segítséget kérünk
- Utazások Moldvába
- Naputánjáró
- Könyvek, kisfilmek, videók
- Rólunk írták - sajtófigyelő
- Csomagleadási lehetőség
- Moldvába érkezett csomagok
- Korábbi honlapunk