Magyarfalutól Egyházaskozárig. Beszámoló az áprilisi klubról

2017.04.20. | Keresztszülők
Ezen az összejövetelünkön különleges vendéggel ismerkedhettünk meg, a 80 éves csángómagyar Jankó Antallal, aki családjával Magyarfaluból a második világháború idején települt át Magyarországra, és sok hányattatás után jutott el Egyházaskozárra, ahol ma is él. A beszélgetésnek az adott aktualitást, hogy megírta az édesapja és a saját élettörténetét, amiről Iancu Laura író, költő, néprajzkutató, a visszaemlékezés szerkesztője beszélgetett vele.

Elsőként Willemse Jolanda alelnök számolt be arról, hogy idén március 15-én is koszorúzott a Szentendre Város Önkormányzata nevében Kézdivásárhelyen, majd ezután ellátogatott Diószénbe, ahol ő a falugazda. Nagy örömünkre csupa jó hírrel szolgált: 35 óvodás és 80 iskolás korú gyermek jár a délutáni magyar oktatásra, akik közül 60-an be is iratkoztak az iskolai oktatásba. Ezután Pákozdi Judit tiszteletbeli elnök vette át a szót, aki Horváth Zsuzsa elnök távollétében ezt a klubösszejövetelt levezette. Beszámolt a Vajdaságban tett látogatásukról, melyet a XII. Kerületi Örmény Nemzetiségi Önkormányzat szervezett Kiss Ernő mártír tábornok sírhelyének megkoszorúzására. Albertné Révay Rita a vallási csoport vezetője a közös keresztútról emlékezett meg, Felföldi Elek pedig a berekfürdői jótékonysági rendezvény előkészületeit ismertette. Ezt követően Bodó Csanád vendégünk jelentette be, hogy április 20-án, csütörtökön az ELTE épületében kerekasztal beszélgetést tartanak Heltai János egyetemi tanár úr vezetésével, a moldvai gyerekek magyar tanulásáról, „új beszélők” (az elfeledett anyanyelv újratanulása) témakörben. Az eseményre meghívást kaptak a moldvai oktatási program vezetői. A nyilvános összejövetelre szeretettel várják a keresztszülőket is.

Az összejövetel bevezetéseként László Ildikó ezúttal egy gyönyörű húsvéti „Máriás” egyházi népéneket adott elő, amit először Erdélyi Zsuzsanna gyűjtött a klézsei Demse Dávidnétól. Ildikó a 2004-es Harangozó Imre által gyűjtött variációt énekelte. Ez az ének a Kájoni Cantionale második kiadásától (1719) kezdve mindegyik évkönyvben szerepel. Arról szól, hogy Mária siránkozik: milyen árva lett a fia nélkül, keresi Jézust, kérdezi a hegyeket, köveket, hogy szülöttjét hol fogták meg, látja a vércseppeket, melyek a fia halálának a jelei. Fájdalmában kéri asszonytársait, hogy vele együtt sirassák Jézust, és bánatában, fáradtságában támogassák. Az ének végén az asszonyok azzal vigasztalják Máriát, hogy Jézus azt mondta: harmadnapra feltámad.

Ezután tanultunk egy vidám éneket, melyet Domokos Pál Péter 1938-ban gyűjtött Trunkban „Piros, piros szegfű” címmel. Ezt az éneket az idei Repülj Páva vetélkedőn a trunki Gyúr Gabriella is előadta.

Sok izgalom után szeretettel üdvözölhettük vendégünket, Janko Antalt. Egy éve esett át egy nagyon komoly szívműtéten, és kétséges volt, hogy tudja-e vállalni Egyházaskozárról a hosszú vonat utat. Szerencsére, egészsége és kedélye is megengedte, hogy beszámoljon nekünk az édesapja és a saját életrajzi írásáról. A kérdező Iancu Laura magyarfalui származású költő, író néprajzkutató volt, (egyébként Anti bácsi rokona), aki ismerve az írást, nagyon kedvesen, de határozottan vezette Anti bácsi beszámolóját. Laura szerint egyedülálló Moldvában, hogy valaki megírta édesapja visszaemlékezéseit, egyes szám első személyben, mintha saját életútját írta volna meg. Laura kérdésére, hogy miként gondol vissza Magyarfalura, Anti bácsi, aki 5 évesen hagyta el szülőföldjét - szeme megkönnyesedett. Édesapja döntését, mely miatt útra kelt, több tényező befolyásolta: 1920 után a románok és egy magyar falujabelijük is megkeserítette az életüket. Hatalmas szárazság volt 1939-ben, nem gyakorolhatta a kovács mesterségét, ezért óriási szegénység köszöntött rájuk. Ekkor meghallotta, hogy a bukovinai székelyek kedvező körülmények között települhetnek át Magyarországra.

Az édesapa vezető egyéniség volt a faluban: beszélt magyarul, románul és szászul és rövid idő alatt az áttelepülni szándékozó 200 család vezetője lett. Szerencsére voltak segítői. Az első misés Antal pap javasolta nekik, hogy tartsanak „titokgyűlés”-t, és csak a „közvetlenek”-nek szóljanak. Édesapját a szervezkedés miatt bevitték a csendőrségre és csak 2 tehén áráért engedték ki. 1941. december 21-én végül a falu „középrétegé”-ből 13 család eladta mindenét, és szekérre pakolva elindult új hazát keresni. (A jómódúak és a szegények otthon maradtak). A mélyen vallásos moldvai csángóknak külön büntetés volt, hogy a karácsonyi ünnepeket marhavagonokban, nagy hidegben, éhezve kellett tölteniük egy Magyarfaluhoz közeli településen, Adjudon. 1942 januárjában a Gyimesek völgyén át megérkeztek Csíkszeredába, ahol élelemért dolgoztak. Janko János kiválóan értett a mesterségéhez, de a székely kovácsmester mégsem fizette ki a munkabérét. Itt ismerkedtek meg a mákos tésztával. A hosszú út során, a vajdasági Magyarkanizsán találkoztak székely családokkal, akik szintén szekérrel vándoroltak. Végül a csángó magyarok Bácskában, Fogadjisten községben telepedtek le az onnan kitelepített szerb lakosság helyére. Itt 2,5 fél évig tartózkodtak: elkezdték a házépítést, kölcsönt vettek fel hogy gépeket, állatokat vásárolhassanak. Domokos Pál Péter megnyugtatta a magyarfaluiakat, hogy végül jó helyre fognak kerülni.

A második világháború eseményei miatt azonban megint tovább kellett vándorolniuk. 1943 októberében indultak el Szeged irányába, de találkoztak egy katonai egységgel, ami elszakította a család tagjait egymástól. Az édesapa 1944 márciusában találta meg újra a családját. Egy segíteni akaró szerb katona vitte át a határon a 13 családot. Sok viszontagság után érkeztek meg a Baranya megyei Egyházaskozárra, ahol ma is él Anti bácsi a moldvai csángók egy csoportjával.

Anti bácsi édesapja egy kockás füzetben megírta a család 1901 és 1938 közötti történetét. Ez azonban a háború viszontagságai között sajnálatosan eltűnt. Anti bácsi azonban emlékezetébe véste a füzet tartalmát, és ez volt az önéletrajzi írás alapja. Életének nagyon szomorú, meghatározó élménye, hogy nem kívánt gyermekként született. Édesanyja soha nem bocsátotta meg neki, hogy a világra jött. Visszaemlékezéseinek megírására is ez indította. Példának szánja, hogy mással ilyen ne forduljon elő. Az édesanyáknak üzeni: az élet győzni tud.

Anti bácsi hosszú élete során sok mindennel foglalkozott: zenész lett, megtanult fényképezni, zsonglőrködött, 75 évesen vett számítógépet. Bizonyította, hogy a jég hátán is megél. Példát vehetünk róla: azt sugallja, hogy mindig kell hit az újrakezdéshez. Még rengeteg erő rejlik benne. 1991 és 1995 között katolikus templom építésébe kezdett Egyházaskozáron. 4,5 millió Ft-t gyűjtött össze közadakozással. Ő is vallja, hogy „ott lesz a hazájuk, ahol az Isten háza”.

A szép délutánt a „Csángómagyar legendák” kiadványunkkal és húsvéti csokoládéval, borral köszöntük meg vendégeinknek.

Lejegyezte:

Büttner Sarolta
programszervező
László Ildikó kiegészítéseivel

A fotókat
Prekrit Judit
készítette

 Adományozzon telefonja segítségével! Hívja az adományvonalat (13600) előszám nélkül, majd üsse be a 47-es kódszámot! A hívás ára bruttó 250 Ft. Köszönjük támogatását!
Facebook
erdély.ma
Nyitólap | A csángók | Az egyesület | Keresztszülővé válni | Kapcsolat
Hírek, események | Klubdélutánok | Szociális tevékenység | Vallás, hagyományőrzés | Nyaralás, táboroztatás | Oktatás, továbbképzés | Falugazdák | Segítséget kérünk | Utazás Moldvába | Naputánjáró | Könyvek, kisfilmek, videók