Meghívó az októberi klubdélutánra

2017.10.07. | Keresztszülők
amelyre szeretettel várjuk a keresztszülőket és minden kedves érdeklődőt
2017. október 14-én, szombaton 14-16 óráig
a XII. kerületi Németvölgyi Általános Iskolában.
Címe: 1126 Budapest Németvölgyi út 46.
Elérhetősége: a Széll Kálmán tértől a 102-es busszal, a Déli pályaudvartól az 59-es villamossal, a belvárosból a 105-ös busszal, megálló a Királyhágó térnél.

Klubdélutánunkat ezúttal is László Ildikó énekével kezdjük, melynek címe: „Istenem, Istenem”, melyet Kanalas Éva gyűjtött 1999-ben Lészpeden.

Ezt követően Petrovics Sándor, a Kovász egyesület elnöke számol be a moldvai csángó gyerekek számára 14. alkalommal megrendezett egyhetes nyaraltatásukról, amely két rendhagyó dologról is ismert, elsőként, hogy a gyerekek befogadó családoknál kapnak szállást itt-tartózkodásuk idején, másrészt gyönyörű népviseletükben minden évben  részt vesznek a Szent Jobb körmeneten. Bemutatja a Rákosszentmihályon rendezett ünnepi  Csángó estjük felvételét  is.

Nagy szeretettel hívtuk meg Nyisztor Ilona tanítványát, Kaszap Johannát, hogy énekeljen klubdélutánunkon. Szeptemberi összejövetelünkön már bemutattuk őt. A csíkszeredai középiskola elvégzése után Budapesten folytatja tanulmányait az előkészítő intézetben. Ezt követően az ELTE pszichológia szakára készül. A Pusztinából érkezett Johanna nagyon szépen énekel, több versenyen is sikerrel szerepelt már. Örülünk, hogy elfogadta meghívásunkat, és egy pusztinai népdalcsokrot ad majd elő.

Moldvából érkező kedves, és nagyon várt vendégeink, Márton Attila, a moldvai oktatási program koordinátora, és Hoffmann Ferenc volt Petőfi ösztöndíjas – ebben a tanévben már mint oktató –  fognak tájékoztatni bennünket a 2017/18-as tanév indulásával kapcsolatos tapasztalatokról. Így első kézből kapunk tájékoztatást az oktatás helyzetéről, helyszíneiről, az oktatásban résztvevő tanárok és gyerekek számáról. Felmerülő kérdéseinkre ők tudnak majd hiteles válaszokat adni.

László Ildikó vezetésével ismét tanulunk egy szép csángó népdalt, melyet szintén Kanalas Éva gyűjtött, címe: Kerek erdő...

(Az eddig tanultak szövegét megtalálják a honlapunkon a klubok menüpont alatt.)

A rendezvény alatt vásárolhatnak erdélyi és moldvai tárgyú könyveket és CD-ket.

 

Tisztelettel:

Büttner Sarolta

 programkoordinátor s.k.

KERESZTSZÜLŐK A MOLDVAI CSÁNGÓMAGYAROKÉRT EGYESÜLET

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Adományozzon telefonja segítségével! Hívja az adományvonalat (13600) előszám nélkül, majd üsse be a 47-es kódszámot! A hívás ára bruttó 250 Ft. Köszönjük támogatását!
Facebook
erdély.ma
Nyitólap | A csángók | Az egyesület | Keresztszülővé válni | Kapcsolat
Hírek, események | Klubdélutánok | Szociális tevékenység | Vallás, hagyományőrzés | Nyaralás, táboroztatás | Oktatás, továbbképzés | Falugazdák | Segítséget kérünk | Utazás Moldvába | Naputánjáró | Könyvek, kisfilmek, videók