Minden moldvai magyar iskolában lett elsősegélydoboz!
2011.09.05. | Willemse Jolanda
Ennek megvalósításán fáradoztam, mióta megbíztak a szociális feladatok ellátásával a KEMCSE–ben. A feladat sokkal nehezebbnek bizonyult, mint gondoltam, szabványok, előírások, szabályok betartása mellett az anyagiak előteremtése tűnt a legnehezebbnek. Egy délelőtt viszont megtörtént a csoda.
Jött egy telefonhívás s vonal végén Nagy Bandor jelentkezett azzal a szándékkal, hogy segíteni akar a csángó gyerekeken. Kérdezte, hogy mire lenne a legnagyobb szükségünk. Félve említettem az elsősegélydobozokat, hiszen sok pénzbe kerültek. . Ez a fantasztikus fiatalember még aznap visszahívott, hogy megvan a pénz rá, s személyesen szeretnék kivinni Moldvába és átadni a gyerekeknek.
A pénz egyik felét a Juvenalis Egyesület adományozta Nagy Bandor, Veres Juca és Nagy Erzsébetközbenjárására. Ez az egyesület sokat segít a hátrányos helyzetű gyermekeken, például támogatja a sportolási lehetőségüket is. A pénz másik fele Hollandiából érkezett, egy szintén egy sporttal foglalkozó egyesülettől. E két szervezet szoros kapcsolatban áll egymással a KORFBALL révén. A közös ügy érdekében összefogtak, s együtt elég pénzt gyűjtöttek a cél megvalósításához.
A holland Henk Jongstra vezetésével, a szülei emlékére rendezett összejövetelen 1500 Eurót kalapoztak össze a dobozokra. Megvásárolták őket s nyolcan elindultak a nagy kalandra Moldvába. Egy egész napig tartott az út odáig, de a házigazdák finom vacsorával várták őket. Ezt követte az adomány átadása, majd egy jó kis beszélgetés. Köszönjük az MCSMSZ, és képviseletében Szakács Károly munkatárs szívélyes vendéglátását. Az adományozók másnap indultak haza, fáradtan, de mint mondták fantasztikus élményekkel gazdagodva, abban, reményben, hogy máskor is visszatérnek.
Hát nem csodálatos, hogy vannak még ilyen remek emberek, akik nemzetiségüktől függetlenül összefognak, hogy segítsenek azoknak, akiknek szükségük van rá?
Köszönjük a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarok Egyesület nevében az elsősegélydobozokat, s ígérjük, hogy biztosan fenn tartjuk a kapcsolatot az adományozókkal. Talán egyszer a jövőben még szervezünk együtt egy sport tábort is?
• Támogatók Hollandiából: Henk Jongstra, Freek Jongstra, Hennie Jongstra, Trijntje Jansen, Berthus
• Támogatók Magyarországról: Juvenalis Egyesület – Veres Juca, Nagy Bandor, Nagy Erzsébet
Jolanda Willemse
KEMCSE alelnök és szociális felelős
- Hírek, események
- Klubdélutánok
- Szociális tevékenység
- Vallás, hagyományőrzés
- Nyaralás, táboroztatás
- Oktatás, továbbképzés
- Falugazdák
- Segítséget kérünk
- Utazások Moldvába
- Naputánjáró
- Könyvek, kisfilmek, videók
- Rólunk írták - sajtófigyelő
- Csomagleadási lehetőség
- Moldvába érkezett csomagok
- Korábbi honlapunk