Moldvából a Városligeti Gyermeknapra

2018.06.21. | Keresztszülők
Május utolsó hétvégéjén a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és a Nemzetközi Gyermekmentő szolgálat jóvoltából egy busznyi moldvai magyar gyermeknek lehetősége volt részt venni a Városligeti Gyermeknapon. A rendezvényre négy településről, Gajdárból, Lábnyikból, Külsőrekecsinből és Csíkból érkeztek gyermekek és magyar tanítóik.

A hosszú út miatt, pénteken kora hajnalban kellett elindulnunk, és aznap este érkeztünk meg szálláshelyünkre, a Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium épületéhez. Természetesen, a 16 óra utazás csak a tanároknak volt kimerítő, a fáradhatatlan, eleven gyermekcsapatnak, ahogy az lenni szokott, nem volt azonnal lámpaoltás.

Másnap már a rendezvény kezdete előtt megérkeztünk a helyszínre, ahol az ételjegyek, fagylaltjegy és a praktikus eligazítás után, a tanítókkal kidolgoztuk a stratégiát a következő két napra. A rendezvényen számos érdekesnek és hasznosnak ígérkező programról olvastunk, amiből jó néhányat meg is látogattunk a tanítványainkkal.

Ilyen volt a Nemzetek Utcája, ahol az egyébként sok esetben nagy elzártságban elő, csángó-magyar gyermekek különböző kultúrákkal találkozhattak. Az indiai sátorban például, hennát készíttettek, máshol egzotikus ételeket kóstolhattunk meg. Az Biztonságos Internet sátorban, a különböző feladatok teljesítésével, még nyereményeket is hoztunk haza. A legnépszerűbb természetesen, azért a trambulin és csavaros fagyi voltak.

Szombaton, Szeret-menti bajnokaink, a lábnyiki focisták, Magyarországon is megmérettettek, ugyanis beneveztek a gyermeknapi focibajnokságra, ahol bátor és hősies küzdelem után, tapasztalattal gazdagodtunk. Vasárnap pedig városnézésen vettünk részt. de nem akárhonnan, egy autóbusz tetejéről csodálhattuk meg Budapest egy részét. okosodva és lebarnulva tértünk vissza a Városligetbe.

Többen kihasználtuk az alkalmat, hogy a gyermekek találkozhassanak keresztszüleikkel, szüleikkel. Voltak, akik 6 év levelezés után látták először egymást személyesen, mások pedig először jártak édesapjuk budapesti lakásában. Ezek a pillanatok miatt is köszönjük a lehetőséget!

Vasárnap este moldvai táncházzal zárult a hétvégénk, amelynek végeztével már várt is bennünket az autóbusz, ami hétfő reggelre hozott minket haza. Tartalmas és szép kirándulást tudhatunk magunk mögött. Ahogy itt mondani szokás: Isten fizesse!

Varga Emese, tanár és Horváth Zsuzsa, falugazda

 Adományozzon telefonja segítségével! Hívja az adományvonalat (13600) előszám nélkül, majd üsse be a 47-es kódszámot! A hívás ára bruttó 250 Ft. Köszönjük támogatását!
Facebook
erdély.ma
Nyitólap | A csángók | Az egyesület | Keresztszülővé válni | Kapcsolat
Hírek, események | Klubdélutánok | Szociális tevékenység | Vallás, hagyományőrzés | Nyaralás, táboroztatás | Oktatás, továbbképzés | Falugazdák | Segítséget kérünk | Utazás Moldvába | Naputánjáró | Könyvek, kisfilmek, videók