Moldvai csángó hagyományok a békési Újkígyóson

2016.03.04. | Keresztszülők

Iancu Laura néprajzkutató, író és költő beszélgetését adjuk közre Harangozó Imre néprajzkutatóval, az újkígyósi Ipolyi Arnold Népfőiskola alapító elnökével, aki többek között hazánk első és eddig egyetlen moldvai csángómagyar múzeumát hozta létre. A kiállításról és sok fontos kérdésről beszélgetnek: hűségről, identitásról, vallásról, elődökről, történelmi emlékezetről...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Iancu Laura


 

Moldvai csángó hagyományok a békési Újkígyóson

beszélgetés Harangozó Imrével


 

"Törjük az akadályt, melytől nem mehetünk,

S mind az emberiség kertébe sietünk.

Vajha Moldvának is kies parlagjai,

Ameddig terjednek a Pontus habjai,

Magyar Koronánknak árnyékába menne,

S a csángó magyar is polgártársunk lenne!"


Csokonai Vitéz Mihály: Marosvásárhelyi gondolatok (részlet)


 

Régi Moldva járó vagy, hogy látod, mi az ami a moldvai magyarság önazonosságát meghatározza? Egységes identitást tapasztaltál? Mit gondolsz, mit rejt valójában ez a kérdés?

 

A moldvai magyarok túlnyomó része akkor telepedett mai lakhelyére, amikor még a mai fogalmaink szerinti nemzettudat nem létezett. Identitástudatuk tehát nem azonos a Kárpát-medencei magyarok önazonosság-képével. Önmeghatározásuk főképpen a valláshoz tapad, hiszen nyelvükön kívül ez különbözeti meg őket legmarkánsabban a keleti rítust követő románságtól. Az európai típusú, XVIII - XIX. századi gyökerezettségű identitástudat nyoma csak azokban a közösségekben fedezhető föl, ahol a legutóbbi időkig tartó folyamatos székely betelepedéssel és eleven székelyföldi kapcsolatokkal számolhatunk. Ilyen a teljesség igénye nélkül Frumósza, Lábnik, Lészped, Pusztina, Szőlőhegy, Vizánta, stb. Mivel itt magyar nyelvű iskolai és egyházi intézmények nem működhettek, s részben ma sem működhetnek a moldvai csángók történeti emlékezete is gyökeresen eltér a Kárpát-medencében élő magyarság történeti tudatától. Anyanyelvű írásbeliség hiányában elsősorban a szóbeliség közvetítette nemzedékről nemzedékre a magyar múlttal, eredettudattal kapcsolatos elemi tudnivalókat.

 

Találkoztál körükben román identitású csángóval?

 

Moldvában mindenki, románok, cigányok, csángók egyaránt tudják, hogy a csángók jelen nyelvi állapotuktól függetlenül magyarok. Ám ez sajnos mára egyre kevésbé egyértelmű. Nemrégen olvastam egy magyar fiatalok által készített kutatás összegzését, ebben a tudomány függetlensége és tárgyilagossága nevében maguk a kutatók sem foglaltak állást, pontosabban úgy tettek, mintha nem tudnák azt, amit mindenki tud. Persze a kérdéseikre adott válaszok is meglehetősen esetlegesek voltak, hiszen nem mindegy, hogy ki, kit, hogyan és mikor kérdez meg ebben az ügyben. Az én tapasztalatom az, hogy románnak igazán még ott sem tartják magukat, ahol már generációk óta nem beszélik a magyar nyelvet. Magyarul már mit sem tudó katolikus falvakkal szomszédos román települések lakói gyakran emlegetik szomszédaikat „unguri"-ként, tehát magyarként. Hallottam ilyet a talpaiakról, brázaiakról, bargovániakról. Ezek a magyar eredetű, de mára már teljesen román nyelvű csángók, a kérdést megkerülve sokszor önmagukat „katolikus nemzetiségű"-ként határozzák meg, mit sem törődve azzal, hogy a katolikus mivolt nem nemzethez, hanem vallási közösséghez való tartozást takar.

 

Hogyan értelmezed te a csángó kifejezést, mit értesz alatta? Természetesen nem a szó etimológiájára gondolok, arra vagyok kíváncsi, hogy szerinted mi van mögötte, faji, nyelvi, kulturális másság?

 

Valóban, meg kell határozni azt, hogy a „csángó" megnevezésen pontosan mi is értendő. Csángó volna Moldva minden egyes magyar eredetű lakosa, aki itt született? Persze nyilván figyelembe kellene vennünk azokat is, akik ezt az eredetet megtagadták, illetve elfelejtették, ha egyáltalán birtokolták valamikor. Talán csak azokat kellene a csángó közösség tagjaiként elkönyvelni, akik ezt az identitást tudatosan vállalják? Kérdés az is csángónak számít-e az a személy, aki mondjuk egy moldvai csángó faluban él, de románnak érzi magát, aki valamelyik moldvai, vagy erdélyi városban, erős csángó gyökerekkel, családi kapcsolatokkal él, de a csángósággal ezen kívül nem akar, vagy nem tud közösséget vállalni. S akkor még nem is szóltunk az Olaszországban, Spanyolországban élőkről...

 

A leplezett vagy rejtett katolikus, vagy csángó, vagy magyar identitáson túl, milyen egyéb, konkrét nyomokra bukkantál, amik magyarságra, magyar múltra utalnak?

 

Beszéljünk a nagymamákról és nagyapákról, akik még beszélik a magyar nyelvet s a maguk módján kívül rekedtek az előbb vázolt bábeli zavaron... A szóbeliség okán sem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy népi emlékezetünk, folklórkincsünk micsoda értéket jelent. Különösen nekünk, magyaroknak, vagy tágítva a kört mondhatjuk azt, hogy közép-európaiaknak fontos ez az eleven emlékezetbe oltott darabka múlt, mely akár családot, közösséget, nemzetet megtartó erő forrásává is válhat. Igen fontos például Moldvában megvizsgálni a magyar szentek tiszteletének nyomait, mint a magyarsághoz tartozás utolsó tanújeleinek egyikét. A Jászvásári Egyházmegye területén valaha négy templomban tisztelték Szent István magyar királyt az oltáron. (Kickófalva, Magyarfalu, Pusztina, Szőlőhegy.) A vráncsa megyei Vizántán pedig Szent László volt a templom védőszentje. Mára csupán egyetlen moldvai településen, Pusztinában találhatjuk meg Szent István királyt az oltárképen. A másik három falu templomát más védőszent oltalmába ajánlotta az egyházi vezetés, olyan patrónust választva, aki nem hordozza közvetlenül a magyar eredet emlékét.

 

Mit tapasztaltál, van-e önálló kultusza a magyar szenteknek Moldvában? Kapcsolódik-e önálló folklórhagyomány egy-egy történeti személyhez?

 

Mivel ez a téma rendkívül fontos s kultúrtörténeti szempontból egy ilyen beszélgetés határain túlmutató módon szövevényes is, itt most csak néhány jellemző vonást emelhetünk ki. Ilyen az a tény, miszerint Szent László király emlékezetét, mint azt már említettem, az egyik legelzártabb moldvai magyar településen őrizte a hívő nép vallásos tisztelete és maga a templom. Meglepő módon azonban a falu öregjei - azon túl, hogy Szent László magyar király volt, és régi templomuk védőszentje -, igen keveset tudnak róla. A közösség emlékezete megőrzött azonban egy nagyon szép szöveget, egy vízvető imádságot, amelyben Szent István király, mi több, a következő beszédes kép szerepel: „Elmentem a Szent Están templomába..." Változatokban gazdag például a húshagyat hagyományköre, amely egy háborúhoz, ország védő, nemzetségmentő hadakozáshoz kapcsolódik.

 

Hogy kerültél kapcsolatba a moldvai magyarsággal?


Ha jól emlékszem 1986-ban hallottam először élő csángó beszédet Kallós Zoltán kolozsvári lakásán. Az első döbbeneten túl különös izgalmat éreztem. 21 éves főiskolás voltam akkor, nem tudatosodott bennem, mégis valahogyan azonnal egyértelművé vált számomra, hogy az egész életemet befolyásoló találkozás volt ez. Több-kevesebb sikerrel próbáltam Moldvába eljutni, amikor tiltották, ha tehettem, mentem, amikor még jó esetben is csak tűrték. S ha már így vetődik fel a kérdés, elmondanom, hogy én még úgy nem jártam Moldvában, hogy azt támogatták volna. Időről időre mennem kell, Etelköz nem ereszt. Eddig, bár nem számolom pontosan, talán több mint ötven alkalommal jártam ott.

 

Egyedül utaztál, voltak biztatóid?


Szerencsés vagyok, hiszen Pozsony Ferenccel, Táncos Vilmossal, Takács Györggyel együtt részese lehettem a csángó vallásos népköltészet feltárásának - az 1990-es változás után azt a munkát folytattuk, amit Kallós Zoltán, Erdélyi Zsuzsanna, és Bosnyák Sándor - az ismert történelmi, politikai okok miatt - negyedszázaddal korábban nem tudott maradéktalanul elvégezni. Elsősorban az archaikus szövegfolklór emlékei érdekelnek, amelyek a középkori elemeket is megőrző hit- hiedelemvilág megnyilatkozásai: ráolvasó - gyógyító, illetve archaikus népi imádságok, népénekek, legendák, de foglalkoztat a közösség egész hitvilága és világképe is. A már említett Erdélyi Zsuzsa nénin és Kallós Zoli bácsin kívül Domokos Pál Péter vagy Lükő Gábor, de Gazda József és Seres András is a mai világban igen-igen ritka s talán épp ezért nagyon értékes ajándékot adott nekem, az akkor még talán a puszta lelkesedésen túl nem sok erényt birtokló fiatal vidéki tanítónak, bizalmat vagy talán még ennél is többet, szeretetet. Nem mulasztom, nem mulaszthatom el fölemlegetni a moldvai csángó falvak fáradhatatlan krónikását, kedves keresztkomámat, az immár gyimesközéploki polgárként élő Halász Pétert sem.

 

Van-e olyan élmény, ami kimagaslik a többi között?

 

Nagyon sok ilyen élményem van, így csupán szemelgetni tudok. Az egyik, a Szászka Erdős Péterrel való megismerkedésem története. Péter bácsi Szabófalva krónikása, mindenese volt. Az 1967-től beindított zsögödfürdői Tavasz a Hargitán fesztivál, amolyan Csíksomlyóval szemben megrendezett „ellenbúcsú" volt. A néptáncot, népzenét fölvonultató rendezvény hivatalos keretet kínált a székelyek számára a gyülekezési jog látszólagos megélésére. Ha jól emlékszem 1986-ban a pünkösdi búcsú után elmentem megnézni a gyimesiek műsorát. A sokezres tömegben leültem a fűre s hallom, hogy a mellettem ülő, szerényen öltözött, vékony bácsi valóságos „ómagyar" nyelven értekezik a mellette ülővel. Szászka Erdős Péter volt, házigazdájával, a csíkszentsimoni Illyés Imrével „tanácsolt". A Hargita újság másnapi száma arról írt, hogy több mint 50.000-en fordultak meg a fesztiválon. Mondok mást is, 1999-ben a kiváló kelgyesti adatközlőtől, Keláru Agata nénitől lejegyeztem egy mondatöredéket, amelyet beszerkesztettem az északi csángók hagyományiról szóló gyűjteményes kötetbe. A tartalom szerint egymás mellé került egy Lükő Gábortól kapott kéziratos gyűjtéssel, ami ebben a könyvben jelent meg először, ezt a szöveget Gábor bácsi 1933-ban írta le Jugánban. A két narratíva lejegyzése között 66 év telt el s a szövegek összeillesztve mégis tökéletes egységet alkotnak. Együtt több, együtt értékesebb ez a két töredék, mint külön-külön. Épp az ilyen esetekben bizonytalanodik el, vagy éppen bizonyosodik meg az ember: vajon nem a Gondviselés tudatos, tervszerű tevékenysége ez, amellyel az általam irányítani vélt sorsomat az Ő általa meghatározott cél felé vezeti...

 

Szabófalvát említetted, Lakatos Demeter szülőfaluját. Száz éve született Lakatos Demeter költő. Mikor, és hol találkoztál először a költészetével? Mit gondolsz a költészetéről?

 

Ugyanabban az időben találkoztam Lakatos Demeter költészetével is, amikor először hallottam élő csángó beszédet is. Lakatos Demeter versei összegyűjtve csak 1986-ban jelentek meg Csángó strófák címen az ELTE gondozásában. „Megfog vala apóm szokcor kezemtül..." hallgatva, olvasva ezeket a sorokat ugyanaz az élmény kerített hatalmába, mint amikor meghallottam a beszélt csángó dialektust. Minden sorából a számomra annyira óhajtott, Domokos Pál Péter emlékezéseiből, Halász Péter diáiról már ismert moldvai nap sütött rám, ugyanaz a patak sompolygott, ugyanaz a levél pergett a bokrokról a szelíd, Szeret-menti tájon. Ugyanaz a hihetetlenül izgalmas, statikusra nyomorított, mégis végtelenül gazdag nyelv szólalt meg a versekben, melyet attól a moldvai asszonytól hallottam Kallós Zoli bácsinál. Mintha az idő tágulna ki, mintha akár eleven, alkotó módon lehetnénk jelen saját múltunkban. Lakatos Demeter versei ugyanis nem csupán a moldvai magyarság legősibb csoportjának érzéseiről, gondolatairól és életmódjáról adnak művészi értékkel is bíró hírt, hanem nyelvünk hajszálgyökérzetéről is fontos ismereteket, vagy még ennél is többet, eleven élményeket közvetítenek. Ezért rendkívül fontos, hogy a nyelvészek, a művelt magyar olvasóközönség, és maguk a moldvai magyarok is minél szélesebb körben hozzájussanak, olvassák, épüljenek belőle.

 

Széles körben is jól ismert az általad és segítőid által alapított és működtetett újkígyósi Népfőiskola. Milyen csángókkal kapcsolatos tevékenységet folytat az Egyesület?

 

Újkígyós és a moldvai csángók kapcsolata nem új keletű és nem is alkalmi fellángolás. Az Ipolyi Arnold Népfőiskola Kulturális Egyesület megalakulása óta, lassan két évtizede vigyázza a moldvai magyarok szellemi és tárgyi emlékeit, s a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesülettel közösen több alkalommal szervezett leendő csángó közművelődési szervezők, fiatal énekesek számára tábort és tanfolyamot, népfőiskolásai számára pedig moldvai tanulmányutakat. A csángó hagyományok széleskörű megismertetésére előadásokat, kiállításokat is rendeztünk. A teljesség igénye nélkül ilyen volt az említett alkalmak mellett a Csángó sorskérdésekről szervezett első tanácskozás 1994-ben, melynek anyaga meg is jelent a Csángó Füzetek 2. számában. Emellett itt, az újkígyósi római katolikus plébánia falai között találkozhatott és beszélhetett olasz nyelven a csángók sorskérdéseiről Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, Skultéty Csaba, aki Ambrus Márton néven volt a Szabad Európa Rádió legendás munkatársa és P. Jáki Sándor Teodóz O.S.B. atya Angelo Acerbi érsekkel, Magyarország apostoli nunciusával. 2010 augusztusában az Ipolyi Arnold Népfőiskola Lükő Gábor Termében nyílt meg a „Be van az életem zárva, Móduvának ládájába..." című, a moldvai csángó magyarság tárgyi kultúráját bemutató állandó kiállításunk. Több száz, a moldvai csángóknál gyűjtött tárgyat állítottunk itt ki, amelyek saját gyűjtéséből származnak. Vetett ágyat, szent sarkot, gazdasági és konyhasarkot rendeztünk be a kiállítási teremben, amelybe nem is fért be az összes arra érdemes tárgy.

 

Milyen érzés belépni egy csángó házba Újkígyóson?

 

Ha belépek ide, olyan mintha Moldvában lennék, mintha szólhatnék a klézsei Hodorog Luca nénihez, a pusztinai László Kati nénihez, a kelgyesti Keláru Agatához, Szászka Erdős Péterhez, Andor János bácsihoz s még nagyon sok, itt föl sem sorolható, valódi krisztusi szeretetben élő csángó-magyar testvéremhez. Egy kicsit ők is itt vannak ebben a kis kiállító teremben. Úgy érzem valóban otthonra, szerető otthonra találtak ezek a hagyományos világot megelevenítő tárgyak a Népfőiskola termében. S velük elhoztuk ezt az értéket mindazokhoz, gyerekekhez, felnőttekhez, akik eljönnek ide.

 

Nem csak gyűjtő és szervező munkát folytatsz, előadásokat tartasz, könyveket írsz. Nem csak a gyűjtéseidet adod közre, elemző tanulmányokat is írsz, mint te is említetted, leginkább vallás tárgykörben. Milyen terveid vannak még?

 

Nem panaszkodhatok. Ha rápillantok ezekre a könyvekre Kallós Zoli bácsival talán én is jogosan mondhatom, ez az utazólevelem. Ez a könyvsorozat, de ezek az előadások, írások, tanulmányok az én igazolásaim, újkígyósiként, magyarként, emberként eddig én ennyit tettem le édes Hazám asztalára. Talán ezeket nem vehetik már el, egyik másik kötet ott van a British Múzeum Könyvtárának a polcán is. Jó érzés látni, tapasztalni, hogy egy-egy írásomra, gyűjtésemre, meglátásomra komoly tudósok hivatkoznak, lassan beépül a tudományos diskurzusba. Utaztam valahová s az autóban mikor bekapcsoltam a Kossuth rádiót Ferencz Éva Magyar Örökség-díjas előadóművész épp egy az én gyűjtésemből való szép ősi alföldi pásztorimádságunkat mondta. Másfél tucatnyi általam gyűjtött archaikus imádságot Erdélyi Zsuzsanna beválogatott a Hegyet hágék pozsonyi kiadásába. Talán nem számít hiúságnak, hogy kimondom, mindezt munkám eredményének érzem s ez erőt az embernek a további nehézségek leküzdésre. Hittel hiszem, hogy a világnak bizonyosan szükség van arra a mérhetetlen kincsre, amit mi, magyarok gyűjtöttünk, s amivel most úgy tűnik, bizony elakadtunk az irigység és önzés sáros patakjában. De Zrínyivel vallom azt is, a szellem terén sem vagyunk egy népnél sem alábbvalóak. Épp ezért minden nehézség ellenére is derűlátó vagyok, mert ha ez a kincs túlélte az évezredek, évszázadok viharait, akkor annak csak nálunk nagyobb erő lehet az oka, azaz a Teremtőnek célja van velünk, magyarokkal is. Azt hiszem sem a céljaim, sem a jövőre vonatkozó terveim nem lehetnek mások, mint ebben a csodálatos tervben, melyet eddigi életem során fölsejleni véltem, a Teremtő szándéka szerint szolgálni, s ha lehet gazdagítani ezt a csodálatos örökséget!


 

Megjelent a 2011/2-es Bárkában.

 

Ld. még az Erdély Ma cikke az újkígyósi állandó csángó kiállításról:

http://erdely.ma/nephagyomany.php?id=81543

 

 Adományozzon telefonja segítségével! Hívja az adományvonalat (13600) előszám nélkül, majd üsse be a 47-es kódszámot! A hívás ára bruttó 250 Ft. Köszönjük támogatását!
Facebook
erdély.ma
Nyitólap | A csángók | Az egyesület | Keresztszülővé válni | Kapcsolat
Hírek, események | Klubdélutánok | Szociális tevékenység | Vallás, hagyományőrzés | Nyaralás, táboroztatás | Oktatás, továbbképzés | Falugazdák | Segítséget kérünk | Utazás Moldvába | Naputánjáró | Könyvek, kisfilmek, videók