|
|
|
|
Buda - Klézse községKlézse Bákó megyében található, 18 km-re a megyeközpontól, Bákó városától a Bukarest felé vezető úton. Klézse ezer házszámot túlhaladó nagy község. Természeti adottságoknak és a földrajzi fekvésének köszönhetően a falu keleti határa a Szeret (Románia egyik legnagyobb folyója), nyugaton erdők húzódnak. A falu a Bukarest felé vezető utat is érinti. Bákótól a második falu. Az országút menti házak, igaz a Klézse helységtábla után vannak bár Budának nevezik az itt lakó emberek. Klézse több faluból áll: Buda, Pokolpatak, Klézse, Alexandrina (Tyúkszer), Somoska. Ezek a falvak mára már összenőttek, csak az itt lakó emberek tudatában élnek még a régi faluhatárok. Mindenik falunak van külön iskolája, magyar oktatás csak Budán, Klézsén és Somoskában van. Heti három találkozás a gyerekekkel. Első alkalommal a budai iskola fogadta be a magyar órákat. 2002-től folyamatosan vannak magyarórák az iskolában. A rákövetkező évben már Somoskán is tanulhatták a gyerekek magyar nyelvet, talán a legnehezebben a klézsei iskolában indultak be az órák, itt csak az idei tanévtől vannak magyar órák. A magyar órák a szülők kéréseink köszönhetően hagyják jóvá. Hét kérés szüksége egy iskolai csoport indulásához. Budán két iskolai csoport van, egy kezdő és egy haladó. A gyerekekkel este órák után tartjuk a magyar órákat. Iskolán kívül nincsenek számkorlátok, csak tudás szerinti csoportokba sorolás. Óvódásokkal is mondókázunk, játszodunk, a nagyobbakkal már a magyar gyöngyszemekkel is ismerkedünk. A munkámban nagy segítséget jelent néne Viktori, ő egy helybéli magyarlelkületű asszony, aki a helyi népdalokkal, táncokkal és magyar imádságokra. Meg-meg szoktak lepni, mikor magyar óra előtt összegyűlnek és énekszóval várnak... Együtt szoktunk készülni rövid szerepekkel, versekkel, énekekkel. Magyar órán kívül szoktunk kézműveskedni, kirándulni a Szeret folyó partján. Télen együtt megyünk szánkózni, vagy magyar mesefilmeket nézünk. Szíven veszünk rész versenyeken. Klézsén az első csoportom V-VIII-sok voltak, akik nagyon hamar megszeretették magukat, ők mára már az iskolában tanulják a magyar nyelvet. Iskolán kívül az ovisokat és az elemiseket Istók Angéla készíti fel az iskolára. Ők akik házukba fogadták a magyar órákat. Az iskolában reggel, órák előtt tartjuk a magyar órákat, mindezek ellenére nincsenek hiányzók csak álmos szemek. Nagyon szeretünk kézműveskedni, kirándulni, énekelni, táncolni. Voltunk szavalóversenyen, népdalvetélkedőn, tantárgyversenyen, díjakkal a kezünkbe tértünk meg. Szívesen várunk minden kíváncsi látogatót, ismerjék meg a csángó nép vendég szeretetét, szokásaikat. Maradjanak békiben! Tanárok: Istók Angéla klezse@csango.ro és Botezatu Victoria |
Észervételeit, javaslatait várjuk az
info_kukac_keresztszulok.hu e-mail
címen.
|