Csík falu                                       

Nyitólap
Fel
Kézművesség
Egyház
Csíksomlyón
Kulcsosház Csík

Szavazás!

 

Click for Bacau, Romania Forecast

 

 

 

Csík - Ciucani

Ha földrajzilag, és a most oly divatos navigációs rendszer adatbázisa számára határoznánk meg Csík falu helyzetét, akkor a 25,95 hosszúsági és a 46,25 szélességi foknál található. Ám ez nem mond el semmit, arról a szép dombvidékről melynek ölén rejtőzködik ez a picinyke csángó falu. Bákóból, a megyeszékhelyről ma már igazán könnyen elérhető. A közel 30 km-es utat rendszeres autóbuszjáratokon tehetik meg az utazók. Az út érinti Rekecsint, ami a település közigazgatási központja is. Innen már gyalogtúrával is eljuthatunk célunkhoz, Csík faluba. A földutak árkon-bokron keresztül kanyarognak, páratlan látvánnyal kápráztatva el a vállalkozó szellemű felfedezőket. A faluban élők még ma is ezen az úton hajtják a rekecsini piacra a jószágokat. A dombokról visszatakintve a Szeret vize csillan meg. Ez is megér egy gyalogtúrát, Csíktól mintegy másfél-két órányi az út, nyugodt sétatempóban haladva. A folyó és a duzzasztó vize valóságos horgászparadicsom. A domb tetejéről belátható az egész falu, ahogy nyújtózik a hosszú völgyön keresztül.

Közel hatszáz ember él itt, zömében földműveléssel foglalkoznak. A mezőn kukoricát, krumplit, zöldséget termesztenek. A család éves borszükségletét is maguk termelik meg. A kemény munkából a gyerekek is derekasan kiveszik a részüket. Az itt élők templomjáró, katolikus emberek, kiknek a hit átszövi életük minden mozzanatát. A faluban mindenki érti és használja a csángós magyar nyelvet. A felnőttek egymás között ezt a románnal kevert nyelvet használják. A gyermekközösségek nyelve viszont román, bár beszélik és értik a magyart is. A magyartanítás megindulása után rohamosan nőtt a tanulók létszáma, és egyre szebben, választékosabban beszélnek anyáik nyelvén.

Különleges ízvilágú konyhájukat érdemes megkóstólni, sok kruplit, káposztát, babot, kukoricát használnak az ételeik elkészítéséhez. Fűszerezésük különleges, hiszen vadon termett növényeket gyűjtenek, s frissen és szárítva hasznosítják azokat. A házakban kevés kivételtől eltekintve a villany a legnagyobb komfort. A háztartáshoz szükséges vizet a számtalan csurgó valamelyikéről hordják, de mosnak is itt az asszonyok. A gyerekek pedig ide hajtják itatni a teheneket. A látogatókat kissé visszafogottan, de szeretettel látják. Jöjjön el hozzánk, legyen része a csík falusi csángók vendégszeretetében!

Ládi Erika tanító

.

Tanárok:   

Bende Edit   bendeedit@yahoo.com   00/40/723 336787

Ládi Erika    ladierika@gmail.com        00/36/30 234 01 32

Kapcsolattartó keresztszülők:

Dr. Lukácsi Margit     rozsaneve@t-email.hu          30/ 382-3563

Herpai Alinka            herpai.alinka@gmail.com       20/ 327 49 47


"Az én szülőfalum Csík, itt nevel az ides anyám, itt ülnek a nyámjaim. Erdő közbe lakunk, a falun a Rákos pataka menen keresztül. Szíp csíki házakban csángó magyarok ülnek, melik erőst dógosok. Mü katolikusok vagyunk, menünk misére. A családokban sok kölyket tartnak. Van magyar iskolája is. Szűvem van hezzája, nem szeretem máshun élni." írja Dávid Velentina, aki a kezdetek óta jár a magyar órákra. És valóban, a csíki emberek hatalmas lokálpatriotizmussal a szívükben beszélnek a falujukról. Büszkék arra, hogy minden nehézség ellenére,a dombok ölelte moldvai csángó faluban élhetnek.
Az itt működő magyar iskola az évek folyamán sok változáson, fejlődésen ment keresztül.
A falu szinte minden gyermeke kapcsolatban áll a Moldvai Csángó Magyarok Szövetsége által létre hozott oktatási programmal. Az alsótagozatos gyermekek az iskolai oktatásban is tanulhatják anyanyelvüket, heti három órában. A délutáni, iskolánkívüli foglalkozások tizenkét csoportjában pedig 127 gyermek ismerkedik nyelvünk szépségeivel, tiszteletben tartva a csángó magyar nyelvet. Kézművesség alapjai mellett újra tanítjuk a moldvai csángók dalait, táncait. Az itt szőtt-fűzött karkötők, kalárisok már sok örömöt adtak a gyermekeket támogató keresztszülőknek és a hozzánk látogató vendégeknek is. Egri fellépésünk alkalmából is a gyermekek alkotásaiból vittünk ajándékot a bennünket meghívó polgármesternek és a felavatott fertálymestereknek.
Ének - és tánctudásukat a rendszeresen megrendezett táncházban  kamatoztathatják tanítványaink, ahol együtt ropja a falu apraja-nagyja.
"Kisbakancsosainkkal" felfedező utakra indulunk a környéken, egyre messzebb merészkedve a falutól. Az idei évben indult "főzőiskola" egyre nagyobb népszerűségnek örvend a gyermekek és az asszonyok körében is. Ez jó alkalmat teremt a két magyar konyha összevetésére, és  egy kiadós "tanácsolásra", asszonyi beszélgetésre is.
A csíki gyermekek jól szerepelnek tantárgyi és népdalvetélkedőkön.A versmondó versenyeken is "dobogóra állhatnak".
A keresztszülőktől kapott virágmagok elültetése, a virágoskert gondozása szintén sok gyermeket mozgósított.
A "házimozinak" is mindig sok látogatója van. A rendszeresen megújuló filmkészletünk változatosságot garantál ezen a területen is.
Az idei évben is lehetőséget kaptunk magyarországi táborozásra. A keresztszülők összefogásának eredményeként egy fényképezőgéppel lettünk gazdagabbak, aminek segítségével programjainkról képes beszámolókat készíthetünk. Köszönet érte!
Valentina gondolatát idézem újra " szűvem van hezzája" szeretek itt élni, dolgozni.
 

Ládi Erika

Észervételeit, javaslatait várjuk az info_kukac_keresztszulok.hu e-mail címen.
Copyright © 2006 KERESZTSZÜLŐK A MOLDVAI CSÁNGÓMAGYAROKÉRT Egyesület
Legutóbb módosítva: 2009. november 23.