Gyermekek Háza                                       

Nyitólap
Fel

Szavazás!

 

Click for Bacau, Romania Forecast

 

 

 

Gyerekek Háza Külsőrekecsinben

Szövetségünk 2006 márciusában vásárolt telket Külsőrekecsinben, melyre Gyermekek Háza építését tervezte. Oktatási prioritásaink közé tartozik közösségi házak létrehozása azokban a csángó falvakban, amelyek az évek során bekapcsolódtak oktatási programunkba. Azt tapasztaljuk, hogy ahol sikerült ilyen Magyar Házakat létrehoznunk, ott a helyi közösség közelebb került Szövetségünk tevékenységeihez, s így a magyar kultúrához is. Ezek a közösségi házak helyszínt biztosítanak a napi programoknak (iskolán kívüli magyar foglalkozások, tánc- és énekpróbák) minden más magyar vonatkozású rendezvénynek, és a tanároknak is szolgálati lakásként szolgálnak.
Külsőrekecsin 2001-ben kapcsolódik be az iskolán kívüli oktatási programba, a foglalkozásokat magánháznál tartották. 2003-ban a szülők kérvényeinek eredményeként a magyarórák "bekerülnek" az iskolába, tehát az állami oktatás keretein belül is tanulhatnak magyarul heti 3 alkalommal a gyerekek. A 2008/2009-es tanévet már 226 gyerek kezdte úgy Külsőrekecsinben, hogy az iskolai tantárgyai közt ott van a magyaróra is. A tisztán katolikus, magyar nyelvű Külsőrekecsinben lassan nem akad olyan gyermek, aki ne járna az iskolai vagy az iskolán kívüli magyarórákra. Az iskolában a külsőrekecsini születésű Csillag Mónika és férje Csillag Levente ismerteti a magyar nyelv szépségeivel az érdeklődő gyerekeket; az iskolán kívüli foglalkozásokat pedig Divald Borbála tartja.
A külsőrekecsini Gyermekek Háza terveit Maczalik Arnold kolozsvári építész készítette el. A ház két nagyteremből - tanáraink párhuzamosan is tarthatnak foglalkozásokat - és négy kisebb szobából áll. Az építkezést 2008 júniusában kezdte el a Feerbrad-Pim építkezési Kft., amely a legkedvezőbb árajánlatot nyújtotta be a meghirdetett liciten. A Kft. Tulajdonosa egy helyi vállalkozó, aki külsőrekecsini emberekkel dolgozik. Jelenleg a falazásnál tartanak, az ütemterv szerint október végén, november elején a ház tető alá kerül. Október végén szállítják a tetőrendszerhez szükséges cserepeket, amit egy magyarországi családi vállalkozás ajánlott fel (a cserép és a szállítás is díjmentes).
A telekvásárlás, engedélyezési eljárás, az építkezési munkálatok eddigi költsége az oktatás ügyét lelkükön viselő magánszemélyek, szervezetek, cégek, intézmények önzetlen támogatásának köszönhetően gyűlt össze. Ezúton is köszönjük áldozatvállalásukat a következő támogatóknak: Pannonhalmi BGK, Világ Alapítvány, Székely József, Schmidt Ágota, Szent-Györgyi Albert Rotary Club Szeged, Bohner Antalné, Vinculum Caritas Alapítvány, Szalai Zsolt, Ferencvárosi Önkormányzat, A Magyar Köztársaság Országgyűlése, Magyar Mérnökök és Építészek Svájci Egyesülete, Chemark Termelő és Kereskedő Kft.
Reményeink szerint a következő tanévet már a Gyermekek Házában kezdhetjük, a gyerekek birtokukba vehetik a számukra épített házat. A munka oroszlánrésze még hátra van, már vannak ígéretek a ház belső berendezésének támogatására, de a továbbiakban is várjuk önkormányzatok, cégek, civil szervezetek, magánszemélyek jelentkezését, akik támogatnák az építkezést, hogy terveink megvalósulhassanak.
 
 
 
 
 
       
       
       

2008.06.07. szombat 12:33
Több magyar gyermekközpont építését tervezi a moldvai csángó településeken a Moldvai Magyar Csángószövetség. Ezekben a központokban tartják majd a magyar órákat. Több faluban ugyanis a tanárok saját lakásuk egyik szobáját alakították át tanteremmé.
 
Külsőrekecsinben, a magyar gyermekközpont létesítésére kijelölt telket a Moldvai Magyar Csángószövetség vásárolta meg. A Szeret folyótól nyugatra fekvő, 2500 lelkes faluban hét éve működik iskolán kívüli magyar oktatás.

 Az órákat kezdetben ebben a házban, Szarka családnál tartották, majd 2003-tól engedélyezték az iskolai oktatást is. Az idei tanévben már 267 gyermek tanulja a magyar nyelv- és irodalmat, de továbbra is igény van az iskolán kívüli magyar foglalkozásokra.

 Egy közösségi házat, gyerekek házát szeretnénk építeni, elkészültek a tervek, megvan az építkezési engedély, kiválasztottuk azt a vállalkozót, aki megépíti ezt a házat – mondta Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének oktatási programfelelőse.

  A tervek szerint a központ októberre elkészül, de átadása attól függ, hogy az alapítványoktól, és a magánszemélyektől mekkora anyagi támogatást kapnak az épület befejezéséhez.

Észervételeit, javaslatait várjuk az info_kukac_keresztszulok.hu e-mail címen.
Copyright © 2006 KERESZTSZÜLŐK A MOLDVAI CSÁNGÓMAGYAROKÉRT Egyesület
Legutóbb módosítva: 2009. november 23.