Pusztinára az idén korán jött az
Angyal. Megérkeztek a
Blythswood által küldött csomagok, amiből a másodikosok
színdarabjához kaput építettünk. Már csütörtökön este Nyisztor Tinkával
és a pusztinai asszonyokkal feldíszítettük a karácsonyfát, még
csillagszóró is került a fára. A gyerekek munkáiból kiállítást
rendeztünk, a rajzok, festmények felkerültek a falra, az üvegképek,
faikonok az asztalokon sorakoztak. Már csak a gyerekek és a szülők
hiányoztak.
Az ünnepség pénteken délután háromkor kezdődött, Nyisztor Ilonával
közesen szerveztük. Megszólalt egy csengettyű, üdvözöltük a szülőket,
gyerekeket. Beszámoltunk az eddig elért eredményekről, beszélgettünk az
anyanyelvtanulás fontosságáról, mert mindnyájan üres tarisznyával
születünk, s amit apránként, életünk során belerakunk, abból
gazdálkodunk. Bizony az olasz szalámi, az angol sonka, a brinza mellett
jól jön abba a tarisznyába egy darab édesanyánk sütötte cipó is.
Az ünnepséget a IV. osztályosok nyitották meg egy karácsonyi
gyerekdallal, majd a II. - III. osztályosok előadták az Egyszer egy
királyfi című színdarabot. Szavalatok következtek, majd a népviseletbe
öltözött legszebb hangú leányok elénekelték a legeslegszebb csángó
énekeket, László Nárcisz mesélőkedvében két tréfás csángó mesével igazi
jókedvre derített kicsit-nagyot a hallgatóságban. A VI. osztályosok
jókivánságai után közös karácsonyi énekekkel, hejgetéssl zártuk az
ünnepélyt, a csillagszórók szórták a csillagokat, s a gyerekek sorban
megkapták a dobozokba csomagolt ajándékokat, a Hargita megyei gyerekek
jóvoltából mindenki kapott az ajándék mellé egy meséskönyvet is, amit
nagyon köszönünk.
Itt is megköszönve Nyisztor Ilonának odaadó segítségét, a felejthetetlen
közös délutánt, kívánunk mindenkinek Áldott Karácsonyi Ünnepeket és
Boldog Új Esztendőt!
Ó, emberi nemzet,
Indulj vigasságra,
Mert eljött a Jézus,
Szegény szállásodra.
Nyisd meg az ajtódat,
Ereszd bé őt oda,
Hogy vigye lelkedet
Boldog mennyországba. Szállásikra!
Szabó László és Vajda Éva - pusztinai
magyartanárok