|
|
|
|
Lészped - Lespezi
Ha kérdésük vagy javaslatuk volna, elérhetnek a 00-40-740-016.123 telefonszámon, vagy a mattilat@yahoo.com e-mail címen. Szeretettel várjuk Lészpeden! Tanár: Márton Attila mattilat@yahoo.com Kapcsolattartó keresztszülő: Gyöngyössy Lajos gy56lajos@t-online.hu 20/ 804-3508
|
Észervételeit, javaslatait várjuk az
info_kukac_keresztszulok.hu e-mail
címen.
|
Lészpeden már mindjárt a forradalom utáni években volt kezdeményezés a magyar
nyelv tanulására. Ugyanakkor a magyar mise bevezetését is kérték, sikertelenül.
Mára ez már csak emlék... Ma már csak a nagyszülők beszélnek magyarul a faluban,
a mostani gyerekek szülei mindkét nyelvet beszélik, többségük azonban inkább a
románt használja. Ha nem lennének nagymamák, akkor velük sem beszélnének
magyarul, vagy ha a nagyszülők is tudnának románul. A mai gyerekek is inkább a
nagyszülőktől tanultak meg magyarul. Kezdetben a magyar nyelv tanulása a Fazakas
Jóska bácsi udvarán történt, itt készültek fel a gyerekek rövid műsorral a nyári
kirándulásra, amikor Magyarországon is bemutatták előadásukat, népdalaikat. Én
is itt kezdtem, a Jóska bácsi házában 2002 őszén, nem sokkal az után, hogy Jóska
bácsi szeretett felesége, Kati néni elhunyt. (Isten nyugtassa.) Nem ismertem, de
munkájának eredményére következtettem a gyerekek szemében csillogó értelemből.
Első órámra hat gyerek érkezett, ők már tudták mi a magyar óra. Még most is
látom magam előtt Csutak Szimónát, Molnár Adriánt, Huszár Albertet, Huszár
Mónikát, Rétye Anikót és Rétye Ferikét. A hat családnév hallatán majd
hanyatdőltem, tudtam, hogy itt még vannak magyarok, de volt bennem kételkedés
magyarságuk felől. És ez volt az a pont, amikor meggyőződtem, mese nincs ezek az
emberek kétségbevonhatatlanul magyar származásúak, elvégre román huszárról ki a
fene hallott. És ez így folytatódott, napról-napra, minden héten bővült a kis
csapat, volt lemorzsolódás is, de a statisztika nyilacskája bizony mindig
felfele küzdötte magát. Mert Huszárék után érkeztek a Kádár, Balázs, Katona,
Csorba, Demeter, Farkas, Fehér, Jánó, Kiskocsis, Kompót, Ónódi, Simon, Sípos és
Tóth családnevű gyerekek. Első sikerét a kis csapat a Moldvai Magyarság
gyerekeknek kiírt pályázatán szerezte, ahová Lészpedről ömlöttek a megfejtések
és rajzok, eredményesen. A dobogósok mind onnan kerültek ki. Éppen ezért ott is
volt a díjkiosztó ünnepély. Közben voltunk kirándulni Sepsiszentgyörgyre, ettől
a gyerekek teljesen beindultak, még ma is elemlegetik, és szerintük, habár utána
még tucatnyi táborban vettek részt, az első volt a legeslegjobb. Pedig csak két
napig tartott... Én ebből azt értettem, hogy bizony rég voltak ki a faluból. A
tanév második felében a Jóska bácsi konyhájából átköltöztünk a Marika néni "nappalijába",
mert valahogy már nem fértünk. Közben megismerkedtem Puskás Anna nénivel, aki
kérésemre szíves-örömest fogott neki a népdalok tanításának. Én diktafonnal
fölvettem Anna néni énekeit, majd elfogadható irodalmi formában papírra vetettem,
ebből minden gyerek kapott. De nem a lapról tanulták, meg, hanem az Anna néni
szájából, a szavakat úgy formálva, ahogy azt Anna néni ejtette ki. Így szinte
biztos lehettem benne, hogy nem teszek kárt sajátos kultúrájukban, ugyanakkor
azt is látták, ha a lapot nézték, hogy mi a különbség az irodalmi magyar nyelv
és a csángó nyelvjárás közt. De főleg, ha írásra került a sor, akkor a szókép
megfelelő rögzülése nem vezette a kiejtés szerinti írásmód ferde ösvényeire. Az
emberekben még mindig él valahol mélyen a hivatalos szervektől való félelem, de
mintha egymástól is tartanának. De megfélemlítésre nem volt példa. Egyetlen
egyszer látogattak meg a rendőrök, akik udvariasan kértek fel, hogy mutassam meg
a személyazonosságomat igazoló irataimat és nagy piros pontot szereztek a
szememben azzal, hogy mindezt nem a gyerekek előtt, hanem megkértek, hogy kint
beszéljünk az udvaron. Akkor még kezdő voltam, nyomban felhívtam Hegyeli Attila
programfelelőst, aki pár szóban elmagyarázta miről van szó, és az egész eljárás
nem tartott tovább tíz percnél. Azóta nem volt, vagy legalábbis említésre méltó,
akadálya a magyar nyelv tanításának Lészpeden. Már első év végén került annyi
bátor szülő aki írásban kérte, gyereke anyanyelv szintjén tanulhassa az
iskolában a magyar nyelvet. Az iskolai magyarórák bevezetése közepesen nehéz
volt a többi helyszínhez viszonyítva, nem volt nagyon durva az igazgatónő, de
beleegyező sem! Ameddig lehetett kötötte a kereket, de nem esett át a makacs
nagyfejűségbe, hogy még azért sem. Minden reggel nyolc előtt tíz perccel
feltépte az ajtót, ha többen voltak a gyerekek, mint amennyi be volt iratkozva
az volt a baj, ha meg valaki hiányzott akkor azt tette szóvá. Persze csak nekem,
a gyereket nem vonta kérdőre, hogy kisfiam, hol voltál ma reggel a magyar óráról.
Második évben maradt és még kiegészült az iskolai csoport, a 2005-2006-os
tanévben, pedig már két csoport lesz. Egy kezdő és egy haladó csoport. Az idei
tanévben ismét rezidenciát változtattunk, most már az Anna néni udvarán és
házában folyik az iskolán kívüli tanítás, itt énekelnek, táncolnak, írnak,
olvasnak és rajzolnak azok akik nem iratkoztak be az iskolai órákra. Sőt sokszor
még ők is ott téblábolnak míg haza nem kergetem. A falu a Bákó-Karácsonykő
főútvonalon fekszik, így nyugodtan kijelenthetem, hogy az Oktatási Programba
bekapcsolt falvak közül a legmegközelíthetőbb, és jó az út. És tényleg nagyon jó
az összeköttetés a megyeszékhellyel. Talán éppen ez a magyarázat arra, hogy itt
előrehaladottabb állapot van a beolvadást tekintve. Két nagyobb részre tagolódik
a falu, egyik a kimondott Lészped, itt nagyjából mindenki tud magyarul. Másik
része a román résznek mondott Rácsila. Rácsilában is van külön iskola az I-VIII
osztályos gyerekek számára. Innen is van két tanítványom és az iskolának külön
igazgatója van. Rácsilában valóban kevés a magyarul beszélők száma, talán öt-hat
család, viszont Lészpeden este fél hatkor, amikor a "világ" megy a templomba
jobbára csak magyar szót hall az ember. Az emberek mélyen vallásosságát nem
szabad zavarni, éppen ezért a magyar misét sem kell erőltetni. Végülis minden
ima ugyanoda jut. Az asszonyok és gyerekek évente elmennek Somolyóra (Csíksomyló),
és ez elég bizonyításból. Már harmadik éve tanítok Lészpeden és már harmadik éve,
hogy nyaranta vendégeket fogadunk. Várjuk, hogy jöjjenek, "járjanak meg" és
maradjanak legalább egy éjszakára. Ki is dolgoztunk egy "csángó körút"-at, ami
kétnapos és csak egy éjszaka kell mostoha körülmények között hálni. Mert valljuk
be, komfort nélküli vendégszobáink tiszták és gazdáik kedvesek, mégsem tudjuk
felvenni a versenyt a faluturizmussal. De annak idején aki a dzsungelt akarta
látni, bizony amilyen költséges volt, pont annyira le kellett mondani a
kényelemről. De nem kell elkeseredni, nem ennyire vészes a helyzet, ha a
vendégben is van jóérzés. Itt van a megyeszékhely 18 kilométerre és bármikor 15
perc alatt kapcsolatba lehet lépni a civilizáció nyújtotta élvezetekkel, van
födött úszóda és Mc Donald's is. Természetesen Lészpeden is van ház, melyik
rendelkezik benti fürdővel... A falunak tavaly óta új papja van, és néhány éve
új temploma. Nem vagyok architektus, de azt hiszem posztmodern stílusban épült.
A temetőben még van egy pár magyar feliratú kereszt, de talán a Jóska bácsi
feleségéé a legszembetűnőbb. A temető kapuja feletti felirat már nagyon régen
eltűnt, én már csak könyvekből olvastam róla. 
