Sikeres gyűjtés                                       

Nyitólap
Fel

Szavazás!

 

Click for Bacau, Romania Forecast

 

 

 

Tisztelt Szerkesztőség!

Honlapjukon egy munkatársuk jóvoltából megjelent az alábbi segítségkérő levelem. Balogh Gyula országgyűlési képviselőnek (sajnos csak volt, de reméljük, lesz is - a szerk.) szeretnék ezúton köszönetet mondani, mert villámgyorsan reagált erre, és felajánlotta a megvásárláshoz szükséges összeget. Köszönet azoknak is, akik szintén felajánlást tettek, igyekszem eljuttatni más falvakba is, bizonyára éppolyan szükség lesz rá, mint Gajdárban. Köszönöm a moldvai magyartanárok és csángó gyermekek nevében is. Kérem a szerkesztőséget, hogy ahogy a segítségkérést, úgy a köszönőlevelem is tegyék fel honlapjukra!

Köszönettel:


Biri Elvira


Moldvai segítségkérés

2007-07-12. 12:09:00

Felajánlást vagy segítséget szeretnék kérni egy nyomtató megvételére Moldvába, Gajdár nevű csángó faluba, az ottani magyartanároknak.

A gyerekeket, akik a román iskolán kívül járnak magyarórákra, táboroztatják tanáraik Erdélyben és Magyarországon is. Élményeik a táborokról, gajdári ünnepeikről kinyomtatásra várnak, hogy hazavihessenek belőle, nem mellékesen egész évben szükség lenne nyomtatóra a tanárok munkájához. Ha a nyomtató folyamatos fenntartásában is támogatóra találnának, kimondhatatlanul örülnének.

Köszönettel:

Biri Elvira

(Egy gajdári kislány keresztszülője a csángó keresztapa program keretében)

Elérhetőségeim: tel:06-20-569-5429; email: birielvira@yahoo.com

Észervételeit, javaslatait várjuk az info_kukac_keresztszulok.hu e-mail címen.
Copyright © 2006 KERESZTSZÜLŐK A MOLDVAI CSÁNGÓMAGYAROKÉRT Egyesület
Legutóbb módosítva: 2009. november 23.