|
|
|
|
Megkezdődött az iskolaIgazi rohanás. Iskolakezdés. Még szombaton is egész nap dolgoztak a lészpedi iskolában a kisegítő személyzet emberei, hogy hétfőre befogadásra készen álljon az iskola. A magyar szakterem is más osztályterembe költözött, sőt, külön épületszárnyba. A valamikor magyar iskolának épített épületszárnyban kaptunk helyet, mondhatnám „megkaptuk a helyünket”. Itt csak mi vagyunk, na meg a tornaterem, ha annak lehet nevezni azt a kisebb osztályterem nagyságú termet. Nem hiszem, hogy sokat fognak zavarni a hangoskodással. Mindenesetre mi meg vagyunk elégedve. Az épület ezen szárnyának riasztója is van, mondjuk ez nem pótolja a rácsokat az ablakon, de mindenesetre nyugodtabb vagyok, hisz a tanterem a földszinten van. És bizony szép lassan mindenki tudja mennyire jól fölszerelt tanteremről van szó. De minden ablakszem megvan, a tavalyi foghíjas után ez igazán melengető érzés volt, reméljük, hogy télen is ilyen melengető lesz... Kályha rendben, és a tavalyi egyetlen neoncső helyett most már nyolc (8) neoncső kacag le a mennyezetről! A takarítónénik szépen kimeszelték, majd közös erővel sikerült felöltöztetni. Újra visszakerültek a falra az otthonosságot sugárzó padravalók, servétek és természetesen a magyar nyelvi oktatást segítő szemléltetők is. A tábla fölött továbbra is a „bogarasok” táblája köszön a bejövőnek, hogy „Isten hozta Lészpeden”. Mindenki adománya otthonra talált ebben a kis tanteremben, itt van mindenki apró, vagy éppen nagyobb adománya amivel a lészpedi magyar oktatást szeretné segíteni. Az egész iskolában mi rendelkezünk a legjobb padokkal és székekkel, na meg a legjobb gyerekekkel. Mert ez a lényeg, lehet bármilyen szép a magyar szakterem ha nem tudjuk megtölteni tartalommal. Az én gyerekeim meg aztán igazi gyerekek, néha csak „ördögszekér”-nek becézem, de van amikor a „csudadolog” is gazdára talál köztük. Iskolakezdés. Az idén igazi iskolakezdés volt Lészpeden is. Nem a tavalyi tízperces bevonulással talált, volt hangosítás, beszédet tartott a polgármester és a helyi katolikus papbácsi után az igazgatónéni is. Mindezt a magyar szakterem bejárata előtt, így mindenkinek alkalma nyílt bekukkintani, és az igazgatónéni büszkén is mutogatta mindenkinek, rendőrparancsnoknak vagy éppen az arra tévedt alpolgármester asszonynak. Úgy érzem, az idén sikerül tovább építeni az iskola vezetőségével kialakult jó együttműkődést, és remélhetőleg sikerül ebbe bevonni, közös erővel, a falu elöljáróit is. Ha az elmúlt év, az eddig Lészpeden eltöltött öt évem koronája volt, akkor az idei év a nagy áttörések ideje kellene legyen. Az elmúlt tanévben bizonyítottunk, minden versenyen sikeresen szerepeltek a gyerekek, harmadik díjat hoztunk a szavalóversenyről, a zsűri különdíját a népdalvetélkedőről és a megyei magyar tanárgyversenyen várakozáson felül remekeltek tanítványaim. Az idén szeretnénk testvériskola kapcsolatot kiépíteni egy magyar tannyelvű intézettel és ha a román tannyelvű intézet vezetősége példaértékű viselkedést tanúsít a magyar oktatás iránt, akkor igyekszem én is példaértékű tevékenységet kifejteni. Ebben kérem mindenki segítségét, hogy éljünk az adott alkalommal, használjuk ki a tágra nyitott kapukat és „produkáljunk” egy példás „kolaborálást”.
... Ma (2007. október 21.) reggel beköszöntött a tél is az ablakon. Még szerencse, hogy már vártam, minden évszaknak megvannak az örömei, szépségei. Azt nyomban letudhattam, hogy nem medveként fogom átvegetálni a telet, hisz nekünk nem a meleg szobában való, hosszú nap tartó szunyókálás van kiírva. Naponta nyolcvanöt (85) gyerek várja a magyar órát, közülük ötvennégynek kell érvényes jegyet szerezni a félév végére magyarból, mint anyanyelvből. Az idén már korosztályok szerint sikerült csoportosítani őket, minden évfolyam külön csoportba került, kivételt képezve az I-III. osztályosok, akik egyöntetűen kezdőknek számítanak és egy csoportban járnak magyar órákra. A magyar órákat, mind az iskolai magyar órákat (ahová azok járnak, akik kérvényezték és a tanulásukért járó értékelés bekerül a naplóba), mind az iskolán kívülieket (ide azok járnak, akik csak kóstolgatják a meleg kását, nem szeretnék megégetni a szájukat), az iskolában erre külön kialakított magyar szakteremben tartjuk. A gyerekek itt írnak, olvasnak, természetesen magyarul, kissé a sajátos dialektusuk felé hajolva, itt rajzolnak, kézimunkáznak és amíg a nagyobb testvérük írogat, kistestvéreik eljátszadoznak bő játékkészletünkkel. És még van pár ász a kezünkben, egy hatalmas televízió, dvd és hat számítógép, ahol minden gyerek megismerkedhet a számítógép-kezelés alapfogalmaival, felhasználói szinten, természetesen magyarul. Ez lenne az a szakterület ahol sikerült megelőzni azt, hogy először románul tanulják meg, aztán erre támaszkodva sajátítsák el magyarul a felhasználását. Nem igyekszem eltitkolni, hogy a szakterem látványa naponta újabb és újabb tanítványokat húz be az ajtón. Köszönet Mindenkinek! A lészpedi eredmények nem csak az én érdemeim, ez egy közös eredmény, a mienk, mindenkié aki a kezemet fogta, aki a gyerekeket támogatta és néha engem is. Örüljünk együtt a sikernek! Üdvözlet innen, a már-már télbe hajló őszi Lészpedről, Attila. |
Észervételeit, javaslatait várjuk az
info_kukac_keresztszulok.hu e-mail
címen.
|
