Én is keresztszülő vagyok!

Kedves Gabriella, Endre és Mindnyájan!

Nagyon köszönöm Nektek, hogy részt vehettem e pár nap alatt a csángómagyarok megsegítésére szervezett rendezvényeken. Elsősorban meg azért, hogy a kis Alexandra az én névleges keresztlányom lehet.

Valóban sugárzó tekintetű, nagyon ragaszkodó kislány, megbeszéltem vele, hogy jöjjön el hozzánk a nyáron. Testvére, Ankuca érdekében is megkértem szüleit, a közjegyzői nyilatkozatot tegyék meg, hogy a magyarországi táborban is részt vehessen a lány.

A kis Dani is nagyon édes volt, mint látjátok, nagyon kedves volt az édesanya, Veronika is. Keresztleányom szemüvege is előkerült közben, amit a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat segítségével sikerült megcsináltatni neki. Gábor, a férjem megjegyezte, majd legyen gondunk, hogy jó szemüvege legyen a kislánynak, ne romoljon tovább a szeme.

Gajdárba menet, érdekes módon, tele voltam szorongással, amit a faluba ékezve hangos sírással és a kísérő keresztszülők vigasztalásával tudtam csak csillapítani.

Először a zsámbéki keresztmama, Ilike keresztgyerekét látogattuk meg, itt hosszasan elbeszélgetünk a családdal.

Keresztszülő társaim, Erika Budapestről, Gyuri Veszprém vidékéről és Ilike, mindannyian tudták, hogy nekem még időre van szükségem a találkozásra felkészülni.

Aztán másfél óra elteltével elindultunk Alexandráékhoz, kint a dombon laknak, mondták. Úgy tűnt, ahogy érdeklődtünk a faluban, hogy távolabb laknak. El is haladtunk a ház előtt mire észbe kaptunk, és társaim látták, hogy kétségbeesetten szaladt az autó után egy kislány. Kedvesen fogadott minket szerény otthonában a Kerekes család, hamar össze is barátkoztunk. Alexandra említést tett pár dologról, ami tetszett neki a levelezésünk során. Édesanyja, Veronika nagyon jól, érthetőén beszélte a moldvai csángómagyar nyelvet, talán e két és fél nap alatt az egyik legjobban magyarul beszélő, akit megismertem. Alexandra nagymamája ugyanúgy jól beszélt, és természetesen Alexandra is nagyon meggondoltan formálta mondatait.

Örülök, hogy találkozhattam keresztgyerekemmel, ill. más keresztszülőkkel, számomra meglepő, hogy ilyen sokan részt vettek a keresztszülők közös moldvai utazásán.

Nagyon szép és megható volt a Magyarfalusi Gyerekek Háza avató ünnepsége is, és főleg az énekbe foglalt imádság, a gyönyörű Mária-ének, ahogy ott Moldva keleti részén a Szeret folyón is túl, Magyarfaluban, a moldvai csángók a magyarokért és Magyarországért imádkoztak.

2008. május 28.

Kassay Erzsébet, székelyudvarhelyi keresztanya

Én is keresztszülő vagyok

Keresztgyermekeim Gusas Mihaela és Dániel, ikertestvérek. Mili és Dani. Valójában ebben az évben csak egy látogatást szerettem volna tenni Somoskára, de Dani vágya, hogy szeretne Magyarországra látogatni, ezt a szándékomat felülírta. Úgy ütemeztem látogatásomat, hogy a somoskai bérmálásra érkezzem meg (aug. 5.), s pár napot töltsek kint. Nagy izgalommal és várakozással indultam unokaöcsémmel, Márkkal Somoskára. Sinte száz méter pontossággal érkeztünk a célponthoz, ahol Benke Grázy hozzátartozója vezetett el Gusásékhoz. Nagyon nagy belső várakozás volt bennem, de utólag elmondhatom, hogy a Jó Isten nagyon szép ajándékkal, nagyon szép családdal ajándékozott meg engem. Ha rágondolok, ma is végigfut rajtam a boldogság.

Hogy ne legyek túl hosszú, hétfőn mentünk Bákóba útlevelet csináltatni a gyerekeknek (13 évesek). Nem írom le a napot, csak annyit, hogy aznap elkészíttetük az útlevelet és a közjegyzői meghatalmazást. Ez természetesen megközelítette a lehetetlenség fogalmát, azonban a közben Somoskára utazó székelyudvarhelyi Bartha Levente előadó művész barátomnak aznap semmi nem volt lehetetlen, mindezt az ő közbenjárásával sikerült elrendezni. Este még résztvehettünk a Somoskai Falunapok nyítófelvonulásán is.

Így kedden nehéz szívvel, de elindultunk Magyarországra. A gyerekek édesanyja, Bori legalább hússzor megkérdezte, "de ugye kend visszahozza őket", mármint Milit és Danit. Bögözön Kiséknél töltöttük a délutánt és az éjszakát, hogy aztán szerdán este hat órára megérkezzünk Nagykanizsára az otthonomba. Kicsit aggódtam, mert az úton Mili arcára sokszor kiült a szomorúság, de olyan mély, hogy a szívem majd belehasadt. Mikor bementünk a lakásba, mindent megmutattam, a két szoba közül Milié volt a választás joga. Megnéztük az udavart, Mili szorongása tovatűnt és Danival együtt a sugárzó gyermeki boldogság nyílt ki arcukon, melytől még a szemem is elfátyolosodott. Megnyugodtam.

Nyolc napot voltak Kanizsán, hogy aztán ahogy megbeszéltük, szombat este Somoskán otthonukba érkezzenek. Közben azonban természetesen történt egy s más. Ezekről azonban csak kivonatosan szólnék, hisz az illetékesek a gyerekek lennének. Megismerkedtünk Kanizsával. Voltunk szőlőhegyemen, ahol fergetegesen jól érezték magukat keresztgyerekeim. Dani szerint "itt nagyon szeretek lenni, mert olyan mintha Somoskán lennék". Biciklitúráztunk. Ping-pongoztunk. Ismerősöknél, barátoknál voltunk. Egyszer a lenti és egyszer a kehidai termálfürdőbe mentünk, mindkét helyen teljesen ingyenes vendéglátásban volt részük a gyerekeknek, köszönet érte mindkét fürdőnek. A vasárnapi fő szentmisén ministránsként vettek részt csángó népviseleti ruhában a kanizsai Jészus Szíve templomban, mint első magyar szentmiséjükön. Leírhatatlan érzés volt. Béla fiam mint gyakorló kisgépes pilóta két alkalommal vitte el őket repülni egy négyszemélyes ceshna kisrepülővel, először Zalaegerszeg, majd Keszthely és a Balaton felett. Természetesen a balatoni fürdés sem maradt el Bélatelepen kiegészítve a fonyódi kilátóból való nézelődéssel. Az üzletek felderítése sem maradt ki. Szóval a nap reggel korán kezdődött és este 10-11-kor végződött. Ők sosem voltak fáradtak.

Nagy élmény volt nekem az Ő nyaralásuk, bízom benne, hogy Nekik is. Néhány képet csatolok a leíráshoz, melyet sajnálom, de nem tudtam rövidebbre fogni.

Szeretettel azoknak akik olvassák,

Wenczler Béla

Nagykanizsa

Keresztszülők csángóföldi látogatása

Kedves Melinda és Attila!

Hálásan köszönjük, hogy segítettetek nekünk keresztgyerekeinket megismerni. Nagyon jól éreztük magunkat Csíkfaluban is és Gajdárban is. A gyerekek kedvesek, okosak és nagyon ügyesek voltak. A vendéglátó családokkal igazi barátságot kötöttünk. Jó volt velük együtt lenni, élvezni nehéz körülmények között is megőrzött magyar beszédüket.

Köszönjük nektek, Bende Editnek, Farkas-Ferencz Gabinak és Endrének azt a rendkívüli munkát, amit végeztek. Csak hálát és elismerést érdemeltek azért, amit a csángókért (és az egész magyarságért) tesztek. A Jóisten áldjon meg Titeket!

Sok szeretettel gondolunk Rátok:

Farkas Turánka, Demkó János és Kéménczi Mara

Csodálatos utunk volt, sok szép élményben volt részünk. Nagy öröm volt találkozni Keresztfiunkkal és családjával. Elhatároztuk, hogy ősszel ismét meglátogatjuk őket. Minden tiszteletünk az Önöké és Orbán Attila tanár úré, munkájuk nem csak pusztán a nyelv megőrzését segíti, hanem sok olyan dolgot kapnak a gyerekek, amihez talán másként nem jutnának hozzá. Nagyon köszönjük a sok segítséget, így könnyen eljutottunk Lábnikba. Sajnálom, hogy nem találkoztunk, remélem, ha legközelebb megyünk, lesz rá alkalom. Csináltunk fényképeket, a szép új iskoláról is, amihez gratulálunk, másoknak is szeretnénk bemutatni az Önök áldozatos munkáját. Remélhetőleg, lesznek követőink, újabb keresztszülők.
Sok szeretettel üdvözöljük, munkájához sok sikert és jó egészséget kívánunk,

Benkő Eszter és családja

Nagy izgalommal vártuk a családdal való megismerkedést, mert személyesen csak keresztlányunkkal találkoztunk eddig. Nem kellett volna. Olyan nagy szeretettel fogadtak bennünket, olyan érzésünk volt, mintha mindig is ismertük volna egymást. Annyi mondanivalónk volt egymásnak, mint azoknak a családoknak, akik már régen találkoztak és beszámolnak az eltelt idő alatt történtekről. Tüneményes családot ismertünk meg, a gyerekek és szüleik amilyen egyszerűek, olyan nagyszerűek. Azt látni, megélni, hogy kötelességtudóan, olyan természetesen, szó nélkül végzi a család minden tagja a legkisebbtől kezdve a ráeső feladatot. Ebből is látszik, hogy milyen okosan, jól - példát mutatva - nevelik a szülők az öt gyermeküket tiszteletre, kötelesség tudatra. Egyszóval EMBER-nek. Egyetemista lányunk is velünk volt, így a négy lánynak volt kivel beszélgetni élményeikről, az élet őket legjobban érdeklő dolgairól. Ő is nagyon jól érezte magát, elmentek együtt a tehényért, a patakhoz, de a diszkóba is. Összegezve: egy nagy lelki feltöltődést kaptunk, és nagyon boldogan jöttünk el Tőlük.

Istvánfi Károly, keresztszülő

Hogyan lettem csángó-magyar kislány keresztanyja?

2004. december 5-én kezdődött, amikor a magyarországi népszavazás szomorú végeredményét meghallottam.

Úgy éreztem, valamit tenni kell azokért a magyar testvérekért, akiket sokan közülünk megtagadtak. Böjte Csaba testvér áldozatos munkája irányította figyelmemet arra, hogy a csángó gyermekek magyar nyelvre tanítása mennyire fontos célkitűzés lehet.

Eljutottam a Moldvai Csángó Magyarokért Alapítványhoz, és örültem, hogy befizetéseimmel támogathatom egy csángó magyar gyermek magyar tanítását. Jeleztem az Alapítványnak, hogy szívesen kerülnék közvetlen kapcsolatba egy csángó gyermekkel, szívesen lennék keresztanya, és legnagyobb örömömre 2005 végén megérkezett egy levél és egy rajz Új Rekecsinből: Porondi Alina, 9 éves kislány küldte el első magyar nyelvű levelét, melyet a tanítónéni segítségével tudott megfogalmazni.

Kapcsolatunk tehát elkezdődött. Fényképet cseréltünk, leveleztünk, ajándékokat küldtünk egymásnak – ő minden leveléhez rajzot küldött, én édességet, könyvet, játékokat. Verseket, mondókákat is küldtem Alinának, aki azzal lepett meg egyik alkalommal, hogy az „Egyszer volt egy kemence, belebújt a kis Bence” című gyermekverset megtanulta anélkül, hogy erre valaki buzdította volna. Alina gyönyörű magyar dalokat is tud, szeret énekelni. Megismertem egy összetartó, szerető családot is a levelek révén. Az édesapa Erdélybe jár dolgozni, az édesanya a két kislányt és az otthont gondozza, a földet műveli, állatokat nevel.

Gyöngyössy Lajos, aki a keresztszülők egyesületének alapítója, alelnöke, 2007. júniusára tervezett egy buszos kirándulást Csángóföldre, melyre örömmel jelentkeztem. Bár az előkészületek nem zajlottak minden izgalom nélkül, végül is szerencsésen sikerült egy 10 fős társaságnak kis, 15 fős busszal június 7-én reggel elindulni a hosszú útra. 15 órás utazás után értünk Lészpedre, ahol mindenkit családoknál vártak vetett ággyal, jó szóval, szeretettel. Rövid néhány napos tapasztalataim szerint a csángó otthonok tiszták, a falakon őrzik a régi hagyományos díszítéseket: szőttesből készült téglalap alakzatot masninak formázva helyeznek el a falakon, emellett 2-3 négyzetméter nagyságú szőttesek vannak, melyek bibliai témákat ábrázolnak, és éjszaka világító, két méter hosszú rózsafűzérek díszítik a falakat. A háziak legszebb szobájukat, saját fekvőhelyeiket adják át a vendégnek, maguk összeszorulnak, többen alszanak egy ágyban a vendég kedvéért. Lészpeden fürdőszoba is volt a lakásban, a csatornázás hiánya miatt azonban a mellékhelységet csak az udvarban tudják elhelyezni. A kisebb falvakban, a szerényebb körülmények között élő családoknál még a fürdőszoba is hiányzik, de a villany be van vezetve, fa tüzelésű cserépkályha fűtési lehetőség van, a víz bevezetését saját erőből megoldották. Új Rekecsinben azonban az önkormányzat már elkezdte a vízvezeték kiépítését, ami természetesen nagy előrelépést fog jelenteni. Munkalehetőség azonban helyben nincs, ezért a legtöbb férfi távol otthonától dolgozik, autóval viszik őket építkezésekre, és csak hét végén, vagy hosszabb időszakok után térnek vissza az otthonukba. Erdélybe és Magyarországra járnak dolgozni, ami számukra szinte az egyetlen megélhetési forrást jelenti, és sajnos előfordul, hogy helyzetükkel visszaélve dolgoztatják őket, és a végén nem fizetik ki a munkájukat.

A csángó magyar nyelvről is kell beszélni, mivel sok a félreértés, hiszen Romániában szándékosan terjesztik, hogy a csángók nem értik meg egymást a magyarokkal a nyelvi különbözőség miatt. Ez természetesen nem így van, hiszen a nyelv szellemisége, szerkezete, szavai a magyar nyelvével azonosak, tehát a hétköznapi, egyszerű beszédüket rövid idő után megszokjuk és teljesen megértjük. A magyar nyelvterülettől való elkülönülés, a földrajzi távolság és a román, sőt, az orosz nyelv közelsége miatt természetesen rengeteg román és orosz jövevény szót használnak, éppúgy, mint ahogy a magyar nyelvterületen a német és angol szavak is behatolnak mindennapi szóhasználatunkba. Az ötvenes évek óta megszűnt a magyar nyelven való oktatás, és ennek következtében egy-két generáció az iskolai román oktatás eredményeként jobban beszéli a román nyelvet, mint az anyanyelvét. Itt, a személyes találkozás alkalmával, a néhány napos együttlét és tapasztalat alapján tudatosult bennem igazán, hogy mennyire nagy szükség van azokra a tanítókra, akik felvállalják a nehéz körülményeket, és életüket teszik rá a csángó gyermekek magyar nyelvű oktatására. Ezek a tanítók nem csak a nyelvet tanítják, hanem az éneklésre, rajzolásra, táncolásra is ösztönzik a gyermekeket, igényt ébresztenek bennük a fejlődésre, a kulturálódásra, a magyarsággal való azonosulásra. Szeretném megemlíteni külön is Márton Attilát, aki Lészpeden nemcsak beszámolt arról a sok küzdelemről, mely a munkáját kíséri, de be is mutatta a gyermekek éneklés, szövegmondás és tánc előadásán keresztül munkának csodálatos eredményét. A gyönyörű népviseletbe öltözött, jól nevelt, kedves, mosolygós gyermek társaság jól érzi magát a lészpedi román iskola által átadott és a magyar tanítók által rendbe hozott magyar tanteremben, ahol a falakat óriási táblák borítják a magyar nyelvtan szabályait bemutatva, ahol térkép, tábla, földgömb, két számítógép és egyéb taneszközök segítik a tanulást. A hagyományőrzés jegyében a népviselet jellegzetes darabjai is a falat díszítik. Különösen mély benyomást tett rám a nagyobb leánykáknak a kisebbek iránti szeretet megnyilvánulása, ahogy a nagyobbak szinte anyáskodva ölelik át a kisebbeket – és ezt láttam a saját keresztlányomnál is a húgával való kapcsolatában.

A keresztszülőket a családokhoz Lészpedről személygépkocsival vitt el az egyesület gépkocsivezetője, több órás, többnyire földes utakon.

Az én vendéglátó családom Új Rekecsinben él. A falu a Szeret folyó megáradása és Külső Rekecsin falu árvíz katasztrófája után keletkezett: az önkormányzat segélyezett néhány családot, amelynek elmosta a házát az ár, és a hegy tetején kapott földeken kezdték új otthonaikat építeni. Az első 10-12 ház után mások is ide telepedtek, és így alakult ki Új Rekecsin, ahol ma már a vezetékes víz bevezetése is hamarosan megtörténik.

Igen egyszerű, de épülőfélben lévő házak, fakerítések alkotják a falut, de a házak mögött megművelhető kisebb-nagyobb földterületeket is vásároltak maguknak a családok. A falu népe csaknem tiszta csángó-magyar, de a magyar nyelvű iskolázás elmaradása miatt a közép generáció őrzi ugyan csángó-magyar anyanyelvét, de egymás között és családon belül is legtöbbször román nyelven beszélnek, hiszen a közéletben használt szókincset magyarul nem igen ismerik.

A ház, - amelyben keresztgyermekem, a 10 éves Alina és testvére, a 7 éves Irina lakik édesapjával és édesanyjával, - tiszta, rendezett. A helységek csempézettek, a szobákban gondozott padlózat van, cserépkályha fűti a helységeket, télen azon főznek is. Az udvarról belépve a ház belsejébe cipőt, papucsot váltanak, őrzik a tisztaságot. A falakon itt is bibliai jeleneteket ábrázoló szőttesek, éjszaka világító óriási rózsafűzér, és a jellegzetes, masni formában felrakott téglalap alakú szőttesek díszítik a szobákat, konyhákat.

A család szorgalmasan dolgozik, összedolgoznak a rokonokkal, segítenek egymásnak megtermelik a babot, tököt, kukoricát, földi epret. Ottlétemkor sem pihentek, én is elkísértem őket a földjükre, tehenet legeltettünk a kislányokkal. Két napig családtagként, a legnagyobb szeretettel és egyszerű, őszinte barátsággal fogadták be a budapesti keresztanyát. A két kislány egymást is és a velük szinte állandóan együtt élő másfél éves kis unokaöccsüket is példaadó kedvességgel, anyáskodással szeretik.

Ezt a sugárzó szeretetet és ennek irántam való számtalan megnyilvánulását tapasztaltam a két nap alatt, ami többszörösen megerősített abban, hogy szükséges, érdemes minél több csángó-magyar gyermeknek megteremteni a lehetőséget ahhoz, hogy hozzánk, magyarokhoz tartozónak érezzék magukat, alakuljon ki bennük az azonosság tudat a nagy román tengerben. Ismerjék meg Magyarországot, Budapestet, legyen sok szálon futó kapcsolatuk az itteni magyarokkal.

Látogatásomnak volt még egy különleges érdekessége, és szeretném ezt is továbbadni. Él Franciaországban, a délfranciaországi csodálatos Provence-ban egy idős házaspár. A hölgy, aki 7 gyermekes egyszerű földműves családból származik, azonban különös fogékonysággal rendelkezik a művészetek, a zene, a képzőművészetek iránt, Liszt Ferenc iránti rajongása révén kereste a kapcsolatot a magyarokkal. Így kerültem vele ismeretségbe, majd egyre szorosabb barátságba. Meséltem neki a csángó-magyarokról, és annyira felkeltettem az érdeklődését, hogy megkeresett minden olyan fórumot az Interneten, ahol a magyar történelemről és a csángókról olvashatott. Intelligenciájának és nyelvek iránti tehetségének, szorgalmának köszönhetően a magyar nyelvet rendszeresen tanulja, igen sok szót ismer, sőt, mondatot is tud alkotni. Amikor Alinának keresztanyja lettem, és megtudtam, hogy kishúga is van, a hét éves Irina, aki szintén elkezdett magyar órákra járni és tanulni, francia barátnőm, akit Jacqueline-nak hívnak, keresztanyaságot vállalt Irinánál. Ajándékait, melyeket nagyfokú tapintattal és szeretettel állított össze, ebben az évben én vittem el Csángóföldre, de a jövő év nyarára már együtt fogjuk meglátogatni kis keresztlányainkat.

Végezetül néhány mondatot szeretnék idézni a francia-csángó-magyar keresztanya egyik leveléből:

„Quand on donne un peu d'argent cela signifie qu'on s'investit dans la duree et que l'on soutient cette cause et qu'on la partage.. C'est une noble cause que celle ci. Plus tard nos filleules seront fières de se sentir Hongroise dans leur esprit comme elles le sont dans leur histoire. Si du fait d'une mauvaise guerre et par un traite on avait donne ma Provence à l'Italie et que je me sois retrouvee loin de la France de mes origines, j'aurais été contente qu'une organisation me permette de retrouver ma part Francaise.”

„Amikor az ember egy kis pénzt ad, annak az a jelentősége, hogy az ember beruház a jövőbe, és hogy támogat egy ügyet, mellyel egyetért. Ez a mi ügyünk nemes ügy. Később a mi keresztlányaink büszkék lesznek, hogy magyarnak érezhetik magukat szellemiségükben, mint ahogy ők is részesei a magyar a történelemnek. Ha egy rossz háború és rossz béke következtében az én Provence-omat Olaszországnak adták volna, és én el lettem volna távolítva Franciaországtól, az én gyökereimtől, nagyon boldog lennék, ha egy szervezet lehetővé tenné számomra, hogy újra megtaláljam a helyemet, mint francia.”

Köszönöm a szép élményt Böjte Csaba testvérnek, köszönöm Hegyeli Attilának, Hegyeli Melindának, Márton Attilának, Csillának, Mónikának, Gyöngyössy Lajosnak, Hegedűs Dórának – és mindazoknak, akik elindították és tovább görgetik ezt az országhatárokat túllépő, önzetlen kapcsolat-láncolatot.

Rábiné Popp Katalin, Budapest