|
|
|
|
Én is keresztszülő vagyok!
Nagyon köszönöm Nektek, hogy részt vehettem e pár nap alatt a csángómagyarok megsegítésére szervezett rendezvényeken. Elsősorban meg azért, hogy a kis Alexandra az én névleges keresztlányom lehet. Valóban sugárzó tekintetű, nagyon ragaszkodó kislány, megbeszéltem vele, hogy jöjjön el hozzánk a nyáron. Testvére, Ankuca érdekében is megkértem szüleit, a közjegyzői nyilatkozatot tegyék meg, hogy a magyarországi táborban is részt vehessen a lány. A kis Dani is nagyon édes volt, mint látjátok, nagyon kedves volt az édesanya, Veronika is. Keresztleányom szemüvege is előkerült közben, amit a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat segítségével sikerült megcsináltatni neki. Gábor, a férjem megjegyezte, majd legyen gondunk, hogy jó szemüvege legyen a kislánynak, ne romoljon tovább a szeme. Gajdárba menet, érdekes módon, tele voltam szorongással, amit a faluba ékezve hangos sírással és a kísérő keresztszülők vigasztalásával tudtam csak csillapítani. Először a zsámbéki keresztmama, Ilike keresztgyerekét látogattuk meg, itt hosszasan elbeszélgetünk a családdal. Keresztszülő társaim, Erika Budapestről, Gyuri Veszprém vidékéről és Ilike, mindannyian tudták, hogy nekem még időre van szükségem a találkozásra felkészülni. Aztán másfél óra elteltével elindultunk Alexandráékhoz, kint a dombon laknak, mondták. Úgy tűnt, ahogy érdeklődtünk a faluban, hogy távolabb laknak. El is haladtunk a ház előtt mire észbe kaptunk, és társaim látták, hogy kétségbeesetten szaladt az autó után egy kislány. Kedvesen fogadott minket szerény otthonában a Kerekes család, hamar össze is barátkoztunk. Alexandra említést tett pár dologról, ami tetszett neki a levelezésünk során. Édesanyja, Veronika nagyon jól, érthetőén beszélte a moldvai csángómagyar nyelvet, talán e két és fél nap alatt az egyik legjobban magyarul beszélő, akit megismertem. Alexandra nagymamája ugyanúgy jól beszélt, és természetesen Alexandra is nagyon meggondoltan formálta mondatait. Örülök, hogy találkozhattam keresztgyerekemmel, ill. más keresztszülőkkel, számomra meglepő, hogy ilyen sokan részt vettek a keresztszülők közös moldvai utazásán. Nagyon szép és megható volt a Magyarfalusi Gyerekek Háza avató ünnepsége is, és főleg az énekbe foglalt imádság, a gyönyörű Mária-ének, ahogy ott Moldva keleti részén a Szeret folyón is túl, Magyarfaluban, a moldvai csángók a magyarokért és Magyarországért imádkoztak. 2008. május 28. Kassay Erzsébet, székelyudvarhelyi keresztanya |
Észervételeit, javaslatait várjuk az
info_kukac_keresztszulok.hu e-mail
címen.
|