|
|
|
|
Nagy öröm, hogy nem csak magánszemélyek, de önkormányzatok, intézmények is egyre gyakrabban vállalnak keresztszülőséget vagy egyéb támogatást Moldvában. Csak hogy néhány példát említsünk:
A mohácsi kistérség is tesz a csángókértA Mohácsi Többcélú Kistérségi Társulás legutóbbi ülésén úgy határoztak, szerepet vállalnak a csángó gyermekek anyanyelvi oktatását segítő, úgynevezett „Keresztszülő-programban”. A moldvai falvakban még 1955-ben tiltották be a magyart. A Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének közreműködésével azonban 2002 őszétől egyre több csángók lakta faluban tanulhatnak ismét anyanyelvükön a kisdiákok. Ma már tizennyolc településen több mint ezerháromszáz kisdiák órarendjében szerepel a magyar, azonban még legalább ennyi helyen lenne szükség az ilyen típusú oktatás megszervezésére és bevezetésére. A „Keresztszülő-program” lényege, hogy az abban szerepet vállalók – magánszemélyek, egyesületek, önkormányzatok – fizetik ki egy-egy csángó kisgyerek magyar anyanyelvű oktatásának éves költségét, ami alapfok esetében évente negyvenezer forintot jelent. A mohácsi kistérség döntése értelmében négy diák taníttatását támogatják, évente százhatvanezer forinttal. A mohácsi képviselő-testület egyébiránt már korábban határozott arról, hogy az önkormányzat állja majd a moldvai Rekecsinben felépíteni tervezett iskolaközpont egyik osztályterme teljes berendezésének költségét. Két kis csángót taníttat a térség
Szerző:
Győrffy Árpád
Balatonfüred (gyá) - Két moldvai csángó magyar gyerek taníttatását támogatja egy éven át a balatonfüredi kistérségi tár- sulás, döntöttek a pol- gármesterek több más mellett a múlt heti tanácsülésen. A Balaton-felvidéki települések ezzel segíteni szeretnék azt a munkát, ami a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSSZ) szervezésében indult el nyolc évvel ezelőtt. Románia csángók lakta moldvai vidékén 1955-ben szüntették meg a magyar nyelv oktatását, ezért ma már egyre kevesebben beszélik a nyelvünket. A tanítás 2000-ben rész- legesen, majd 2002-ben két faluban egy-egy csoportban állandó jelleggel megindult. Az összefogásnak köszönhetően idén már 18 faluban, több mint 40 csoportban, közel 1300 gyerekkel folyik a magyar nyelvű nevelés, amit mostantól a füredi kistérségben élők is támogatnak. A Filep Miklós elnök vezetésével zajló ülésen elfogadták továbbá a társulás tavalyi gazdálkodásáról szóló beszámolót, a pénzügyi bizottság közelmúltban megüresedett helyére beválasztották Bodor Antal óbudavári polgármestert. Jóváhagyták a tavaly júliusban létrehozott mozgókönyvtári szolgálatról szóló beszámolót. A működés első fél évében 7,4 millió forintos normatív állami támogatáshoz jutottak, melynek fele a csatlakozott településekhez, másik fele pedig a szolgáltatást végző Balatonfüredi Városi Könyvtárhoz került. A pluszforrásokból a településeken megkezdték könyvtárak felújítását. Több község a normatívából rá eső rész mellett saját költségvetéséből is költött a munkákra. Felmerült ugyanakkor, hogy néhány helyen nem lehet szakképzett alkalmazottakkal megoldani a helyi könyvtárak működtetését. Ezért hamarosan tanfolyamot szerveznek a munkát jelenleg is ellátóknak.
Keresztszülővé lesz a bácskai települések szövetsége Négy csángó gyerek tanulhat magyarul
írni-olvasni. Szülőföldjén ismerkedhet a magyar kultúrával, történelemmel abból
a támogatásból, amit a Felső-bácskai Önkormányzatok Szövetsége szavazott szerdai
közgyűlésén. A Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Szövetség programjához
160 ezer forintos támogatást nyújt a Febösz. A Ferencvárosi Önkormányzat 2 millió forinttal támogatja a Külsőrekecsini Gyerekek Háza megépítésétMájus 2-án Moldvába látogatott Ferencváros
polgármestere dr. Gegesy Ferenc és Martos Dániel önkormányzati képviselő.
Látogatásuk célja a támogatási szerződés aláírása, hisz 2008. április 9-én a
Ferencvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete úgy döntött, hogy 2 millió Ft-tal
támogatja a Moldvai Csángómagyarok Szövetségét a Külsőrekecsini Gyermekek Háza
megépítésében. Az önkormányzat e döntésével a moldvai csángómagyarok magyar
nyelvű oktatásához kíván hozzájárulni az MCSMSZ által ismertetett Közösségi Ház
létesítésének anyagi támogatása útján. |
Észervételeit, javaslatait várjuk az
info_kukac_keresztszulok.hu e-mail
címen.
|