BALÁZS F. ATTILA
Csángók
Nyár elején valami ősi
ösztön és szükség
hajtja a népes csángó
családokat ki a hegyekre
hol harmatot gyűjt
a korahajnal édes
arcbőrükre
és savószagú estéken
miután a nap lefolyik
a Farkasok patakán
a gyermekek összebújnak
friss sarjúban vetett
ágyukban
melyen átüt a föld
anyatej-édességű illata
és a kieresztett ingű
férfiak
forrótestű asszonyaik
mellé
bújnak melegedni
(Ingázó csángókkal
kapaszkodik
a kígyózó út... úgy
nézik
a domboldalakhoz
támasztott
ösvényeket úgy nézik
hogy
ha a busz megállna
elindulnának toronyiránt
a hűvös csúcsokra -)
BURJÁN-GÁL EMIL
Moldova
(Kallós Zoltánnak)
csángósors (anyanyelvbilincselő)
tiltott szó
(szívgyökerekig hű)
kinőhetetlen dallamos
jaj
(tavaszesték
őszhajnalokkal)
CZEGŐ ZOLTÁN
A Szeret vizén
A Szeret vizén fények
bokáznak
negyedszázada, játszi
kedvvel. -
Sok száz esztendő
hamvába markol
itt, ki kövekkel
birkózni nem mer.
Jó Moldva sziép
tájaind
megvallatok egy csoda
dombot;
köröttünk keringő szél
vigyázza,
mit elpisszegnek a léha
lombok.
- - - Jaj, ujjbegyeit
nap felé tartva
miért kutatja,
mindhiába,
nenea Dumitru,
hogy milyen betűt cirkált
valamelyik őse a templom
falára.
Jó Moldva áldott fáiról
- úgy tetszik -
fönnebbre húz a madár is;
kétszer koppan a
verejték e földön,
és hosszabb az ösvény
egy tiszta danáig.
- Tíz ujjam vet arcomra
árnyékot,
valami melegség fut a
szemeimre. -
Jó Moldva komor falvai
vigyázzák:
méltatlan ne legyek én
se félelemre.
KINDA KÁLMÁN
Siculicidium
E. P. pusztinai
barátomnak
Első stáció
Csíkmadarasról már
szaladtunk,
Mikor Madéfalván már
égett a kereszt.
Hátunkon nagy batyut
cipeltünk,
S a küsded Jézust.
Második stáció
Vad erdőkben
megpihentünk,
A szeredást* elővettük,
Lovainkat megitattuk,
S nagyon kerültünk
Gyimes felé.
Harmadik stáció
Lóvésznél kidőltek a
lovak,
És az ártatlan
csecsemők.
Jaj, Názáreti
Újszülött!!!
Negyedik stáció
Tatros vizét jól elérve
Elenkjött egy román fáta,
Verítékünk letörölte...
Ötödik stáció
Zöld Péter is jöve
velünk,
Támogatta a keresztet,
Pár percig még le is
vette...
Hatodik stáció
Pusztinába, hogy
elértünk,
Ruháinkat elcseréltük.
Jó románok ideadták.
Nem kaptak meg a
katonák.
Hetedik stáció
Keresztre is
feszíttettünk...
Anyanyelvünk
felejtgettük...
ELI, ELI! LAMMA
SABAKTANI?**
* kecskeszőrből szőtt
tarka, fedeles tarisznya
** Én Istenem, én
Istenem! Miért hagytál el engemet?
FARKAS ÁRPÁD
Tikmony
Akit
Diószínbe hívnak, gondolja meg százszor - s induljon. Nem tudom, érzik-e a
Bákó környékiek, hogy szürkület után a Szeret mentén végigfut valami
levélfonákot mozgató, hideg áram? Dehogyis! Egész esztendőben érzik, mért
éreznék különösképpen most, mikor én is itt vagyok? Hosszú csavargás után,
mint a hetedik krajcárt, úgy találtuk meg a falut, hová hivatalosak
voltunk éjjeli szálásra, váll-vállhoz feszülő boros összeszorulásra.
Elvarázsolt falu volt, az éjjelőr, a legkisebb királyfi találta meg a
házat, amelynek sötét ablakán bezörgettünk. Villany nem gyúlt odabent,
csak a világosság futott ki mezítláb az ajtón, földig érő fehér
vászoninget viselő lány képében. Bátyját keressük, s ő elszomorodik.
Bebizonyítjuk valahogy, hogy barátai vagyunk, s a lábujjai között
ficánkoló sártól, meg valami mástól igen kelletlenül hátravezet a sütőhöz,
s - lesz, ami lesz! - belöki az ajtót. Kétszer háromszoros odú... papíron
helyiség. Háromezer pakk cigaretta füstje s két hektó bor szaga ront ránk,
s egy csonkig égett gyertya néma homálya, amely alól lassacskán
előszivárog három nova-ütötte arc. Bepréselődünk most már, hátha
kiszorítanánk a rossz levegőt. A fiú benyálaz ide-oda úszkáló vendégfogadó
csókjaival, a kisszéken hosszú nyirkos haját próbálgatja emelgetni a
földről egy öreg, az apa meg - Szervátiusz- faragta arc - úgy nyomja fejét
az ajtófélfához, úgy ropogtatja állkapcsát, hogy vendéglátásra józanodjék
valahogy. Kisirül az ajtón. s mikor újra bebukik világító kancsóval
kezében, válla fölül ránk omlanak az éjből a balladák.
- Tikmony! -
suttogja, mintha erdő; s vetkőztet, leitat, öl a tekintete. - Tikmony! –
ismétli, s mi önkéntelenül, féloldalasan megindulunk a fal mellett, mohó
vággyal a künti éjszaka iránt. A fiú eszelős édesapámozással vesz
védelmébe: vendégül ő hívott.
Az apa nem
tágít, tölgyfaág-recsegés a hangja, ahogyan közli: őneki
vendégmarasztaláshoz ez a szó, meg a bor van, mással kínálni nem tud. Húsz
éve jártak utoljára erre magunkfajták, kérdezték: a tojást errefelé hogy
hívják. TIKMONY - ezt tudja mondani azóta is.
Kiszédülünk
a füsttel az éles moldvai éjszakába. Mögöttünk a fiú részeg zokogása, eső
hull, tele az ég alja a tojás és a tyúk szemerkélő meséjével.
FERENC IMRE
Csángók
Neked mindegy hogy
milyen nyelven
imádnak Uram - csak
imádjanak
de nekünk nem mindegy
hogy
milyen nyelven
imádkozunk -
lelkünket a Te nevedben
gyarmatosítják
elcsatolják
évszázadok óta
nyelvünk romlik
szakadozik
drága vásznát-szövetét
idegen anyaggal
foldozgatjuk
Már nem tudjuk hogy ki
vogymunk Uram
de ha a Te
hasonlóságodra
teremtettél minket is
kérünk segíts hozzá egy
teljesebb
egy emberibb élethez
nem kell ehhez
elküldened még egyszer
egyszülött Fiadat
csupán egy papot
csupán egy tanítót küldj
Szabófalvára
Forrófalvára
kik magyarul szólnak
hozzánk
Uram a nyelvünk a
széthullás nyelve
a megaláztatás nyelve és
a félelemé
a haldoklók nyelve a
végkimúlásé
hallhatod amint zavartan
szejpítünk
az avarban
Kinek az érdeke hogy
általunk
egy más nemzet vallja
magát híveidnek Uram
szeress minket a Szeret
partján
és szabadíts meg a
gonoszaktól
akik ellenünk vétkeznek
Uram a nyelvünk
szétporlad szétesik
és még káromkodni sem
fogunk tudni
a Te dicsőségedért!
1999. február 24.
FERENCZES ISTVÁN
Beszéd a hazainduló
Julianus baráthoz
Későn jöttél, testvér,
későn.
Kenyerünk keserű, a
vizünk
kégyóval, varanggyal
teli -
Reményünk por, hamu a
hitünk...
Udvara a kánnak megvet,
mégis velük kell
hajlongani,
a falra felkent klán
előtt
égve égnek lelkünk
romjai.
Besúgók járnak
közöttünk,
júdások visznek
üdvrivalgni
harcait, hol
megzsaroltan
térdelünk - kétszer kell
meghalni.
Elvették földjeink,
nevünk,
vérünk sem elég hál'
adóra,
rabszíjra fűzi
gyermekünk,
önmagába pusztít a
horda.
Bélyeg lett nyelvünk,
nyílt fekély.
Arcunkon lobognak
poklai...
Anyánk megtördelt
szavával
álmunkban is félünk
szólani...
És szétiszonyít Ázsia,
mint száműzöttet álmai -
Egyedül a szél, csak a
szél,
minket csak ő tud
megváltani...
Ég veled, testvér. Ki
tudja,
kinek leszünk majd
vérei...
Mire visszajössz,
meglehet,
egymást sem fogjuk
érteni.
Csángó bölcsődal
kukkujj fiam kukkujj
kicsid Ráduj Péter
kemence a bölcsőd
fehér mészkőkatlan
szamártövis paplan
törek-pelyva-párna
fejednek a gyámja
hajna fiam hajna
elrothad a szalma
gyermekágyad alma
csipkebokor őrzött
varjúének költött
mennybejáró pernye
enye fiam enye
szeretőd szüzecske
románul Marinka
magyarul Margitka
te léssz fiam nádszál
piros liliomszál
élve halva is
vas nélkül vasban is
hallgass gyermek
hallgass
csak magadnak jajgass
havasi iringó
két szeder-mellbimbó
nyelved alá zárva
kő lesz és pogácsa
úrnapi pomána
Töredék egy csángó
eposzból
„...és könnyes szemmel
fut a gyermek az árva anyához
nyújtja feléje, akár
piros rózsát, nyújtja feléje öt ujját,
sápad az arcán, körmei
roncsán száll fel a lélek:
mámika, mámika, úgy fáj,
mindegyik ujjamon vér foly,
melyet a vráncsai
dászkelem naspolya vesszeje ontott...
verte, porolta dühében
el végig a harmadik osztályt,
úgy hadonászott, mint
fakardos cigány kaporálok...
...kint a szünetnek a
végin a cinkák átcsirikoltak,
ungurul átcsirikoltak a
vécé deszkapalánkján...
...bőszületében Eröss
Duma Istánt elfenekelte,
hogy soha többet a
seggire otthon se tudjon leülni,
...s véres szamárfült
tépett serényen,
Farkas Janónak pediglen
az agyából verte ki taknyát...
...Doszpinineszku
direktor kiszúrta,
gyász borul végképp szép
szeretőmre...
elfeketült pici két
szöme csillaga Benke Katának...”
Csángók
Megőszült harmaton
holló szerenádban
akár a havazás
egy üres pohárban
Csöndben hullunk alá
mint akik csak voltak -
lányai a szélnek
fiai a pornak
Megcsúfolt asszonyként
elavortált Erdély
lebegtet a semmi
kihűlt magzatvizén
Ráhímez a holdfény
fekete kenyérre
országos hazánk lesz
a szőlőlevélke
Álmában ha ránk lel
Isten a királyunk
reggelre feledi
rázuhant fohászunk
Bőrünk alá vakolt
freskó lett az imánk
homokhoz meszezi
anyanyelvünk Bizánc
Meggyaláz a tavasz
az ősz a tél a nyár
fölöttünk pusztul el
az énekes madár
s már csak árnyékunkért
lüktet lázban égve
a Kárpát-medence
küretezett méhe
G. PATAKY ANDRÁS
Köszönet, mester!
In memoriam Domokos
Pál Péter
Vigyázó szemekkel
nézted,
mire képes itt a Bűn,
de egy percre sem
tágítottál a céltól,
hogy láttasd a világgal:
kis néped méltó a
Holnapra,
mely nem tudni, mit hoz;
de aki megéri,
századokat vihet tovább!
Egy életen át vigyázó
szemekkel láttad,
változó hatalmak
egymásnak adják a
pusztítás stafétáját;
kristálylogikáddal
érveltél,
és vállaltad a veszélyt,
és tettél akkor is,
amikor tanácsosabb volt
a tunyaság!
Az én sorsom még
elviselhető,
de sebet szakít bennem a
Tények Kése,
hogy süketek a fülek és
némák a szájak,
pedig elbitangolnak az
őrizhetetlen nyájak
a Közöny Vadonában!
Egy életen át vigyázó
szemekkel láttad,
mire képes itt a Bűn,
de nem adtad fel;
és hogy megélte e kis
nép a Mát,
a Te apostolságodnak is
köszönhető, MESTER!
GÁL ÉVA MESE
Hazátlanok
millecentenáriuma
A honfoglalás, mondd,
mit jelent annak,
akinek hazája nem lesz
soha?
Aki sötétbe született
magyarnak,
hogy árnyától éljen a
glória?
Hogy éli meg az
ezeregyszáz évet,
ha úgy érzi: elhagyta a
haza?
Készen kapott határt és
veszteséget.
A történelem vádlottként
örök,
mert megteremti ezt az
ellentétet
a haza és a hazátlan
között.
A vonzódás a fényhez
örök kényszer,
rációt győznek érte
ösztönök,
hogy leszámoljanak a
vaksötéttel,
hiszen minden élni,
látni akar!
Otthont teremtve küzdeni
a véggel.
Másként nincs élet,
ember és magyar!
És mi mintha már csak
sötétből látnánk
a fényt, ami árnyékába
takar,
többletként éljük a haza
hiányát:
a „nincs”-ben teljesül a
végtelen,
a egy nyelvében élő
világ hazáját
őrzi bennünk a boldog
értelem.
De nyelvében egy világ
meddig élhet,
ha nincs földje ahhoz,
amit terem?
Meddig lehet a fény
árnyéka élet,
meddig ad otthont
hitünknek az ég,
s mikor jön el a nap,
mikor a fénynek
s árnyéknak közös hona
lesz a vég?
GARAI ISTVÁN
Csángó madonna
Korniss Péter azonos
című fényképe alá
Fiatal lány. Arca kissé
megnyúlt:
szeme derűs és
megnyugvást sugároz.
Színes kendő a fején,
hajtincse
kibomlik kissé alóla. A
balján
melléhez szorítva tartja
két év
körüli kicsi gyermekét.
Pufók
arcocska: csodálkozó, de
biztonság-
érzettel a világra
tekintő szempár.
Fejecskéjén ugyancsak
főkötő, teste
kendőbe szorosan
becsavarva,
csak a kézfej látható
szabadon.
Az anya jobbja a kicsi
gyermek testén.
S noha szíve fölött a
magzat, mégis
mintha védené mind az öt
ujja makacsul.
Kérges kéz, munkáról
tanúskodó.
Körömlakkot itt aztán ne
keress!
Ellágyul a szív, hogyha
mindezt látja.
Ó, ha lenne jövőbe látó
szemem,
hogy meggyőződhetném:
milyen
jövő vár rátok: csángó
anya és kisdede.
Magyari népünk messzire
került
ágacskái, ti:
reménységeim a nagy
távolban - ott, a
Csángóföldön.
Ha püspök lennék,
megáldanám
mindkettőtöket, hogy az
életúton
ne lépjetek sárba, kőbe
ne botoljatok,
hogy egyetlen kicsorduló
vércsepp se
hulljon a porba, a
földre, amelyen
keservekben és
megnyomoríttatásokban,
a drága anyanyelv
pusztító hadjáratai
között élnetek adatott.
1998. november 25.
Moldvai elégia
Lakatos Demeter, fia
Moldovának,
leverte a halál
kucsmakoronádat.
Borús luzafákról nem
írhatsz már többé -
lezárták a szemed,
pihensz mindörökké.
Játszom szavaiddal, s
mintha három század
előtti időkből szólni
hallanának:
szinte az Ómagyar
Mária-siralom
zengzete hangzik fel
valamely hajnalon.
Írta, énekeltél -
mondtad volt, hogy belső
nagy kényszerűségből
lett belőled költő.
Húzódván szobádba
megszálltan csak róttad
a mézédességű, ős sámáni
szókat.
Csángók szép községe:
ékes Szabófalva
ott van, hol a Szeret s
Moldva összefoly ma.
Ahhoz ragaszkodtál, ott
zengett az ének -
elmenni se vágytál, csak
ha „kergetnének”.
Magányos pacsirta?
Merész ívű sólyom?
Ilyen kérdésekkel már
nem is kínlódom.
Balatonhoz híred elhozta
az éter,
noha köztünk a táv
nyolcszáz kilométer.
Nem vagyok zarándok, nem
foghattunk kezet
rövid életünkben - nem
is ismertelek,
de oly ága vagy te a
magyari fának,
hogy hiányod miatt
elszorít a bánat.
Mint értékes lelet,
olyan a te nyelved:
Szóvégi ú-k, nd-ek és
sziszegő sz-ek.
Könyvedért kiáltok,
Erdélyt kérem számon -
mohó vagyok: több szín
legyen palettámon!
Lakatos Demeter, fia
Moldovának,
leverte a halál
kucsmakoronádat.
Éltedben vigasztalt a
Szeret múzsája -
holtodban a Dúnántúl egy
rózsaszála -
1975. március 20.
Moldvai
Riu itt edzs luzafa
a künüit hullattya
Mért hullatod künüid?
Dzsenge lián elel itt
Dzsenge ifi liánka
libeg rajta karinca
szinte parázs szeme
buodog aki kegyesze
Fuvadoz a zeszti szél
hülepedik aki él
csak én szüvem rizget ég
mátkecskámnak mellyeért
Sirangoznak sillagok
hejsze temlecben vadzsok
Ne rijjatok sillagok
mátkám völdében vadzsok
1975. március 14.
GELLÉR SÁNDOR
A csöbörcsöki csángó
Vizet újszülöttre,
könnyet a halottra.
Most hát indulok a
felsőbb csillagokra.
Mit bámultok?! Fogadni
kell
Rákóczi úr papját.
Felültetem a falu
száz derék lovasát.
Megannyi leányka
jóború-magdolna,
kitükrözi magát a
kékszínű folyóba.
Eperfátok alól
csődöröm elbolygott.
Vérrel írom be a
fekete mennyboltot.
Kivágták a nyelvemet a
számból.
Én vagyok a csöbörcsöki
csángó
Mikola, 1943
HUNYADI MÁTYÁS
Csángó templom
I.
Harangok nyelve alól
a némaság pehely-puha
csomói kiszakadnak.
Vér és hang
kondul elő,
árad át a tájon,
s mint nehéz tüzek
könnyű pernyéje
reátelepszik
a házra, arcra,
beleég a tenyerek
redőzetébe.
II.
A néma harangok újra
felhörögnek,
rekedtes búgásuk lassan
csiszolul
csengő érccé.
Önts harangot ágyúidból!
Konduljon végig Európán
a sirám,
verje fel álmából,
a szendergő hazugságból
a hang a népét!
Millió harangot,
harangot önts,
hogy konokul kongassa
szét
a nyelv magányát,
mert nem szólhat
senkihez
maga-maradtságában.
III.
Olvaszd ágyúid,
önts harangot!
Emeld arcod a
lélek-kondulás
zúgásába!
Halld meg,
halld meg
az érc bongása mögül
kisíró
alázatot.
Rommá tiport templom
fölött
az égen,
csak a harang inog
némán,
hófehéren.
ILLYÉS GYULA
Csángók
Kivánkoztam a
csángókhoz,
a künnrekedt
pusztázókhoz,
Bukovinát sose láttam,
bele mégis
visszavágytam.
Vissza, mint a
gyerekkorba,
abba az őskori honba.
Istensegíts, Hadikfalva
volt álmaim birodalma.
Megindulván Napkeletnek,
ott pihentem volna
egyet,
onnan léptem volna
beljebb,
oda, hol a mese erjed.
Keletre, még keletebbre,
a sűrű nyelv-rengetegbe,
őseim Atlantiszába,
Kőrösi Csoma nyomába.
Mentem volna, sose
mentem.
Ők indultak meg
helyettem.
Nyikorgó nagy
szekértábor
nesze kél az éjszakából
-
Nyúlik messze a sík éjbe
kocsisereg lámpafénye;
sorban, hosszan, mintha
házak,
utcasorok vonulnának.
Tejútnyi csillaggal
mintha
Csaba népe térne vissza.
Zárkóznak be a
parasztok:
ez a székely mindent
ellop...
Gomolyagként kibomolva
tekerül le Hadikfalva.
Futó fonál az orsóról:
Istensegíts egy
szekér-sor.
Hazátlan a hontalanhoz,
lemegyek a népfolyamhoz,
mint valami
folyam-szélen
álldogálok az útfélen.
Maguk húzzák a szekeret,
Rínak rajta a gyerekek.
Ver az eső, sehol egy
ház;
ilyen volt a
népvándorlás.
Törik a tej-kukoricát,
a szilvát a palánkon át;
zendül rájuk ebugatás -
ilyen volt a
honfoglalás. - -
Nézi a nép a menőket,
követi majd holnap őket.
Ez keltre, az nyugatra,
nyüzsög a nép, mint a
hangya. - -
Szól az ágyú kelet
felől,
feldörög rá nyugat
felől;
ide-oda a csapdában
fut a magyar a honában.
- -
JÁSZ VIKTOR
„Az ördög nyelve”
Domokos Pál Péter
egykor Moldvában
fazekakat árult, székely
álruhában.
Ekhós-szekér előtt
keszeg lovat hajtott, -
s megnyíltak előtte
titokban az ajtók.
Megnyíltak az ajtók,
szívek és az ajkak,
nagy szürete lett a
mesének, a dalnak!
Csángó magyarok közt
legendája támadt
vándor fazekasnak, bűvös
meszénának.
Egyszer Lészpeden járt s
megállott egy háznál,
megcsörrent a kocsin a
köcsög, a száz tál.
Kért egy pohár vizet, -
kettő lett belőle;
adott érte egy szép,
aranyozott könyvet.
Kérdi kicsinyi gyermek
töltésen az apját:
- Ki vult az az ember s
micsidát adott át?
Micsissza kend, tátám,
ne dugja a zingbe!
Felelé Züld János:
- Fazokakot vinne
Bákóba eladni, s igen
megszomjaza.
Ez meg itten dzsermek,
az Úr Isten szava.
Ha bötüket üsmérsz,
meghallhatod te es, -
De most még kicsiny
vagy. Nálam lesz, itt keresd!
Nagy lett kicsi János,
iskolába vitték -
oláh
nyelvbe törték zsenge magyar lelkét:
még az ábécét is csak
oláhul fújta, -
de már az a szép könyv
az oldalát fúrta.
Elmondta a papnak,
mintegy dicsekedve.
- Magyar könyv? De
hiszen az az ördög nyelve!
Dobd a tűzbe, Jancu,
avagy hozd el nékem!
Nem tűrhetek román
földön ilyen szégyent! -
Nem szól kicsi János
csak egy árva szót es,
Nem érti a dolgot, de
csak nem is kérdez.
Történt aztán egyszer:
vendég jött a házhoz,
s elővett egy könyvet:
No Jancsi, imádkozz!
Nézi azt a könyvet,
hanem - csak nem látja!
Ismeretlen bötűk állnak
ott sorjába.
Észbe veszi, amit a pap
monda néki, -
de bárhogy forgatja,
sehogyan se érti.
Megkérdezi végül, jó
nagyokat nyelvén:
hogyan imádkozzak én az
ördög nyelvén.
Felelé a vendég, Domokos
Pál Péter:
s magyarul mondd,
Jancsi, - azt Isten is érti!
Magyarul lehet őt
legszebben dicsérni.
Dicsérni - de szidni is
- legjobban lehet, -
ezért kapta nyelvünk az
„ördögnyelv” nevet...
Így volt-é, nem így
volt? - Isten aki tudja.
A régi vándornak nincs
már arra útja.
Züld Jancsi János
lett, sőt már János bátyja. -
Nem tud már „ördögül” öt
kis unokája...
JÉKELY ZOLTÁN
Az ember ott a
legfájóbb magyar
Az ember ott a legfájóbb
magyar,
hol a magyarságnak már
nyoma sincs.
Egy messzi csillagon,
hol nincs múlt, csak jelen;
Bethlen Gábor talán s
Szent István lesz velem,
s első ősöm, kinek nevét
sem ismerem.
Cinfalva, 1977.
november 21.
Hagyaték
Mikecs László
emlékére
Eltűnt a háború
vérözönével;
bizonyosra vettük, hogy
visszajön;
de vártában szürkén múlt
hétre hét el,
s szemünkből rendre
elfogyott a könny.
Tépett madárkák jöttek,
kósza lelkek,
- Él! - szólt az egyik,
- Meghalt! - szólt a más,
lelkünkben egymással így
feleseltek
pogány valóság s hívő
látomás.
Megkezdett, sárgálló
üvegcse mézét
inségemben én
nyalogattam el -
suttyomba, lopva, hogy
mások ne nézzék,
mert jel lett volna ez,
iszonyú jel!
Nem jött... A sálja így
került nyakamra:
sebaj, ha megjön,
szebbel tisztelem!
Aztán megnyílt a pince
és a kamra,
s minden feléltünk
rendre, dicstelen,
Befogtuk fekhelyét,
aztán a székét,
már évek múltak el, míg
jött a hír:
keresztútjának rég
elérte végét,
poklába zárta már a
messzi sír...
Élőhalottnak hittük
eddig. Most, hogy
holt híre jött:
megelevenedett!
Láttuk az utcán,
álmunkban fogadtuk
mézzel, kenyérrel - a
Kísértetet.
Bezzeg most már
tiszteltük hagyatékát!
Noli tangere!... Féltőn
és hiún
zártuk el dolgait,
könyvét, a tékát,
mely lőn tilalmas,
titkos múzeum.
S én bújni kezdtem
sok-sok irományát,
könnyezve bámulván a
kései
éjszakában, jégábrás
ablakán át
fehér arcát!... Tán egy
új Széchenyi
tűnt Benne el,
tudásával, hitével,
és minden tette ott
is áldozat:
sírban is égő, buzdító
szívével
istápolja a holt
magyarokat.
KÁNYADI SÁNDOR
Apokrif sirató
miért kellett meghalnod
én édes gyermekem
miért adtad magad
kínhalálra
olyan fiatalon
én édes jézusom
miért kellett a
kereszten kiszenvedned
miért kellett drága
vérednek kiomolnia
én szüvem gyökere miért
ha még a bűnnek a
nagyját se tudta
elmosni a te kiomló
véred
ha a vétek legkisebb
magjából is azóta
terebélyes fa növekedett
szaporodnak a keresztek
erdői
nem szűnnek a
kínoztatások
érdemes volt-e édes
jézusom
a világ vétkeiért
váltságul
magadat odaadnod
szép fiatal életed
föláldoznod
hitted volna-e hogy csak
ösvényt versz
csak utat taposol nekünk
a golgotára
érdes volt-e a te szép
fiatal életednél
többre tartanod a
példamutatást érdemes-e
jaj édes gyermekem mégse
kellett volna
annyi nyomorúságot a
fejedre gyűjtened
nem kellett volna
mindenegy ember minden
vétkét
minden nyomorúságát
magadra venned
hogy még a magamval
hozott vétkemet is
magadra vedd
nem kellett volna nem
de ha nem vetted volna
magadra
ha nem vagy a
szenvedésben példa
mi értelme lett volna
az én kicsid életemnek
mi ételme jaj
Lészped-Kolozsvár,
1987
Eretnek táviratok
Pán Cogitónak odaátra
(Első sürgöny)
igaz-e hogy
a mi államalkotó népünket stop még maga szent andrás keresztelte volna meg
stop a szentatya ezredvégi ittjártakor nem cáfolta az itteni elöljárók
határozott állítását stop az államalkotók ezen felbuzdulva stop előbb csak
a honi igények kielégítésére stop de nagy exportkilátások reményében stop
de megkezdték gyermekkoromban csak a vasúti átjárók veszélyességére
figyelmeztető stop de most eredeti hivatásuk stop gyakorlására szánt
andráskeresztek sorozatgyártását stop
(Második sürgöny)
van-e
tudomás odaát arról stop hogy Jézus Krisztus anyanyelvét stop azt a
nyelvet melyen így kiáltott föl a keresztfán stop éli éli lama sabaktani
stop állítólag még hatvan-hetvenezren beszélték de stop két arám
kolostorban őrizgették ápolgatták miséztek rajta de stop tovább
idegenforgalmi megélhetési okokból sem tolerálják stop hitturizmus címén
sem stop miből fog megélni a két-kolostornyi apáca és szerzetes stop
valamint a szent hajlékok körül tevékenykedők buzgó kis seregei stop
sürgős intézkedést várunk odaátról stop
( Harmadik sürgető
sürgöny)
sürgős
intézkedést várunk odaátról stop mert itt javunkra semmi sem mozdul stop
hiába folyamodunk szóban és írásban stop hiába tették írásba
többévszázados óhajukat-sirámukat a csángók stop hiába kérték kérik a
földi helytartót-tókat stop hadd imádhatnák tisztelhetnék anyanyelvükön az
Urat stop hiába tették legutóbb is őszentsége „szeme alá” panaszos
írásukat stop pedig ha valaki stop akkor ő tudhatná mondhatná stop hogy a
csángók olyan magyarok mint amilyen lengyelek lesznek stop a litvániában
panaszkodó lengyelek stop mint amilyen németek lesznek stop a
lengyelországban lengyelesedő németek stop mint amilyen finnek a norvégiai
finnamrkban jólétükben is senyvedő finnek stop mint amilyen hiába
folytatnám stop
(Negyedik sürgöny)
mégis mégis
reménykedünk hogy a gyöngék és gyámoltalanok kérdései nem maradnak
válaszolatlanul stop kéréseik sirámaik meghallgatásra találnak stop
sebeikre gyógyír érkezik stop hinni szeretnők hogy Krisztus őértük is
föltámadott s hogy a pünkösd nem borostyánba tokosult nyakláncon hordható
búcsúfia stop
(Ötödik, egyben
utolsó sürgöny)
az
előbbieket für alle falle megpróbálom fölcsempészni a világhálóra ha
módjában állna tisztelt pán Cogitó megkérném járna közbe vagy próbálja meg
ha egyenes úton nem sikerül stop akkor némi mennyei borravaló fejében
valahogy az égi internetre is fölférkőztetni stop legjobb volna persze ha
meg tudná szerezni az Örökkévaló égi e-mail címet s egyenest Neki
továbbítaná hogy legalább a készülődő borzalmak nagycsütörtökén
idővészfékét ha volna Isten húzná meg stop
