Ortopéd szűrés                                       

Nyitólap
Fel

Szavazás!

 

Click for Bacau, Romania Forecast

 

 

 

Ortopédiaszűrés öt csángó faluban

 Idén, október 15-17. között már második alkalommal sikerült ortopédiaszűrést végezni a Bakó megyei csángó falvakban. Mindez köszönhető a Salus Ortopédtechnika Kft-nek akik, ortopéd cipőkkel támogatnak, Marlock Ferencnek, aki vizsgálja a gyerekeket, Farszky Jánosnak, aki legyártja az egyedi lábméret szerinti cipőket, és nem utolsósorban Király Lajosnak, aki a fő támogatója mindezen sok munkának. Ezen alkalommal is közel 230 gyereket vizsgáltak meg az 5 faluban, Lábnyikban, Diószénben, Lészpeden, Luizikalagorban és Gajdárban.
A Salus Ortopédtechnika Kft. segítségével méretskálás gyógycipőket osztottak ki , ami elősegíti az egészséges láb fejlődését. A gyerekek közül 37-en kaptak ilyen cipőt, 23 esetben egyedi méret alapján fogják számukra elkészíteni. A vizsgált gyerekek közül 45 esetben ajánlottak lúdtalpbetétet, amiket úgyszintén egyéni lábméret szerint fognak legyártani.
Mindeközben Tóth Marianna, érdi dentálhigiénikus a gyerekeknek a fogmosás fontosságáról és rendszerességéről tartott előadást a gyerekeknek, meg ahol a lehetőség adta, ott be is mutatták gyakorlatban.
Köszönjük Király Lajosnak és csapatának az ortopédiai szűrést, és Tóth Mariannának a fogmosási technikákról való felvilágosítást.
Isten fizesse nekik az önfeláldozó munkát és a csángó gyerekekért tett fáradságot.

Szőcs Lajos Levente
MCSMSZ szociális felelős

 

Király Lajos, diószéni keresztszülő nagylelkű támogatásával 2008. október 15-től - idén immár 2. alkalommal - kollégámmal, Farszky Jánossal ortopédiai szűrést végeztünk 5 csángó településen: Lábnyik, Diószén, Lészped, Luzikalagor és Gajdár.

Közel 230 óvodás és általános iskoláskorú gyermeket néztünk meg mozgásszervi szempontból. A láb illetve a gerinc problémákat figyeltük.

- A gerincferdülés szempontjából átnézett gyerekeknél komolyabb gerincproblémát csak 1 gyereknél találtunk. De a hanyagtartás már megjelenik itt is. Ez a megszűrt gyerekek 10-15 %-át érinti. Számukra, gyógytornászok segítségével összeállítottunk néhány egyszerű gyakorlatsort.

21 gyermeknél javasoltuk az 1 év múlva esedékes kontrollt, hiszen a hanyagtartásból valódi gerincprobléma, gerincferdülés kialakulhat.
Néhány esetben röntgen kép elkészítését kértük, hogy el lehessen dönteni, milyen kezelésre van szükség.

- A gerinc mellett a láb statikáját, esetleges deformitását figyeltük, vizsgáltuk.

Itt már több problémát észleltünk. Az egyik lehetséges ok, hogy sok gyerek lábán nem megfelelően kialakított cipő volt.

A Salus Ortopédtechnika Kft. segítségével méretskálás gyógycipőket hoztunk magunkkal, ami elősegíti az egészséges láb fejlődését. A gyerekek közül 37-en kaptak ilyen cipőt, 23 esetben egyedi méret alapján fogjuk számukra elkészíteni. A gyerekek a leendő cipőjük színét és formáját kiválaszthatták.

Mind a méretskálás, mind az egyedi méret alapján készülő gyógycipők kerek orrúak, hogy a lábujjak elférjenek, erősebb kéreggel vannak ellátva + a sarok döntésével jó helyzetben tartják a bokát és a sarokcsontot.

Az így felépített cipő hordásával elérhetjük, hogy a láb boltozatai, a sarokcsont, a boka jól fejlődjön. Természetesen évente ellenőrizni kell, hiszen a gyerekek lába fejlődik, változik, idővel cserélni vagy változatni kell ezeket a cipőket.

Enyhébb láb-deformitás esetén nem szükségek ortopéd cipő, elég lúdtalpbetétet adni. A vizsgált gyerekek közül 45 esetben ajánlottunk betétet. A méreteket levettük, és a cipőkkel együtt ezeket is elkészítjük. A cipők és a lúdtalpbetétek használata mellé lábtornát is javasoltunk, amit minden nap néhány percben végezzenek.

Több fiatalnál a nagylábujj deformitását észleltük - ami öröklődhet -, nekik öregujj távolítót készítünk, amit csak éjszaka kell használni. Az ilyen deformitás nemcsak esztétikai problémát, hanem felnőttként már komoly fájdalmat okozhat.

A helyes testtartásra és a lábboltozat kialakulására könnyen megtanulható tornagyakorlatokat bemutató feladatsort hagytunk az iskolákban, hogy amennyire lehetőség nyílik a pedagógusok a gyerekekkel együtt naponta végezzék el a feladatokat.

Összességében elmondható, hogy az egészséges, vidám gyermekekkel találkoztunk, akik mozgásszervi szempontból jobb állapotban vannak, mint Magyarországon a hasonló korú gyerekek. Elhízott, túlsúlyos gyerekkel alig-alig találkoztunk.

Valószínű, hogy ez a sokkal több mozgásnak, a jó levegőnek, a táplálkozásnak, a fizikai munkának is betudható. Sajnos már itt is megjelent a cola, a chips, ami nem egészséges a fejlődő szervezetnek.

Ez alatt a pár nap alatt nagyon jól éreztük magunkat. A gyönyörű táj, az ízletes ételek, a szállásadóink kedvessége, a gyerekek türelme, érdeklődése mind maradandó élményeink közé fog tartozni.

Köszönjük a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének, a pedagógusoknak, hogy megszervezték és segítették munkánkat.

 Üdvözlettel: Marlok Ferenc

Észervételeit, javaslatait várjuk az info_kukac_keresztszulok.hu e-mail címen.
Copyright © 2006 KERESZTSZÜLŐK A MOLDVAI CSÁNGÓMAGYAROKÉRT Egyesület
Legutóbb módosítva: 2009. november 23.