Csíksomlyón

Dávid Szaniszla, szegedi keresztszülő, a Vallási és Szociális Csoport tagjának a beszámolója az idei, immár 18. alkalommal megtett csíksomlyói útjáról:

2008. Pünkösd ( 05.09-13)

2008. május 9.én indultunk Csíksomlyóra, reggel 6 óra után. Egy frissen szervizezett kocsival. A tetején egy zárt csomagtartóval, hogy kényelmesen el tudjunk helyezkedni, az utastérben.

8 órakor érünk a határra, ahol 5 perc alatt át is mentünk. A román részen megváltottuk az útdíjat bizonyító matricát, s mentünk tovább. 9,55-kor érkeztünk Nagyváradra, ahol gyorsan tovább is mentünk.. 12,45-kor érkeztünk Kolozsvárra, ahol egy iszonyatos dugóba fulladtunk, s még jóval a város után is csak cammogtunk. 16 óra után értünk Meggyesre, majd egy vonat elhaladása után a sorompónál tovább mentünk. Nem mentünk be Marosvásárhelyre, egy elkerülő úton, ami aránylag jó volt, letértünk, s végül is Székelykeresztúron keresztül Székelyudvarhelyre érkeztünk. Innét már csak egy „ugrás” és Csíkszeredát érintve 19,35-kor érkeztünk Csíkpálfalvára a szálláshelyünkre. Bőséges vacsorával várnak bennünket. Nekem, mint ősi vegetáriánusnak gombapaprikás jár rizzsel és savanyusággal. Nagyon finom volt. Magyar idő szerint ¾ 10-kor fekszem.

Másnap – és most már a román idő szerint – 7-kor kelek. Felöltöztünk és ½ 10-kor kimentünk a templomhoz, hogy várjuk a keresztaljákat. Sajnos a delmai keresztalja késett, ezért elindulunk magányosan. Ez persze nem olyan, mint amikor a keresztaljával megyünk, de menni kell, hogy oda érjünk.

Este esett még egy jó kis eső, amikor most megyünk csak kissé felhős az ég.

½ 12-re felértünk a hegyre, s elhelyezkedtünk. Szépen süt a nap, aztán az evangélium után elkezdett esni az eső. Igaz, hogy a nagy felhőnek csak a szélét kaptuk, de ezért az sem volt a legjobb, de miután felvettük az esőköpenyeket, kinyitottuk az esernyőket, nyugodtan maradtunk a helyünkön, s végig vártuk a szentmisét. Ezután nem menünk fel a Salvator kápolnához, hanem a hosszabb, de biztosabb úton mentünk le. Ez tulajdonképpen már évek óta kialakított út, kövekkel alapozva. Ezen nem csúszkáltunk, s biztonságosan leértünk. Ott leültünk egy kicsit, s utólag visszagondolva ott volt egy cigányleányka, aki állandóan poharat kért, hogy vizet ihasson. Végül Gizus adott neki egy üveg vizet, s valószínű ezen kéregetés keretében emelte el az irattárcáját. Ebben volt az útlevele, és egyéb igazolványok, s a legfontosabb Áron egy fényképe, s emiatt lett belőle gond, na de ez később jelentkezett.

Innét elmentünk a csángó misére, amin Berszán Lajos atya mondta az ünnepi beszédet. Sajnos nem volt jól kihangosítva, így a beszéd után eljöttünk. Ekkor futottam össze Simó Ferenc atyával. Már fent a hegyen is láttam, amint karingben ment gyóntatni, de akkor nem tudtam elkapni. Most egészen a kegytemplomig mentünk együtt, s jól kibeszélgettük magunkat.

Ezután a többiektől elváltam, ők mentek haza, én pedig 8 óra után bementem a kegytemplomba, az éjszakai virrasztásra. 1994 óta minden éjjel végig virrasztom az éjszakát, egy alkalom kivételével, amikor úgy megáztunk, hogy még az alsóneműm is vizes volt. Vannak régi ismerőseim, akik foglalják nekem a helyet. A régiek közül csak egy volt ott, az újak Karcfalváról voltak. Velük beszélgettem hajnal felé. Mesélték, hogy azon a bizonyos december 5-én milyen szomorúak voltak, gyászszalagot tettek a zászlóra és sírtak. Mondtam nekik, hogy mi is sokan sírtunk, de nem volt mit tenni.

Idén nagyon jó imádkozás volt egész éjjel. Éjfélkor szentmise volt és utána gyertyás körmenet a templom előtti téren. Nagyon szép volt. Ezután volt egy 10 perces idő, amikor elálmosodtam, de utána újra felébredtem. Reggel 7-kor volt szentmise, s utána 8-kor. Ezt a szentmisét János mondatta. Még szombat délután kifizette, Áronért és még nem tudom kikért, mondatta. 6 pap mutatta be a szentáldozatot. Erre a szentmisére már ők is megjöttek.

A szentmise után elindultunk Gyímesbükkbe, ahol több rendezvény is történt. Elsőnek elmentünk a Gyímesbükki állomásra, amelyikről kisült, (utána emléktábla avatás is volt), hogy az a Paff Ferenc tervezte, aki a szegedi nagyállomás épületét is. Itt már felsorakoztak a csángó gyerekek, asszonyok és férfiak, akik a magyar vonatot várták. Nagyon sokan gyűltünk össze, s egyszer csak befutott a szerelvény. Egy szép magyar mozdony, az orrán egy koronás címerrel. 64 év óta először lépte át a román határt magyar mozdony. Nagyon megható volt. A csángók süteménnyel és pálinkával várták a vonaton utazókat. Innét aztán tovább mentünk az 1000 éves határhoz, természetesen gyalog.

Előbb felmentünk egy kis „dombocskára”, ahol van egy kápolna és ezelőtt szabadtéri mise volt. A szentmisét a Gyímesbükki plébános mutatta be többedmagával, s a beszédet Csaba testvér (Csaba királyfi) mondta. Az égen gyülekeztek felhők, de végül is a fejünk felett kitisztult az ég, s elmaradt az eső. A szentmise után átmentünk a határhoz, ahol egy magyar férfi egy év alatt felújíttatta Magyarország legkeletibb végén álló 30-as bakterházat. Nagy élmény volt látni, hogy a tavaly még romos épület, most gyönyörűen áll. Egy vasúti múzeum lesz benne, illetve már nagyjából már be is van rendezve. A szabadtéri miséről ide jöttek át az atyák is. Közben nagy dudálással befutott a magyar mozdony, s a bakterház mellett a mozdonyt is megáldották. Amikor ez véget ért, visszafelé bementünk a Csaba testvér legújabb árvaházába is, amit éppen abban az időben szentelt fel. Utána egy kissé hosszúra sikeredett úton visszamentünk az autóhoz és hazamenünk Csíkpálfalvára. Nekem ez egy kissé hosszúra sikerült majdnem két nap volt, de szerencsére nem fáradtam el, csupán nagyon álmos voltam. A szállásadóink odavoltak a papfiúknál, aki várta haza a zarándokokat. Szentmise volt ott és utána jöttek haza. Valahol Székelyudvarhely melletti faluban plébános. Nekünk finom levest főzött Piroska, ami nagyon jól esett.

Közben még délelőtt történt egy dolog, ami nem volt nagyon jó. Gizusnak elemelték az irattárcáját, amiben a többi igazolványával együtt az útlevele is volt. Na ők, miután megettük a levest, elmentek Csíkszeredára a magyar konzulátusra, s megtudakolták, hogy mit kell tegyenek. Szerencsére meg volt a Csíkszerdai rokonunk telefonszáma, aki igen kedvesen segített nekik. El kellett menni a rendőrségre, ahol jegyzőkönyvet vettek fel az ügyről. Természetesen lopásként bejegyezve, amit másnap a másik rendőr elvesztésnek írt be. Ez természetes, nem szabad lerontani a statisztikát. Ezért aztán 35 Eurót kellett fizetni, amit majd itthon a biztosító megtérít. Már ha megtérít. Hétfőn intézték a dolgot. Közben én átmentem a Csíkpálfalvai templomba szentmisére, s ott hallottam egy imádságot, amit le is írtam. Most ide is leírom:

„Templomodból Uram, mielőtt távozunk, föld porából Hozzád sóhajtozunk. Hő imádságunkban arra kérünk Téged, ne ostorozd tovább sanyargatott néped. Ha veszély környezi, s oltalomért sóhajt, add meg az oltalmat, elfordítván a bajt. Hogy így napról, napra vigasztalást nyerjen, s nevedet dicsérje most és mindörökre. Ámen”

Hamarosan hazaérkeztek Jánosék, Gizus kapott egy ideiglenes határátlépőt. Ezután összepakoltunk, s elmentünk Gyímesfelsőlokra, a régi szállásadóimhoz. Elbeszélgettünk, majd hazamentünk, s bementünk Csíkszeredára, Rancz Laciékhoz. Ők rokonaink, Laci segített Jánoséknak az útlevél megszerzésében. Kaptunk uzsonnát, majd ½ 8 felé hazamenünk Csíkpálfalvára. Én vezettem, mert János ivott.

Másnap reggel (kedden) ¼ 7-kor indultunk haza. Korondon megálltunk, s az ottani „barátnőmhöz” is bementünk. Vettem két nagyon gusztusos korondi leveses bögrét. Mackó nagyon örült neki, azóta abból esszük a levest. Kolozsvárt nem mentünk be a rokonokhoz mert igen nagy volt a forgalom, s az nagy kiesés lett volna. Sajnálom, mert, amint később kisült, vártak bennünket. Na majd jövőre. A határon a már szokásos módon éppen csak átmentünk, 5 perc alatt már a magyar oldalon voltunk. Magyar idő szerint 18,18-kor már otthon is voltunk a Kálvária sgt-on. Hamarosan Mackó is hazaért a litániáról, s Jánosék mentek is tovább, illetve még bementek Dusit meglátogatni a klinikára.

Körülbelül 10 óra körül érkeztek haza Dunakeszire. Szép volt, jó volt. Nekem ez volt a 18. utam, ki tudja lesz-e még több. Ha a Csíksomlyói Mária akarja, biztosan sikerül.