Regőczi atya kapta idén a Hit pajzsa-díjat
2010.02.24.
A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából idén 9. alkalommal adták át a „Parma
fidei – Hit pajzsa” díjat. Február 27-én 11 órakor Regőczi István atya, az „Isten vándora” vehette át
a kitüntetést Mádl Dalma asszonytól a Budapest-felsővízivárosi Szent Anna-plébániatemplomban
(I., Batthyány tér 7.). Laudációt mondott: Bolberitz Pál professzor.
Regőczi István atya áldásos hosszú élete során sok jót tett, sok szentmisét mutatott be a csángó-
magyarokért is, és sokat imádkozik is értük. A 95 éves atya 2000 októbere óta minden
csütörtökön este 8 órakor Rózsafűzér-imádságot vezet a magyarságért, ifjúságunkért a Városliget
szélén, a lerombolt Regnum Marianum templom helyén álló keresztnél. A pusztinai asszonyok
Nyisztor Tinka vezetésével ugyanebben az időben évek óta velünk együtt imádkoznak.
Regőczi atya munkásságáról méltatás olvasható a Magyar Kurír honlapján.

