Dr. Rudnyánszky Gabriella fogorvos adománya

2015.08.03. | Keresztszülők

A moldvai csángó-magyarok számára sok jó ember adományát volt módunkban továbbítani az évek során, amelyekért ezúton is hálás köszönetet mondunk minden adományozónak. Ezúttal is ez történt, így most nagy tisztelettel bemutathatunk egy székely származású budapesti fogorvosnőt, aki élete munkájának eszközeit, fogorvosi berendezését önzetlenül átadta mások megsegítésére.

Jelképes keresztszülők mindenütt jelen vannak, szoktuk mosolyogva megállapítani, amikor végül egy-egy nagyszerű, lélekemelő dologban együtt örülhetünk az adományozókkal és a megajándékozottakkal.  Ez történt most is július elején. Dr. Rudnyánszky Gabriella fogorvos felkereste a hajléktalanokkal foglalkozó Oltalom Karitatív Egyesületet az ajánlatával. CHIRADENT márkájú cseh elektromos gépét + steril tisztító berendezését ajánlotta fel a kórháznak.

Nem tudták sajnos elfogadni, de az ott dolgozó keresztszülőtársunk, Albert Zoltán megemlítette, hogy talán Moldvában örülnének neki. Innen már gyorsan peregtek az események. Jolanda Willemse alelnök, szociális felelős, diószéni falugazda éppen a Balatonon táboroztatta a diószéni csángó gyerekeket. Korábban keserű tapasztalataink voltak, amikor kiderült, hogy Moldvában nem tudják sehol felszerelni a felajánlott fogorvosi berendezéseket, mert a falvakban nem tudják biztosítani a szükséges állandó fogorvost, sőt még a folyóvizet sem. Most viszont a kézdivásárhelyi születésű diószéni tanárnő, Csákány Zsuzsanna közbenjárásával egy fiatal, székely, kezdő fogorvosnő, Dr. Szigeti Zsuzsanna örömmel elfogadta az ajánlatot, és 2015. július 28-án a családjával haza is szállította. Kézdivásárhelytől 3 km-re, Szentkatolnán van a rendelője.  Mivel a község nagyon közel van Diószénhez és a többi moldvai faluhoz, reményeink szerint ezzel megoldható lesz majd talán a csángó gyerekek fogainak rendszeresebb vizsgálata is. Ld. Szentkatolnáról bővebben:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szentkatolna

Kedves Rudnyánszky Gabriella doktornő!

Engedje meg, hogy ezúton is hálásan megköszönjük Szigeti Zsuzsanna doktornő és a jövendő páciensei nevében is nagyszerű és nagylelkű adományát, és egy picit bemutathassuk Önt a keresztszülőknek és a moldvai magyaroknak.  Idézünk a szervezés során kapott leveleiből:

„Most egy kicsit nehèz a lelkem, mert a fèl èletem ment el! Örülök, hogy jó helyre került, s talán mèg hasznát fogjãk látni. Sajnos származásom miatt nem vettek fel egyetemre, csak 28 èvesen. Az egyik ősöm, Rudnyánszky József bárói címet kapott Mária Terèziától 1763-ban, és a Nagytètènyi kastèly tulajdonosa volt. Ezèrt lettünk mi kitelepítve1951-ben a Hortobágyra, mert a cím öröklődik! Szerencsèmre Debrecenben a Svetits gimnáziumban èrettségizhettem 20 èvesen. Miután X-es származású voltam, nem volt lehetősègem tovább tanulni. 1962-ben Kádár János bejelentette egy pártkongresszuson, hogy eltörlik az egyetemi felvèteli pontszámainál a származást. Kèsőbbi fèrjem segitsègèvel kèszültem a felvètelire 1963-ban. Fel is vettek, sőt másodèvtől Köztársasági ösztöndíjat is kaptam vègig, mert csak jeles vizsgáim voltak. Szerettem nagyon a munkámat. Tudom, 80 èvesen boldog lehetek, hogy egèszsèges vagyok. Majd kitalàlok valami cèlt is, csak most kicsit nehèz. Örömmel adtam a készülékeimet. A "Chiradent"  cseh gèp gyártójának Budapesten van fogászati szakboltja. Remèlem, hogy Szigeti doktornőék össze tudják szerelni. Ha valami kèrdèsük van, szívesen válaszolok, ha tudok. Sok örömöt hozzá!

Kedves Gabriella! Várjuk a keresztszülők táborába. Ennél szebb célt nem tudunk ajánlani, mint a csángó gyerekek támogatását. További jó egészséget kívánunk Önnek nagy tisztelettel,

Jolanda Willemse, alelnök és szociális felelős, valamint

Albertné Révay Rita, vallási felelős

 

 Adományozzon telefonja segítségével! Hívja az adományvonalat (13600) előszám nélkül, majd üsse be a 47-es kódszámot! A hívás ára bruttó 250 Ft. Köszönjük támogatását!
Facebook
erdély.ma
Nyitólap | A csángók | Az egyesület | Keresztszülővé válni | Kapcsolat
Hírek, események | Klubdélutánok | Szociális tevékenység | Vallás, hagyományőrzés | Nyaralás, táboroztatás | Oktatás, továbbképzés | Falugazdák | Segítséget kérünk | Utazás Moldvába | Naputánjáró | Könyvek, kisfilmek, videók