Szavalóverseny volt ismét Pusztinán

2014.04.02. | Keresztszülők
Szombaton, április 5-én ismét nagy eseményre gyülekeztünk a Magyar Házban. Gyermekeinkkel együtt izgulva jöttünk össze a IV. Pusztinai Szavalóversenyre. A gyermekek népviseletbe öltözve, kicsit izgulva, néhányan még az utolsó pillanatokban is a verseket mormolva várták a verseny kezdetét.

Idén is két kategóriába indultak gyerekeink, 1-4. osztályosoknál 19 jelentkező volt, ők két verssel készültek. Az 5-8. osztályosok nyolcan jelentkeztek, nekik már négy verset kellett megtanulniuk. Ebből a négy versből egyet ők választottak tetszés szerint és egyet a zsűri. Idén is kiváló zsűri figyelte és pontozta a versenyzőket, Sántha Attila és felesége Kosztándi Tímea, akiket visszatérő vendégekként köszönthettünk körünkben. Ezúttal is köszönjük nekik a fáradságos munkát!

Sorszám húzás után el is kezdődött a verseny a kicsikkel, akik gyönyörűen, bátran és szívet lelket beleadva mondták el verseiket. Hogy oldott legyen a hangulat 3-4 szavalat után egy-egy népdal is felcsendült furulya kísérettel. Köszönjük Spataru Adriánnak, hogy gondoskodott a furulyás gyermekek felkészítéséről!

Az 1-4. osztályosok után egy kis szünet következett, ez idő alatt is zengett a ház az énekszótól. Majd jöttek a nagyobbak, az 5-8. osztályosok, akik szintén nagyon ügyesen szerepeltek. Csupa tehetséges gyermekek álltak ki a közönség és a zsűri elé szavalni. A nagyok szereplésével véget is ért versenyünk és amíg a zsűri azon törte a fejét, hogy kik is legyenek a nyertesek, gyermekeink tánccal örvendeztették meg a közönséget. Nem irigyeltük a zsűri tagjait, hisz gyermekeink nagyon ügyesen helytálltak, így bizonyára nem volt könnyű döntést hozni.

Miután a zsűri meghozta a döntést, Kosztándi Tímea felsorolta az elkövetett hibákat, amikre ha a gyerekek odafigyelnek jövőre még ennél is jobban szavalhatnak. És elérkezett a várva-várt pillanat, amikor megtudhatta mindenki, melyik két gyermek fogja képviselni Pusztinát a XI. Frumószai Szavalóversenyen.
Versenyünkre csíkszeredai iskolákban tanító tanárok is benéztek, akiket Ferencz Gabriella, a Csíkszeredai Csángó Bentlakás vezető nevelője kísért el hozzánk. Köszönjük nekik is a látogatást!

Díjazott​jaink:
1-4. osztályosoknál
I. díj: Bortos Madalina – I. osztály
II. díj: László Roxána – I. osztály
III.díj: Coarda Dária Tímea – IV. osztály
5-8. osztályosoknál
I. díj: Mátyás Karina – V. osztály
II. díj: Száros Marika – V. osztály
III. díj: László Albert – VI. osztály

Így Bortos Madalina és Mátyás Karina fogják képviselni Pusztinát április 26-án a XI. Frumószai Szavalóversenyen. Mindketten egy-egy számítógép tulajdonosai lettek.
De nem maradt egy gyermek sem jutalom nélkül, hisz minden résztvevő kapott egy kis csomagocskát.
Köszönjük Bilibók Jenő magyar tanárnak, hogy felkészítette a gyermekeket!
Köszönjük Nyisztor Ilonának, hogy vállalta a verseny lebonyolítását!
Köszönjük a Bethlen Gábor Alapítványnak és a Pillangó Alapítványnak és a többi Támogatónknak, hogy idén is megszervezhettük szavalóversenyünket!

Máyás Mónika
tanárnő

 Adományozzon telefonja segítségével! Hívja az adományvonalat (13600) előszám nélkül, majd üsse be a 47-es kódszámot! A hívás ára bruttó 250 Ft. Köszönjük támogatását!
Facebook
erdély.ma
Nyitólap | A csángók | Az egyesület | Keresztszülővé válni | Kapcsolat
Hírek, események | Klubdélutánok | Szociális tevékenység | Vallás, hagyományőrzés | Nyaralás, táboroztatás | Oktatás, továbbképzés | Falugazdák | Segítséget kérünk | Utazás Moldvába | Naputánjáró | Könyvek, kisfilmek, videók