Tudósítás a közös Nagyböjti Keresztutunkról

2010.04.06.

A tavalyi Nagypénteki Közös Keresztút után a KEMCSE Vallási és Hagyományőrzési Munkacsoportjának szervezésében idén immár másodszor jöttünk össze, és jártuk együtt a keresztutat mi keresztszülők a Budapesten élő moldvai csángó-magyarokkal és a templom híveivel együtt elmélkedve közösen, 2010. március 26-án, pénteken 17 órakor a rákosligeti Magyarok Nagyasszonya római katolikus templomban, Nemzetünkért és a szomszédos nemzetekért, Tampu-Ababei József, lujzikalagori születésű plébános atya vezetésével, egyesületünk lelki vezetőjével.

 

Felemelő érzés volt ismét együtt imádkozni a templom híveivel, akik közül volt, akivel ismerősként mosolyogtunk egymásra. A szeretet és az összetartozás érzését fokozta bennünk az a tudat, hogy ebben az időben lélekben bekapcsolódtak imánkba papjaink és testvéreink más helyszíneken az országban, Moldvában és a világon is, például Bákóban, Münchenben és Szegeden is.

Mindegyik állomás elmélkedését úgy mondtuk el, hogy hozzátettük a magunk hangszínét, szívét és egyéniségét: I-II.: Bogdán Tibor, III-IV.: Szamosi Elemér. V-VI.: Gyöngyössy Lajos, VII-VIII.: Gyöngyössyné Zsuzsa, IX.: Némethné Emi, X.: Vékony Márta, XI.: Veresné Ági, XII.: Sós Jenő, XIII. Albert Zoltán, XIV.: Albertné Révay Rita.

Jó volt hallani Tibor hangján az első két állomás szövegét, amikor Jézus Pilátus előtt áll a rosszakaratú és megtévesztett emberek között, majd vállára veszi a keresztet és elindul, és mi vele megyünk kérve és engesztelve Istenünket: „Kérjük, könyörülj azokon, akik ’nem tudják, mit cselekszenek’ ellened a beszédjükben és tetteikkel.”


Többen ígérték moldvai magyar testvéreink közül, hogy eljönnek, de munkahelyi kötelezettségük meggátolta őket. Mi keresztszülők a keresztutat követő szentmisén és utána még közösen is imádkoztunk értük és közös ügyünkért.

Hisszük, hogy Húsvét titkának, a feltámadt Krisztusnak megújító ereje  mindannyiunkban, családjainkban, városainkban  és  nemzeteinkben is megnyilvánulhat. Tegyünk meg továbbra is minden tőlünk telhetőt igazságban és szeretetben egymásért, a ránkbízottakért, moldvai testvéreinkért, keresztgyerekeinkért, szüleikért, tanáraikért, papjaikért, az Isten akarata szerinti egységért és a népek/nemzetek közötti békéért!

Albertné Révay Rita

2010-03-26

Facebook
Nyitólap | A csángók | Az egyesület | Keresztszülővé válni | Kapcsolat
Hírek, események | Klubdélutánok | Szociális tevékenység | Vallás, hagyományőrzés | Nyaralás, táboroztatás | Oktatás, továbbképzés | Falugazdák | Segítséget kérünk | Utazás Moldvába | Naputánjáró | Könyvek, kisfilmek, videók