Ünnep és tanévkezdés a Gyimes-völgyében

2014.09.15. | Keresztszülők
Az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium alapításának huszadik évfordulóját, az új tanév kezdetét, egy új szakiskolai osztály indulását és a tornaterem elkészültét ünnepelték vasárnap a gyimesiek. Az ünnepen több egyházi- és világi elöljáró is részt vett - tájékoztat a Székelyhon.ro.

Vasárnap fél tíztől a Komjáti templomnál fogadták a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium négyes ünnepére érkező vendégeket. Onnan lovakkal és szekeres fogatokkal vonultak a gimnázium udvarára, amely tíz óra után benépesedett az ünneplő szülőkkel, nagyszülőkkel, csángó és székely népviseletbe öltözött diákokkal. A vendégek Szent Erzsébetről hallhattak zenés, verses összeállítást az iskola diákjainak előadásában.

Az öregek jó tanácsát észben tartva – az először látogatott templomokban kért kívánságokat teljesíti a jó Isten – indult el a Szentföldre 1994-ben Berszán Lajos atya. Az iskola alapítója útja során minden kegyhelyen ugyanazt kérte, hogy Gyimes-völgyének lehessen katolikus iskolája. Hazatérése után látta, hogy nem hagyták jóvá iskolaépítési kérésüket, emiatt felkereste az illetékes hatóságokat, akkor pedig már senki nem mondott neki nemet, így abban az évben a tanévet iskolaépület nélkül ugyan, de harmincas létszámmal elkezdhették. Azt követően – a sok jóakaratú ember segítségével – az elmúlt években megsokszorozódott a diákok száma, ahogyan a rendelkezésre álló épületeké, termeké is – elevenítette fel a kezdeteket az iskolaalapító a tanévnyitó szentmise előtt. Berszán atya megköszönte mindazok segítségét, akik hozzájárultak az eddigi építkezésekhez, fejlesztésekhez.

A szentmisét celebráló Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök prédikációjában kiemelte, a katolikus iskolák feladatai közé tartozik, hogy a felnövekvő nemzedéket az élet teljességének megélésére neveljék. A diákokat arra kérte, az iskola befejezte után is a tanultak szerint cselekedjenek.

Az ünnepi szentmisét követően felszólalt Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár is, aki törekvései – iskolaalapító tevékenysége – miatt Bosco Szent Jánoshoz hasonlította Berszán Lajos atyát. Arra kérte a fiatalokat, hogy az iskolában tanultakat – a hitet, a kereszténységet, Krisztus követését – őrizzék meg, éljenek aszerint.

Végezetül a község polgármestere, Tímár Zsombor László köszönte meg Berszán Lajos atya munkáját és az őt segítők felajánlásait, amelyek révén mostanra már egy korszerű intézménnyel gazdagabb a település.

A tornaterem épületének bejáratánál a szalagot Soltész Miklós és Kiss-Rigó László átvágva, átadta azt használóinak.A főpásztor megáldotta az épületet. A megnyitót követően az ünneplő közösség egy tornabemutatót és egy futballmérkőzést is megtekinthetett az eddig még sporttevékenységekre nem használt teremben.

Fotó: Székelyhon.ro

Magyar Kurír

Forrás: http://magyarkurir.hu/hirek/unnep-es-tanevkezdes-gyimes-volgyeben

 Adományozzon telefonja segítségével! Hívja az adományvonalat (13600) előszám nélkül, majd üsse be a 47-es kódszámot! A hívás ára bruttó 250 Ft. Köszönjük támogatását!
Facebook
erdély.ma
Nyitólap | A csángók | Az egyesület | Keresztszülővé válni | Kapcsolat
Hírek, események | Klubdélutánok | Szociális tevékenység | Vallás, hagyományőrzés | Nyaralás, táboroztatás | Oktatás, továbbképzés | Falugazdák | Segítséget kérünk | Utazás Moldvába | Naputánjáró | Könyvek, kisfilmek, videók