Velence és fogorvos várta a lábnyikiakat

2010.09.21. | Balikó Csilla
Augusztus első vasárnapján reggel hosszú út után megérkezett Velencére 19 lábnyiki gyermek és tanító nénijük: Bende Edit.


Házfoglalás, játék, ebéd, strand után este megérkeztek a szúnyogok is, de szerencsére senkit nem zavartak az alvásban, takarodó után 10 perccel már néma csönd volt a táborban.

Hétfő reggel Edit és csapata vonatra szálltak, és Budapestre igyekeztek. Dr. Kelemen Péter fogorvos munkatársaival már várta őket, hogy megnézze, ki mit rejteget a szájában. Délelőtt mindenki csendben és szorongva várakozott, sok munkája is volt a doktor bácsinak, mert csak három olyan gyerek akadt, akinek nem volt gond a fogaival…

50 tömés került a helyére, de örömmel jelentem, hogy a gyerekek a fogorvosi fejtágítás után úgy rákaptak a fogmosásra, hogy a táborban már naponta 3-szor mostak fogat. Reméljük sokáig kitart a lelkesedésük, és terjesztik majd a jó szokást a faluban is.

Kedden reggel elbújt a nap, ezért beindult a karkötőgyártás, a gyöngyözés és a játék, de néhányan a bátrabbak közül megmártóztak a tóban, majd este a közeli wellness szálló medencéiben pancsolhattak vendégként a gyerekek. Szerdán a helyi „vidámparkba” mentek, csütörtökön egész nap strandolás, napozás, játék volt napirenden. Sajnos péntek reggelre megérkezett a vihar, szakadt az eső, dörgött-villámlott. Kétséges volt, hogy a tervezett pesti programot teljesíteni tudjuk-e. De csoda történt: útközben kiderült. Először a Parlamentbe mentünk, néhányan, akik már többször is látták az Országházat a Néprajzi Múzeumot nézték meg. Délután két órás hajókázás következett a Dunán, s közben a vállalkozó kedvűek kicsit kipróbálhatták, hogy milyen is egy hajót kormányozni. Szombaton játék, fürdés, pakolás, és vacsora után csoportkép, könnyes-keserédes búcsú, majd indulás Lábnyikba.

Jól sikerült nyaralás volt, mindenki jól érezte magát. Szép volt a környezet, a tábor és a tó, sok volt az élmény, s ráadásul sok keresztszülő találkozhatott a keresztgyerekével. Többen örömmel újságolták, hogy úgy tapasztalták: nagyon sokat fejlődött keresztgyerekük magyar nyelvtudása. Köszönet érte Orbán Attilának és Bende Editnek, a lelkes lábnyiki tanároknak!

Végül köszönet mindenkinek, aki bármilyen módon segítette a tábort! Külön elismerés jár Edit tanárnőnek fantasztikus munkájáért, lelkesedéséért, energiájáért és szeretetéért, ami nélkül nem is tudom, hogyan mehet tovább az élet Lábnyikban, ha most ősszel elhagyja a falut. Köszönet a keresztszülőknek, és Rácz Ildikónak, Száváné Streitmann Katalinnak, dr. Kelemen Péternek, Kardos Zsófinak, Szalai Nórának, Wágner Nórának a sok segítségért és munkáért, Varga Imrének és a Barankovics Alapítványnak az anyagi támogatásért. Marandó nyomot hagytak 19 lábnyiki kisgyermek életében.


Facebook
Nyitólap | A csángók | Az egyesület | Keresztszülővé válni | Kapcsolat
Hírek, események | Klubdélutánok | Szociális tevékenység | Vallás, hagyományőrzés | Nyaralás, táboroztatás | Oktatás, továbbképzés | Falugazdák | Segítséget kérünk | Utazás Moldvába | Naputánjáró | Könyvek, kisfilmek, videók