A Csángómagyarok
A székelyektől különvált népcsoportok összefoglaló neve. A szó valószínűleg egy már elenyészett ’elvándorol’, ’elszakad’ jelentésű ige származéka. Csángóknak nevezik elsosorban a moldvai magyarokat. Így hívják a Csíkszékbol a közeli Tatros folyó völgyébe költözött magyarokat (gyimesi csángók); a Brassó melletti Hétfaluban élő magyarságot, valamint a barcasági magyar falvak más lakóit (hétfalusi csángók). Gyakran helytelenül így emlegetik a bukovinai székelyeket is, és a közülük kiszakadt al-dunai székelyeket. A ’csángó’ név általában gúnynévnek számít. Nem maguk a csángók, hanem a környezetükben vagy a távolabb lakó székelyek használják. Kivételt képeznek az ugyancsak bukovinai eredetű dévai csángók, akik nem érzik sértőnek a megnevezést.
"Szent István gyermekei Moldvában" című dokumentumfilm
A Kriza János Néprajzi Társaság honlapján valamint a transindex adattárában elérhetõ a csángókkal kapcsolatos bibliográfiai adatbázis.
Moldvai magyarok
A Keleti-Kárpátok és a Prut között élő magyarság, más néven csángók. A moldvai magyarok első csoportjai többségükben Észak-Erdélybol, valószínűleg az Árpád-korban (13–14. sz.) vándoroltak ki. A következő századokban – amikor a moldvai fejedelemség a magyar királyság hűbérese volt – gyarapodott a számuk. Uralkodói szívesen fogadták a kézművességben, szőlőművelésben és udvari szolgálatokban jártas magyarországi nemeseket és jobbágyokat. A földműveseknek kiváltságokat is biztosítottak. Ennek nyoma a razes (részes) intézményben a 19. sz.-ig megmaradt. A moldvai magyarok közt találtak menedéket a Dél-Magyarországról elmenekült magyar husziták is, akiknek papjai itt fejezték be bibliafordításukat (15. sz.). A középkori magyar királyság hanyatlásával a 16. sz.-ban a moldvai magyarok társadalmi helyzete megrendült. Kiszorultak a városokból és sokat szenvedtek a török-tatár pusztításoktól. Soraikat a Rákóczi-szabadságharc és 1848–49. menekültjei, valamint a határőri szolgálat, a nehéz jobbágyszolgáltatások és a nincstelenség elől kivándorló székelyek állandóan gyarapították. A 17. sz.-ban a pápa missziós területté nyilvánította a többségben gör. kel. ortodoxok által lakott Moldvát, a r. k. hívek számát a moldvai magyarok elrománosításával igyekezett szaporítani. Ezért a Moldvába rendelt lengyel és olasz papok fokozatosan elszoktatták a moldvai magyarokat az anyanyelv templombeli használatától. A 19. sz. második felében a tőkés-bojári Románia hivatalos rendelettel is megerősítette ezt a gyakorlatot. A moldvai magyarok anyanyelvi iskolái 1947–55 között működtek. Ilyen körülmények között a moldvai magyarok igen archaikus nyelvjárást és népi kultúrát őriztek meg. Az egész magyar nyelvterületet tekintve napjainkban a moldvai magyarok között a legelevenebb a népi kultúra és leggazdagabb a népköltészet. Nyelvük és kultúrájuk sok román hatást is mutat. Okleveles adatok szerint a 16–18. sz.-ban nagyobb területen éltek. Szórványos telepeik a Dnyeszterig húzódtak. Ma legnagyobb csoportjuk a Keleti-Kárpátokban eredő, az Aranyos-Besztercébe futó kisebb folyók (Tatros, Uz, Szalonc, Ojtoz, Tázló) völgyeiben él. Népi kultúrájuk az elmúlt századok folytonos székely kivándorlása miatt erős székely hatást mutat (mintegy 40 falu); nevezetesebbek: Pusztina, Frumósza, Csügés, Tatros, Onest, Diószeg. Ezeket a szakirodalom általában „székelyes csángók”-nak nevezi. Archaikusabbak az Aranyos-Beszterce torkolatvidékén, az ún. Szeretterén vagy Mezőségen Bákó (Bacau) városa közelében lakók (kb. 30 falu), melyeket a kutatás, egy részük erős székelyes jellegét megállapítva, „déli csángók”-ként tart számon. Közülük nevezetesebbek: Bogdánfalva, Trunk, Lészped, Forrófalva, Klézse, Gajcsána. Végül a legrégiesebb nyelvű és kultúrájú „északi csángók” a Moldva folyó Szeretbe ömlése táján, Románvásár városa közelében laknak (kb. 10–15 falu). Nevezetesebbek: Szabófalva, Pildeszt, Balusest.
Csángó települések a moldvai Bákó megyében
Hegyeli Attila: Nőtt a Bákó megyei magyarok száma
A 2002. évi népszámlálás eredményeiről
Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a hozzávetőlegesen 60 ezer főt számláló magyar nyelvet még ismerő moldvai katolikus közösség bár tovább asszimilálódott nyelvileg és kulturálisan, mégis a belőlük megmaradó kis közösségrész magyar öntudata erosödőben van. Ez az erősödés nem egy természetes folyamat része, hiszen ma is akár az elmúlt évtizedekben a temészetes folyamat az asszimiláció. Ez a folyamat enyhén mutatkozik a népszámlálási adatokban is, a látványos változás azonban csak egy igen komoly politikai, közösségépítő, oktatási munka után volna lehetséges, amely a jellenlegi ilyen jellegű törekvések többszörösét kell hogy kitegye. A következő népszámlálást Románia már az EU tagjaként fogja végezni: addig a munka a magyar értelmiség és politikai elit kezében van.
Csángó Himnusz
Csángó magyar, csángó magyar
Mivé lettél csángó magyar
Ágról szakadt madár vagy te
Elfeledve, elfeledve.
Egy pusztába telepedtél
Melyet országnak neveztél
Most se, országod se hazád
Melyet országnak neveztél
Idegen nyelv beborít, nyom
Olasz papocskák nyakadon
Nem tudsz énekelni, gyónni
Anyád nyelvén imádkozni.
Én Istenem hová leszünk,
Gyermekeink, s münk elveszünk
Melyet apáink őriztek
Elpusztítják szép nyelvünket.
Halljuk áll még Magyarország
Úristenünk Te is megáld,
Hogy rajtunk könyörüljenek,
Elveszni ne engedjenek.
Mert münk is magyarok vagyunk,
Még Ázsiából szakadtunk,
Úristen sorsunkon segíts,
Csángó magyart el ne veszítsd!
Külsőrekecsini asszonyok beszélgetése
Külsőrekecsini asszonyok beszélgetése
A csángók a Románia keleti tartományában, Moldvában élő katolikus vallású, magyar származású népcsoport. A csángó szó a "csavarog", "vándorol", "kószál" csang/csáng ige származéka, ami egyértelműen utal a népcsoport telepes, költöző voltára. Hosszú ideig vitás volt, hogy a Moldvában élo magyarok hogyan és mikor kerültek mai lakóhelyükre.
Pozsony Ferenc: A moldvai csángók identitásáról
A 19. század végéig a falvakon élo és mezogazdasággal foglalkozó moldvai magyarok sajátos szerkezetu, középkorias etnikai azonosságtudattal rendelkeztek. Ennek az identitástudatnak lényeges eleme volt, hogy a csángók, román nyelvu szomszédaiktól eltéroen, magyarul beszéltek, hogy ortodox közösségek gyurujében a római katolikus egyházhoz tartoztak, és hogy sajátos magyar nyelvu néphagyománnyal rendelkeztek. Mivel a nemzetépítés korában a Kárpátok gerincén meghúzódó országhatáron kívül éltek, nem vettek részt a polgári magyar nemzet megteremtésének legfontosabb eseményeiben, de sokáig kimaradtak a román nemzetépítés jelentosebb folyamataiból is.
Csángó vagyok, azzá váltam... Gábor Felícia írása
Csángó vagyok. Azzá váltam, vagy az is voltam, nem tudom. Tizenhárom éves lehettem, amikor először hallottam ezt a szót. Akkor semmit sem mondott. Azt mondták rám, hogy az vagyok. Biztos – gondoltam. Bozgor vagy. Ezt is mondták, de ezt már ismertem. Ha hallottam, szégyenkeztem, bár ezt sem értettem. Akkor.
A moldvai csángók lélekszámáról (Tánczos Vilmos tanulmánya)
Románia Moldvának nevezett keleti tartományában - azaz Bacau, Botosani, Iasi, Neamt, Vaslui és Vrancea megyékben - az 1992-es román népszámlálás szerint közel negyedmillió (egészen pontosan: 243.133) katolikus él. A magyar és nemzetközi szakirodalom egyöntetűen egyetért abban, hogy a Moldvában élő katolikus lakosság - a csekély számúnak mondható román, német, lengyel, olasz és cigány eredetű beolvadt népelemektol eltekintve - magyar származású. Ezt a tényt a jelentős román kutatók is elismerik. Sőt ezen túlmenően az is valószínűnek látszik, hogy Moldva görögkeleti (ortodox) román lakosságának bizonyos része valaha ugyancsak magyar etnikumú volt.
Angol nyelvű ismertető, népzene, videó és fotók a National Geographic oldalain
For centuries geography and politics isolated Romania's Csángó people - the professed heirs of Attila.
Túl a feledés határán
A moldvai magyarság ügye, mint valami búvópatak, időnként felbukkan a magyar közgondolkodásban, hogy azután hosszú időre ismét eltűnjön onnan. A történeti Magyarország fennálltáig a Kárpátok hegykoszorúja olyan természetes határnak látszott, amely a magyarság egészét körülöleli. Jellemző, amikor a XIX. század végén a millenniumi lázban égő magyarság egészét egyesítő mozgalom bontakozott ki a Bukovinában élő székelyek visszatelepítése ügyében - mondván a "a magyarság újra kebelére öleli elveszett testvérit", szinte egyáltalán nem esett szó arról, hogy a szomszédos Moldvában több tízezres lélekszámú magyar közösség él. Évszázadok óta a kárpátoktól keletre élő magyarságnak a feledés jutott osztályrészül. Csak egy-egy tudós róluk szóló, nekik szentelt munkájával adott betekintést.
A moldvai román állam XIV. század közepi létrejöttekor már jelentős számú magyar lakosság élt a területen. A magyarlakta települések a Keleti Kárpátok és a Szeret között igen sűrűn, helyezkedtek el. A székelyek kiköltözésének a legismertebb eseménye az ún. siculicidiumot, a mádéfalvi vérengzést követő kibujdosás volt. ( Mária Terézia utasítására 1762-ben indult meg az erdélyi határőrség szervezése. A Mádéfalván gyülekezo több száz fegyvertelen székely lemészárlása (1764. január 7.) után tömegesen menekültek a szomszédos Moldvába.) A foleg Csík- és Gyergyó- székből származó székelyek évekig bujdosóként éltek Moldvában, míg az 1770-es években újonnan a Hasburg-birodalomhoz csatolt, Moldvától északra fekvő Bukovinában nagy részüket letelepítette a kormányzat.
A XVI-XVII. század háborúi rendkívül erősen sújtották a moldvai magyarságot, a népesség pusztulása óriási mértékű lehetett. Hasonlóan vigasztalan helyzet tárul elénk egyházi vonatkozásban. Nagy Lajos magyar király halála (1382.) után mind a moldvai államban, mind a moldvai katolikus egyházban egyre erosődő lengyel befolyás érvényesült. Ebben az időben kezdődött el az a folyamat, amelynek eredményeként a túlnyomórészt magyar nemzetiségű és anyanyelvű moldvai katolikusok között idegen, a hívek nyelvét nem értő papok tevékenykedtek. 1620-tól kezdve ugyanis a pápai Curia olasz szerzeteseket küldött ki a missziós területeknek tekintett Moldvába. Sok közösségnek így sem jutott egyházi vezető.