Beszámoló a novemberi klubról

Az egyre súlyosbodó járványhelyzet ellenére meg tudtuk tartani klub összejövetelünket a megszokott helyszínen, a Hegyvidéki Kulturális Szalonban. Ezúttal sok keresztszülőt vonzott Harangozó Imre néprajzkutató új könyvének bemutatója, amit a régi időkre emlékeztető, kellemes beszélgetés is követett.



A program elején felelevenítettük régi hagyományunkat: László Ildikó szép gyimesi énekével indítottuk a délutánt, majd elnökünk, Jolanda Willemse ismertette a karácsonyi csomaggyűjtéssel kapcsolatos tudnivalókat. A legfontosabb, hogy az idén nagyon rövid idő áll rendelkezésre, hogy a keresztszülők kivigyék a Smart Electronic Kft. telephelyére ajándékaikat. Csak a november 26-áig leadott csomagok esetén tudja a cég garantálni, hogy azok karácsonyra kiérjenek a falvakba. A KEMCSE minden faluba, ahol magyar oktatás folyik karácsonyi édességekkel, társasjátékokkal teli egyencsomagot küld.

Ezt követően érdeklődéssel vártuk vendégünk, Harangozó Imre szokásos színes

előadását, amit ezúttal egy megrendítő hírrel kezdett: a 42 éves Kovics Mónika népdalénekes, régi ismerőse, előadásainak rendszeres résztvevője, előző nap Covid vírus fertőzésben meghalt.

Szomorúan vettük tudomásul, hogy ez a szörnyű járvány mindenhonnan szedi áldozatát.


Napkeleti kalászat címmel frissen megjelent könyvét mutatta be. Először is a címét magyarázta meg: a régi paraszti földművelők nem szedték össze a szántáskor a forgókban lévő terményeket, meghagyták, hogy a szegények böngészhessenek benne. Ők voltak a kalászszedegetők. Harangozó Imre is több évtizede gyűjti a Kárpát-medencében és a Kárpátok karéján kívül is veszendőbe menő néprajzi örökségünket, szívós odaadással végzi értékmentő munkáját. Gyűjtöget, a maradékot összegereblyézi, hogy semmi ne merüljön feledésbe. Lényegében Harangozó Imre ars poétikájának is tekinthető, amit Győrffy István néprajztudós az 1932-ben Moldvát járó Lükő Gábornak mondott:Gyűjtsön tehát sokat, nagyon sokat. Ez örök értékű munka lesz. A csángók elveszhetnek., de az, amit a kultúrájukból megment, örök tápláléka lesz a magyar tudománynak”.

Harangozó Imre leírja könyvében, hogyan hatott rá ifjú korában egy, a kolozsvári vasútállomáson töltött éjszakai találkozás: a bűzös, füstös, borostás emberek gyűrűjében megjelent csodálatos széki népviseletben két ember, anya és lánya, jegyet akartak venni a pesti gyorsra. Úgy érezte villámcsapás érte, mintha egy ma már nem létező, elsüllyedt világ nyílt volna meg előtte. Így kezdődött a vonzalma egy ősi paraszti világképhez, hitvilághoz. Adatközlőihez személyes vonzalom fűzte, közösségük meghatározó személyiségei voltak. A hihetetlen tudású parasztemberek szinte utolsóként őrizték meg településük egykori nyelvét. Ezeket a morzsákat, kalászokat gyűjtötte össze Harangozó Imre könyveiben.




Ebben a könyvben emléket állít kedves adatközlőinek, például az északi csángó Kelgyeseten élő Keláru Agata néninek. A néprajzkutatók úgy vélték, hogy az északi csángó falvakban már nem beszéltek magyarul abban az időben. Ezért is számított nagy eseménynek, hogy Harangozó Imre Agata nénit megtalálta, aki főleg szenténekeket, balladákat, sirató énekeket tudott. Haláláig látogatta, és mindig újabb és újabb énekek kerültek elő az emlékezetéből. Szintén fontos adatközlője volt a magyarfalusi Csobán Anna néni. A fiatalon csak magyarul tudó kislány elkerült román nyelvterületre szolgálni, két év után elfelejtett magyarul. Szörnyű hatással volt rá, amikor kiszakítva a csángó falu közösségéből, elvették gyönyörű népviseletét és levágták fonott haját. Visszakerülve falujába a hasonló korú lányok szinte versenyeztek egymással, hogy ki tud több balladát, éneket. Ennek az életnek vetett véget a II. világháború, menekülni kellett a fokozódó asszimilációs nyomás alól. Sok viszontagság után a moldvai csángók egy maroknyi csapata egy baranyai faluba, Egyházaskozárra került, az elűzött svábok házaiban telepítették be őket.. A menekülés során szinte minden földi javukat elvesztették, de szívükben, agyukban birtokában voltak az archaikus népi műveltségnek. Saját tudásuk értékét korán felismerték, mivel a néprajzkutatók, népdalgyűjtők egymásnak adták a kilincset, ezáltal az önbecsülésük megnőtt. Anna néni élte a csángó asszonyok hagyományosan nehéz életét, mellette a gyűjtők rendelkezésére állt, valóságos missziót vállalt előadásokon, táncházakban. Arra a kérdésre, hogy honnan tudja ezeket a régi imákat, mondákat, szentes énekeket, azt válaszolta: Mámikámtól hallottam. Ez az áldozatos munka elnyerte jutalmát, Andrásfalvy Bertalan minisztertől a Népművészet Mestere kitüntető címet kapta Anna néni.



A pusztinai Laczkó György Katalin a csángó közösség előénekese, virrasztóasszonya is fontos adatközlője volt Harangozó Imrének. Évtizedeken keresztül magyarul imádkozott, mint parasztkántor a virrasztásokon. Ebből nagy bonyodalmak származtak, de ő emelt fővel viselte a megpróbáltatásokat. Halála előtt nyolc évvel hangszalagra rögzítette a régi öregektől ismert virrasztó imádságait és énekeit. Az volt a végakarata, hogy ne hívják a koporsója mellé a románul imádkozó kántort, hanem ezt a kazettát játsszák le. El sem tudjuk képzelni, hogy egy ilyen döntés a rendszerváltás előtti Romániában milyen forradalmi tett volt

A nagy sikerű előadás befejezése után sok könyvet vásároltak a jelenlévők, amelyeket fáradhatatlanul dedikált a szerző. A keresztszülők, vendégek pedig még sokáig együtt maradtak beszélgetni. Elmondhatjuk, hogy nagyon jó hangulatú összejövetelünk volt.