Beszámoló a szeptemberi klubról és a közgyűlésről

Frissítve: okt. 9.

A hosszú nyári szünet után szép számmal gyűltünk össze a Kulturális Szalonban, ahol közgyűlést is tartottunk.

Ének szóval kezdődött a programunk: Veress Mihaéla pusztinai származású III. éves Zeneakadémista szép éneke után, a klézsei László Ciprián mutatkozott be énekével. Jó volt hallgatni csángó akcentusát, amit még nem befolyásolt a budapesti tartozkodása. Ő a Balassi Intézetben készül fel a Zeneakadémia klasszikus ének szakára.



Elnökünk, Jolanda Willemse ismertette az egyes falvakban a KEMCSE által adományozott pénzek felhasználását. Nagyon örültünk, hogy a 100 000 Ft körüli összegeket milyen változatosan költötték el a tanárok: voltak akik pólót festettek a gyerekekkel, voltak akik kirándultak a bákói csillagvizsgálóba és jutott a zenei tábor jutalom csokoládéira is.



Toroczkai Katalin írásban juttatta el az idén végzett egyetemi hallgatók névsorát: Kaszap Johanna a Károli Gáspár Egyetem klinikai szakpszichológus MSC szakán folytatja tanulmányait. Kőne Emma a szegedi Tudományegyetem pedagógiai szakán diplomázott, míg Gyúr Klaudia az ELTE anglisztika szakán végzett. Gratulálunk a szép eredményekhez, mindegyikük ajándékot is kapott a KEMCSÉ-től.

Sajnos a moldvai gyerekek nem éltek az elmúlt években a lehetőséggel, melyet a magyar állam biztosított a továbbtanulásukra. Ezért az eddigi 10 helyet ettől a tanévtől kezdve lecsökkentették három helyre. Mi, a KEMCSE vezetősége nagyon sajnáljuk, hogy ilyen kis számban érkeznek hozzánk Moldvából tanulni a magyar oktatásban résztvevő diákok.



Vendégünk, dr. Bodó Csanád a Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet és a Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszék oktatója, régi kedves ismerősünk. Több éves együttműködés keretében dolgozik Márton Attila lészpedi tanító bácsival a magyar nyelv revitalizációjáért Moldvában. Programjuk neve: Familyskóla, mivel főleg édesanyák és a magyar oktatásban résztvevő bölcsődés és óvodás gyermekeik a résztvevők. Az előző két évben az idei nyári feladatok áttekintésével, megszervezésével foglalkoztak. Ezen a nyáron az erdélyi Igóban töltöttek egy hetet (ők itt használták fel a kapott 100 000 Ft-ot). Márton Attila meggyőződése évek óta, hogy a nyelvtanulás Moldvában is annál eredményesebb, minél kisebb korban kezdik el azt tanulni a gyerekek. Attila Bodó Csanád vezetésével tudományosan megalapozott programot hajt végre, melynek „Részvételi szociolingvisztika” a tudományos megnevezése.

(A részvétel, amelyet tágabb értelemben az összes érdekelt fél bevonásaként és elkötelezettségeként határozunk meg, és a kutatás iránt elkötelezett egyének részvételével kapcsolatos kérdésekkel foglalkozunk.)



A szociolingvisztika, amely a nyelv és a társadalmi világ kapcsolatával foglalkozik, ezt a kapcsolatot mindig is a beszélők bevonásával elemzi.)

Márton Attilának sikerült elérnie, hogy édesanyák gyemekeikkel vegyenek részt a táborban, ahol csoportokban oldották meg a feladatokat. A felnőttek megkérték a budapesti kutatókat, hogy ők meg tanuljanak csángóul. Ebből sok érdekesség kiderült, pl., hogy milyen bonyolult a csángó nyelvben a köszönés: figyelembe kell venni, hogy ki honnan jött és hová megy. Készítettek egy térképet is, amelynek a későbbiekben folytatását tervezik.


A játékos tanulás mellett volt lehetőség úszni tanulni is. Reméljük lesz folytatása a programnak, amelynek főleg anyagi korlátai vannak.

A keresztszülők már kaptak egy meghívót a 2023. szeptember 6-7-8-án az ELTE-n megrendezésre kerülő 22. Élőnyelvi konferenciára, ahol a kutatók ismertetik majd a Familyskóla program eredményeit.


A nagysikerű előadás után megtartottuk közgyűlésünket is, ahol egyhangú szavazással újraválasztottuk a KEMCSE vezetőit. Munkájukhoz további kitartást és sok sikert kívánunk.


Büttner Sarolta programszervező