Mivel áprilisi klubdélutánunk időpontja legmagasztosabb vallási ünnepünk – a Húsvét - szombatjára esett, ezért azt egy héttel később, a hónap harmadik szombatján tartottuk meg. A részvétel közepes létszámú volt.
Elnökünk, Jolanda Willemse köszöntötte a megjelenteket, majd a Moldvában megrendezett és a közeljövőben tervezendő eseményekről tájékoztatta a hallgatóságot:
Somoskán április 1-jén megtartották a szokásos húsvétváró Arany Miatyánk – archaikus népi imák és egyházi népénekek ismerőinek, művelőinek - találkozóját, amelyre minket is meghívtak;
Magyar nyelvi tanulmányi verseny volt Bákóban, a gyerekek eredményeiről nem tájékoztattak minket,
Május 20-án az MCSMSZ nyelvi felmérést végez az alsó- és a felső osztályosok körében;
Két nyári tábor lesz Lábnyikban, az első egy nyelvi, július 6-10-ig, a második egy képzőművészeti pedig augusztus 8-12-ig, ahova erdélyi gyerekeket is meghívnak, így ezáltal a csángó gyermekeknek lehetőségük nyílik arra, hogy gyakorolhassák a magyar nyelvet;
Hegyeli Attila és Majzik Tamás nyelvi programok keretében egy ún. „robottábort” fog megrendezni;
Diószénben és Diószegen új magyar ház létesült;
Ferdinándújfaluban vettek egy új házat, amelynek emeletén tanári lakrész lesz, a földszinten pedig iskola. Sajnos Maczkós Piroska súlyos betegségének kiújulása miatt egyelőre nem fog tanítani, jelenleg Székelyföldön kezelik;
Új játszóterek létesültek az óvodák mellé, valamint jó hír, hogy minden iskola rendelkezik okos táblával;
Rébay Lajos, Szitás és Újfalu falugazdája korára és elfoglaltságára hivatkozva lemondott, megköszönjük eddigi munkáját, tudjuk, hogy sokat tett a falvaiért, pl. Újfalun egy könyvtárat is létrehozott. Ezek után új falugazdát kell keresnünk;
Májusban meg kell tartanunk az éves beszámolót. Nagy szükségünk lenne az adók 1 %-ára, kérjük, aki tudja, ajánlja fel egyesületünknek.
Május 14-ére az itt élő csángók számára Gyurka Valentin, Csizmadia István és Bognár Tibor egy „Csángó lakodalmas” rendezvényt szerveznének Pomázra a Magyar Vár helyszínére, ehhez kérték a mi hozzájárulásunkat, 100 eFt-tal tudjuk támogatni ezt a tervezett eseményt.
Ezután hozzászólások következtek:
Gyurka Valentin kérte, hogy „papírmunkával” is segítsük a májusi rendezvényüket, a részletes program még nem állt össze, az esemény a Facebook-on lett meghirdetve. Elsősorban csángók részvételét várják;
Toroczkay Katalin elmondta, hogy az idén is lesznek diplomásaink: Solomon Annamari, Petrás Robi és Veres Mihaela. Örömhír, hogy hosszas keresés után sikerült elérni, hogy László Ciprián a jövő év szeptemberétől a Járdányi Pál Zeneiskola szolfézs, orgona, egyház zenei szakán jutányos áron megkezdhesse tanulmányait. Külön öröm még az is, hogy az iskola hozzájárult ahhoz, hogy amíg Ciprián nem kezdi el a tanulmányait, addig is rendszeresen, térítésmentesen látogathatja a tanszakok óráit, hogy az ott szerzett, előzetes tapasztalataival gazdagodva jobban felkészülhessen a felvételire. Ezután csak az ő kitartásán, szorgalmán múlik minden, ennek érdekében figyelemmel fogja kísérni.
Gondos Béla ismertette a Kárpát-Európa Utazási Iroda idei augusztus 12-ei, 6 nap 5 éjszakás csángóföldi - Szabófalvától Kickófalváig terjedő - útját, tranzitszállás lesz Erdélyben, Moldvában Duma András lesz a házigazda.
Ezután diákjaink éneke következett; a zenetanulmányai elé néző, énekesnek készülő klézsei László Ciprián előadta a szülőfalujából származó Feteke Rén Kata balladáját, utána az idén májusban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi ének szakán diplomát szerző pusztinai Veres Mihaela elénekelte az „Anyójától” - Tamás Magdótól, aki a Csángó Bálon is rendszeresen szerepel Ilona éneklő asszonyaival - tanult „Fúdd el jó szél, fúdd el..” c. altatót. Mindketten fülünket gyönyörködtetően énekeltek.
Ezután következett meghívott előadónk, Lajos Veronika, a Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszékének egyetemi docense „A moldvai csángó származású nők reprezentációja” nem mindennapi, work-shop jellegű interaktív foglalkozása, amelyben nekünk is aktívan részt kellett vennünk. Már a Veronika által előre meghatározott terem-berendezés se volt mindennapi; 4 asztalt és a székek oldalra helyezését kérte, minden asztalra egy-egy nagyméretű - a pár sorral lejjebb ismertetett kérdésekkel ellátott - papírlapot, írószerszámokkal egyetemben helyezett, amelyekre nekünk körbe-körbe járva kellett egyenként válaszolnunk, közben lazításképpen, halk zene szólt. A kérdések a következők:A moldvai csángó nők jellemzése; Üzenet az idősebb, 60-70-es moldvai csángó asszonyoktól a jövő generációinak; Rajzold le a teret, ahol a moldvai csángó nők időt töltenek; Üzenet a 20-as korosztályhoz tartozó csángó nőktől a jövő generációjának.
Amikor végeztünk a válaszainkkal, Veronika önként jelentkezőket jelölt ki azok felolvasására, majd kérte, hogy közösen beszéljük ki ezeket.
A jelenlévők A moldvai csángó nők jellemzésére hasonló meghatározásokat írtak, mint pl.; hogy őrzik nyelvüket, hagyományaikat, hitüket, folklórjukat, fontos nekik a család, a rokonság, az összetartozás, keményen dolgoznak a háztáji földeken, mivel a falvakban kevés a férfi a családban külföldi munkavállalás miatt, így nélkülük is megállják a helyüket, szépek, tiszta tekintetűek, szép csángós a beszédük, ha elhagyják a világukat, akkor alkalmazkodnak, de ezáltal elvesztik az eredeti csángó szóhasználatukat, stb.
Arra, hogy „Mit üzen az idős generáció a fiataloknak és a fiatal, 20-as nők mit üzennek a most felnövő generációnak?” kérdésre adottakban szintén hasonló meghatározások szerepeltek; hagyományőrzés, az idősek tisztelete, tudásuk tovább adása, összetartozás, család, hit, nyitottság a világra, és hogy ne féljenek semmitől sem.
Ezáltal kialakult egy interaktív párbeszéd egyetemistáink és a jelenlévő idősebb korosztály között, Veronika hallgatólagos figyelme mellett. Jó érzés volt, hogy csángó fiataljaink megnyíltak előttünk, beszéltek arról, hogy némelyiküknek lelki vívódást okozott, hogy mivel a szülőföldjüktől távol tanulnak, nehezen illeszkedtek be az új környezetbe, ezáltal úgy érzik, elszakadnak a saját kultúrájuktól, elidegenednek az otthontól, de ezek ellenére mindenképpen szeretnék megtartani és büszkén vállalni csángóságukat, megőrizni a saját népükre jellemző szokásaikat, az egymás közötti, a családi összetartozás érzését, mély hitüket, a gyakori templomba járást, a felmenők tiszteletét, a hagyományok megőrzését, ami azért is fontos, mert ezek a nagyvárosokra már jellemzők. A Csíkszeredai Bentlakás az érettségi után való továbbtanulást Erdélyben javasolja, és így ezen elgondolkodva, nem biztos, hogy részükről jó döntés volt a magyarországi továbbtanulás, talán ha Erdélyt választották volna, ott a szülőföldjüktől nem annyira nagy távolság miatt mindkét kultúrájukat egyszerre tudták volna gyakorolni. Még a mai világban is előfordul az, hogy a területileg egymáshoz közel eső román és csángó falvak nem tudnak egymásról; a román falvak nem tudják, hogy vannak katolikus csángómagyar falvak, ahol magyarul beszélnek. Most, hogy kinyílt előttük a világ, a fiatalság szétszéled szerte a világban, mindenfelé tanulnak, dolgoznak, nyitottabbak lettek, ezáltal lazultak a megrögzött házasságkötési szokások, enyhültek a katolikus és az ortodox vallási különbségek, elkezdődött az egymásra való figyelés, megindult a román fiatalok tisztelete a csángómagyar fiatalok felé, mert látják, hogy az idegenben való tanulás ellenére is ők mennyire összetartanak, őrzik hagyományos szokásaikat, törekednek arra, hogy megismerjék gyökereiket, ami nem könnyű, hiszen a moldvai csángóság történelméről nincs olyan írásbeliség, amely lehetővé tenné számukra eredetük tisztázását, identitásuk, hovatartozásuk, felmenőik meghatározását, sajnos az erre vonatkozó eddigi leírások inkább csak összezavarodást okoz köztük, tudjuk, hogy miért. Viszonylag nehéz volt a Csíkszeredei Bentlakás is, sajátságos kultúrájuk miatt nehezen alkalmazkodtak az új környezethez.
Ezután felkértük a pusztinai Kaszap Johannát, hogy ő is énekeljen el nekünk egy szép népdalt, ő az Aranymiatyánkot választotta, amelyet tiszta, csengő hangján, mély átéléssel, lelkünket meghatottságra késztetve, adott elő.
Kértük Lajos Veronikát, hogy meséljen egy kicsit a Moldvában magyar tanárként eltöltött időszakáról, tapasztalatairól.
Ő még a 20-as éveiben tanított az MCSMSZ egyik tanáraként Lujzikalagorban kb. 10-12 hónapot, közben doktori kutatásokat végzett/végeztek egy ott élő hatvanas éveiben járó asszony életének történeteiben megfogalmazódó és a mindennapokban megfigyelhető alkalmazkodás megértése érdekében. A vizsgálat megmutatta azt a sokszínűséget, ahogy a moldvai csángók ugyan sokszor nem akarnak, de mégis képesek alkalmazkodni a helyi életvilágot érintő változási folyamatokhoz (mint pl. a munkamigráció, a mély vallásosság életmódot befolyásoló szerepének csökkenése). Jelenleg is a csángókkal közösen folytatnak kulturális antropológiai, etnográfiai kutatásokat a csángók számára fontosabb témákban, mint pl. – társasjátékok, köszönések - ezek eredményeit az idei Tusványoson fogják ismertetni. Kint azt tapasztalta, hogy a kicsik elég jól beszéltek magyarul, a nagyobbak már nem annyira, és azért szeretnek magyar órákra járni, mert modernebbnek érzik az ott folyó tanítást vagy tanulást.
Arra a kérdésünkre, hogy mit gondol a csángóság jövőjéről, hogy megmaradnak-e továbbra is csángóként, vagy megmarad-e a csángó nyelv, optimista választ adott néhány példát felsorolva: annak ellenére, hogy nem biztos a magyar nyelv megmaradása, mégis vannak pozitív esetek, pl. vannak olyan román nyelvű fiatalok, akik csángónak vallják magukat, vagy, hogy néhány faluban az idősebb asszonyok is megtanulnak magyarul írni.
Lejegyezte: László Ildikó