top of page

A Keresztszülő Mozgalom 20 évét bemutató könyvünk ismertetője

A SZERET MENTÉN INNEN ÉS TÚL: KERESZTSZÜLŐK A MOLDVAI MAGYAROKÉRT 2004-2024 címmel egy különleges képes kordokumentum látott napvilágot a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület (KEMCSE) közreadásában.  


Az Albertné Révay Rita által összeállított és Pákozdi Judit által szerkesztett kiadvány egy nem mindennapi csoda történetével ismerteti meg az olvasókat.

 

Magyarország rendszerváltás utáni történetének egyik nehéz évében, 2006-ban egy maroknyi csapat kirándulást szervezett Csángóföldre, a moldvai magyarokhoz. Az ott átéltek hatására fogant meg bennük az elhatározás az egyesület alapítására, amely összefogja a csángómagyar gyerekek magyar nyelvű oktatását és nevelését anyagilag támogató jelképes keresztszülőket. A többi már történelem, ezt mutatja be a könyv, amelynek minden részletén érződik, hogy értő kezek és elmék, érző szívek alkották. A 2023-as felhívásukra érkezett írásokból, vallomásokból és fényképekből egy szeretet-könyv született, tiszteletteljes főhajtással a moldvai magyarok előtt, közös munkával, 36 szerzővel, 4 nagy fejezetben, 400 képpel, válogatott bibliográfiával, kronológiával, 14 melléklettel, 2 függelékkel, 264 oldalon. A kötet a keresztszülő mozgalom 20 évének történéseit foglalja össze: keresztszülő-tanár találkozókról, táboroztatásokról, csomagküldésekről, kiadványokról, támogatásokról, falugazdákról, jótékonysági rendezvényekről, előadások sokaságáról, személyes élményekről, valamint a szeretet és az ismeretterjesztés ezernyi megnyilatkozásáról. Mindezzel egy teljes, világviszonylatban is páratlan tiszteletreméltó mozgalom történetét sikerült összefoglalniuk, és a személyes vallomásokon keresztül olvasóközelbe hozniuk. Csepp volt a tengerben a keresztszülők minden törekvése, de jelentős csepp! Bebizonyosodott, hogy a moldvai magyaroktól érdemes tanulni is: kitartást, hűséget, hagyományőrzést, tisztességet. Közös öröm, hogy felnőtt egy új moldvai magyar értelmiségi réteg a keresztgyerekeikből és a nemzetünk egyre gyarapodik a csángómagyarok kincseivel is. A megjelenés nyomdaköltségeit 21 keresztszülő adománya biztosította.


A könyv ára: 5.000.- forint.

MEGVÁSÁROLHATÓ előzetes telefonos egyeztetés után (+ 36/ 30 /96 05 919)

AZ ALÁBBI CIMEN: 1125  Budapest, Virányos út 16.


A könyv megvásárlásával a moldvai magyar oktatásban részt vevő gyerekek táboroztatását segíthetjük elő.


A Szeret vizén innen és túl: keresztszülők a moldvai magyarokért 2004 – 2024 / összeáll. Albertné Révay Rita; szerk. Pákozdi Judit; közread. a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület. - Babér Kiadó, Bp., 2024. - 264 p. : ill., színes ; 22 cm ; ISBN 978-963-89096-4-0

bottom of page