Örömmel tölt el bennünket, hogy 2018-ban is sikerült, immár 12.-ik alkalommal vendégül látnunk a moldvai Lészped község iskolásait. A gyerekek tartalmas két és fél napot töltöttek Gödöllőn, majd a zánkai Erzsébet táborban voltak öt felejthetetlen napon át.
A szokásosnál is több nehézséggel kellett megküzdenünk, hogy 10 gyermek Mihály Annamária tanító nénivel eljusson hozzánk. A máriabesnyői lakóparkban megalakult Incső Egyesület örömmel vállalta, hogy közreműködik a csángó gyerekek nyaraltatásával kapcsolatos városi hagyományok folytatásában. Így váltak befogadó szülőkké és a programok szervezőivé a lakópark egykori, és jelenlegi családjai.
A családokkal töltött időn túl a csángó gyerekek sétát tettek városunkban. Este egy kis ünnepléssel, műsorral, énekkel kedveskedtek a befogadó családok, amelyet a lészpedi gyerekek saját előadásukkal tettek színesebbé. Mihály Annamária tanító néni tartott egy kis ismertetőt a csángómagyarokról, Lészpedről, és az ott élő gyermekek és családjuk életéről, továbbá a moldvai magyar oktatás helyzetéről.
Másnap az Állatkertben tett kirándulás után egy kis idegenvezetéssel a Hősök tere, Vajdahunyad vár, Széchenyi fürdő és a kis földalatti vasút megtekintése következett. Este ismét a lakóközösség várta a gyerekeket egy közösségi kerti mozival! A záró program hagyományosan a vasárnapi szentmise volt, ahol a csángó gyerekek népviseletben énekeltek. A máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika hívei nagylelkű adakozással járultak hozzá a gyerekek zánkai nyaralásának költségeihez.
A program nem valósulhatott volna meg Kovács Mátyás pécsi vállalkozó nagyvonalú támogatása nélkül, aki biztosította a gyermekek utaztatásának költségeit.
Köszönet a támogatóknak:
KOMA1989 Baráti Kör Közhasznú Egyesület Gödöllő Önkormányzata Gödöllői Értékvédő Közhasznú Egyesület Gödöllő-Incős Lakóközösségért Egyesület
További köszönet a szervezőknek:
Büttner Sarolta Gál Rezső Matolcsi Anna Méder Ákosné Ünige
Külön köszönet a befogadó családoknak, akik vendégül látták a csángó gyermekeket:
Gál Rezső és családja, Leskó Gábor és családja, Soós Péter és családja, Szabó Gyula és családja, Tóth Attila és családja.
Jó érzés tudni, hogy összefogásunk eredményének köszönhetően csángó diákok újabb csoportja ismerte meg Magyarország egy kis szegletét, Gödöllőt, és gazdagodott néhány magyar szóval, amit a magyar oktatásban hasznosítani tud.
Gödöllői Értékvédő Közhasznú Egyesület Gödöllő-Incés Lakóközösségért Egyesület
Fotó: Büttner György, Szabó Gyula
Comments