amelyre szeretettel várjuk a keresztszülőket és minden kedves érdeklődőt 2018. október 13-án, szombaton 14-16 óráig a XII. kerületi Németvölgyi úti Általános Iskolában. Címe: 1126 Budapest Németvölgyi út 46. Elérhetősége: a Széll Kálmán tértől a 102-es busszal, a Déli pályaudvartól az 59-es villamossal, a belvárosból a 105-ös busszal, megálló a Királyhágó térnél.
Őszi összejöveteleink rendszeres vendége Márton Attila, a moldvai oktatási program koordinátora. Idén is eljön és beszámol a tanév indulásával kapcsolatos tapasztalatokról. Így első kézből kaphatunk tájékoztatást az oktatás helyzetéről, helyszíneiről, az oktatásban résztvevő tanárok és gyerekek létszámáról, terveikről.
Klubdélutánunkat szokásainkhoz híven, László Ildikóénekével kezdjük, az „Azt izente Ferencz Jóska” című dalt mutatja be nekünk. Ezt követően Csongor Attila, lábnyiki falugazda beszámol az általa szervezett nyári táborról és a faluban zajló eseményekről.
Nagyon örülünk, hogy találkozhatunk a Magyarországon továbbtanuló egyetemistákkal, mert a pusztinai Kaszap Johanna elfogadta meghívásunkat és eljön énekelni klubunkba. Sikeres felvételijét követően most már az ELTE hallgatója.
Gyúr Klaudia is vendégünk lesz, ő Trunkról érkezett az egyetemi előkészítő intézetbe. A tanulás mellett ő is szeret énekelni, dalait meg is hallgathatjuk klubdélutánunkon.
Márton Attila társaságában két Moldvában tevékenykedő Petőfi ösztöndíjas fiatal is érkezik. Felmerülő kérdéseinkre hiteles válaszokat fogunk tőlük kapni.
Klubdélutánunk bezárásaként László Ildikó vezetésével ismét tanulunk egy szép csángó népdalt. (Az eddig tanultak szövegét megtalálják a honlapunkon a klubok menüpont alatt.)
A rendezvény alatt vásárolhatnak erdélyi és moldvai tárgyú könyveket és CD-ket.
Tisztelettel:
Jolanda Willemse Büttner Sarolta elnök programkoordinátor
Comments