top of page

Moldvában jártunk, együttműködésben állapodtunk meg az MCSMSZ-szel

Az MCSMSZ „Csengővers” elnevezésű rendezvénye, amit a szövetség a magyar oktatásban tanuló gyerekek részére szervez idén , november 16-ra esett, így ehhez a programhoz igazítottuk utazásunkat, aminek elsődleges célja az MCSMSZ és a KEMCSE közötti együttműködési megállapodás rögzítése volt.



Az MCSMSZ elnökével az új, bákói Magyar Házban találkoztunk, a találkozás megszervezésében a korábban Magyarországon tanuló Gál Emília volt segítségünkre, aki az Angliában megszerzett mesterfokú diploma birtokában visszatért Moldvába, és jelenleg az ott megkezdődött gazdaságfejlesztési program egyik referense, a jövőben pedig az MCSMSZ és a KEMCSE közötti kapcsolattartó lesz.


A megállapodást a két szervezet között egy évre kötötte és írta alá a két elnök, Jolanda Willemse és Pógár László (kép). A megállapodás értelmében a két szervezet kölcsönösen segíti és tájékoztatja egymást: az MCSMSZ a Moldvában zajló oktatásról, az ezen a téren létrejövő fejlesztésekről, az oktatásban résztvevő tanárokról és programokról, a KEMCSE pedig folytatja a keresztszülő programot és annak helyzetéről tájékoztatja az MCSMSZ-t.


Jó hír, hogy az MCSMSZ szeptember óta három faluban, Szárkúton, Szitáson és Ferdinándújfaluban elkezdte, illetve újra indította az oktatást, több helyszínen megindult a gyerekek étkeztetése és bevezették az ösztöndíjrendszert. A KEMCSE feladata továbbra is a keresztszülők tájékoztatása, a tárborok szervezése, a Magyarországra érkező csángómagyar gyerekek fogadása, programjaikban való részvétel megszervezése, stb. lesz.


Így lesz ez most decemberben is, amikor két gyermekcsoport érkezik Magyarországra a csíkszeredai kollégiumból és Gajdárból a parlamenti karácsonyi ünnepségre.

Utunk alatt találkoztunk mindkét helyszín oktatóival. Meglátogattuk Gajdárban a Magyar házban az új tanárokat, a Szabó házaspárt, akik szeptemberben érkeztek Moldvába Székelyföldről, Benedek Elek szülőfalujából, Nagybaconról. Nagy lendülettel fogtak bele a munkába, a gajdári kicsi házra és kertre rá se lehet ismerni, a gyerekek rendszeresen látogatják az iskolán kívüli foglalkozásokat is, a hét öt napján csak este nyolcra csendesedik el a ház.


Csíkszeredában találkoztunk Ferencz Gabriellával a Továbbtanulók Közösségének vezető tanárával, aki azt a jó hírt közölte velünk, hogy folyamatban van az új kollégium megvétele, és ami különös öröm volt számunkra, hogy jönnek decemberben Magyarországra. Egy olyan szép karácsonyi műsorral szeretnének a keresztszülőknek kedveskedni, amit már több éve előadnak Csíkszeredában, most a keresztszülőknek szeretnék bemutatni, és ennek megszervezésében kérték segítségünket. Miután a KEMCSE karácsonyi klubdélutánja az év kiemelkedő eseménye, így nagy örömmel vállaltuk, hogy a szokásos szombat délutáni klubrendezvényünket egy nappal előrehozzuk, és így december 13-án, pénteken délután találkozunk a keresztszülőkkel az évbúcsúztató eseményünkön, aminek ünnepélyességét így a csángó középiskolások ajándéka fogja színesíteni.


Most is sok szép élménnyel gazdagodtunk ezen a kicsit fárasztó három napos utazáson, de a gyerekekkel való találkozás minden fáradtságot megér. A „Csengővers” rendezvényről külön rövid hírt adunk.


Jolanda Willemse Toroczkay Katalin

elnök alelnök


A támogatásokat, adományokat a KEMCSE az alábbi bankszámlaszámára várja

Raiffeisen Bank 12011265-00160103-00100008

Comments


bottom of page