top of page

Táborok 2019 nyarán

Az idei nyár első táborai már be is fejeződtek, mások éppen zajlanak, de sok van, ami csak később indul. A melléklet lista azokat tartalmazza, amelyekről tudomást szereztünk. Ha valaki tud még más táborokról, kérjük, értesítse egyesületünket, hogy közzé tudjuk tenni, így minél több csangómagyar kisgyereket tudjon meglátogatni keresztszülője, támogatója.


Trunkból és Diószénből június 6-július 2 között 12 gyerek nyaralt a XII. kerületi Németvölgyi Általános Iskola balatonszántódi táborában, Gajdárban a helyi gyerekeknek július 20 és 25 között magyarországi pedagógusok

vezetésével tartanak tábort.

Kostelekről július 22-28 között mennek táborozók Hajdúszoboszlóra, Pusztinaiak július 13-19 között Velencén táboroznak.

Lábnyiki gyerekek augusztus 12-22 között Budapesten  nyaralnak a lábnyiki keresztszülők jóvoltából.

Külsőrekecsini gyerekek augusztus 17-24 közt Győrújbaráton táboroznak.

Magyarfaluból július 4-14 között Békésen, július 31-től és augusztus 4-ig Cegléden

vesznek részt gyerekek táborban.

Nagypataki és forrófalvi nagyokkal (V-VIII osztály) július 8-13 között megyünk táborozni.

A kicsikkel (ovi-IV osztály) pedig augusztus 5-től 10-ig, Lészped és Dumbravén  diákjai Sátoraljaújhelyen július 29-től augusztus 3-ig a Rákóczi táborban vesznek részt.


Márton Attila lészpedi tanító bácsi, a Moldvai Csángó magyar Oktatási Program koordinátora

Comments


bottom of page