top of page

Keresztszülő-portré sorozat indul


„Legyen Ön is Keresztapa, Keresztanya!” - hirdette meg 2005-ben Böjte Csaba atya a moldvai magyarok érdekében indított keresztszülő-mozgalmat, amibe azonnal sokan bekapcsolódtunk Magyarországon és szerte a világban. Néhányan megalapítottuk a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesületünket, egy életünket meghatározó moldvai utazásunkat követően. Közülünk páran az alapító tagok közül azóta is nagyon aktívan dolgozunk és hűségesen járunk a klubdélutánjainkra, az újabb, fiatal keresztszülőkkel együtt. Szeretnénk egy „Keresztszülő-portré”-sorozatot elindítani, amelyet a 2019. április 13-án tartott közgyűlésünkön szavaztunk meg.


Beszámoltunk a közgyűlésen többek között az új honlapunk beindításáról és az egyre népszerűbb Facebook-oldalunkról is. Ezeken a fórumokon keresztül szeretnénk bemutatni a keresztszülőket, Albertné Révay Rita alapító tag javaslatára és segítségével, aki pár perces videó-interjú keretében megörökítené az önzetlen indíttatásukat és a kapcsolatukat a keresztgyerekeikkel, azzal a szándékkal, hogy az emlékek megörökítése mellett a jövendő keresztszülőket is megszólíthassuk: „Legyen Ön is Keresztapa, Keresztanya!”


Előre is köszönjük mindazoknak, akik vállalkoznak az interjúkra, hogy megosztják velünk gondolataikat. Jó szívvel ajánljuk a portrék megtekintését mindenkinek. Örülnénk, ha a „Keresztszülő-portré”-k nyomán jelentkeznének érdeklődők, új keresztszülők, sőt talán a közben felcseperedett keresztgyerekeink is, hátha emlékeznek a jelképes keresztszüleikre, a közös emlékekre, és megtudhatnánk, hogyan alakult a sorsuk. Hisszük, hogy ezzel is erősíthetjük a „Szeretet-hidat” egymás között, amit az elindulásunkkor kezdtünk építeni.


KEMCSE Elnöksége

bottom of page