2007 óta dolgozom az Egyesületben, kezdetben diószéni keresztszülőként; majd 2017-ig alelnökként és szociális felelősként. Ekkor egy rendkívüli közgyűlésen az elnökség engem választott elnöknek, és ezt a tisztemet a 2018-as választáson megerősítette. E tisztségem a következő tisztújításig vállaltam. Ezúttal szeretnék bemutatkozni azoknak, akik még nem ismernek közelről.

Toroczkay Katalin vagyok, ezt a szép leánykori nevemet házasságomban is megőriztem, azért is, mivel családom mindkét ágon erdélyi származású. A Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem diplomát, műanyagszakos vegyész üzemmérnökként és a mai napig ebben a szakmában dolgozom, most már nyugdíjasként, a férjemmel közösen alapított cégünk keretein belül.

12 éve a KEMCSE elnökségének tagja vagyok ebből öt éve a klubdélutánok programjainak szervezői feladatát látom el, a jövőben igyekszem megőrizni a szombati keresztszülő összejöveteleink eddigi változatosságát, színvonalát. Remélem, munkám eredményeként tovább bővülnek majd ismereteink a moldvai csángók életéről.

A KEMCSE-ben eddig eltöltött évek alatt sokat megtudtam a moldvai csángómagyarokról, az ottani magyar oktatás helyzetéről, nagyon szerettem a színvonalas klubdélutánjaikra járni, ámulattal töltött el az egész csángó ügy iránti elkötelezett emberek hozzá állása, főleg a vezetőség áldozatos munkája, az adományok szervezése, az egész működési rendszer. Először csak énekelgettem náluk, később néhány könnyebb éneket meg is tanultunk együtt. Aztán eljött számomra az a megtisztelő felkérés, hogy kapcsolódjak be a vezetőség munkájába, amit nagy örömmel teszek.

Tizenöt évvel ezelőtt ismerkedtem meg a moldvai csángó-magyarokkal, a „Keresztapa, keresztanya” programmal, és akkor  ismertem meg a Külsőrekecsinben élő keresztleányomat, Krisztinát is.  Hiszem, hogy bárhol élünk magyarok a nagyvilágban,  Összetartozunk, így felelősséggel is vagyunk egymás iránt. Az egyik legszebb feladatunk pedig a drága magyar nyelvünk megőrzése a Kárpát-medencében.

Nyolcévnyi elnöki munka után 2016-ban elérkezettnek láttam az időt, hogy átadjam ezt a megtisztelő, de roppant felelősségteljes feladatot egy, a csángó ügy iránt elkötelezett, utódnak. Olyannak, aki mindnyájunk bizalmát élvezi. Jómagam szeretettel gondolok arra a hosszú időre, amit az Egyesület munkatársai, a keresztszülők, a csángó emberek, tanárok, gyerekek között tölthettem. Tiszta szívvel igyekeztem tenni értük, s ugyan nem voltak gond nélküliek az elmúlt évek, az örömök mindig felülírták a nehézségeket. Tapasztaltam, hogy lassan, sok-sok buktatón keresztül vezet az út, de mélységesen meg vagyok győződve arról, hogy a csángók sorsa és moldvai magyar oktatás ügye jó irányban halad.

Hűséges vagyok a moldvai magyarokéval azonos hitemhez, a Hazámhoz, a családomhoz és életem első és egyetlen munkahelyéhez is az voltam, az Országos Széchényi Könyvtárhoz, ahol 41 évig dolgoztam. Isten nagy ajándékának tartom, hogy Böjte Csaba atya felhívására 2004 Karácsonya óta részt vehetek a keresztszülő-mozgalomban és a jelképes keresztszülője lehettem a férjemmel együtt egy külsőrekecsini cinkának, Lucának.