2007 óta dolgozom az Egyesületben, kezdetben diószéni keresztszülőként; majd 2017-ig alelnökként és szociális felelősként. Ekkor egy rendkívüli közgyűlésen az elnökség engem választott elnöknek, és ezt a tisztemet a 2018-as választáson megerősítette. E tisztségem a következő tisztújításig vállaltam. Ezúttal szeretnék bemutatkozni azoknak, akik még nem ismernek közelről.

​

A nevem, tudom, nem hangzik magyarnak, de holland férjem van, s attól kaptam ezt a nehezen megjegyezhető nevet, bár a környezetemben egyszerűen mindenki csak Jolandának hív. Egészségügyi Főiskolát végeztem, majd intenzív koraszülött osztályon dolgoztam.

1975 végén mentem el Líbiába dolgozni az ottani magyar kórházba. Ott ismertem meg a férjemet, s a gyermekem is ott született. Soha nem gondoltam volna, hogy minden fontos dolog az életemben Afrikában és Ázsiában fog történni. 30 évet töltöttem külföldön, miután a férjemet a Siemens cég vezetőjeként 3 évente más országba helyezték. Mellette megengedhettem magamnak, hogy a fizetésem nagy részét karitatív munkára költsem. Szinte a megszállottságig elköteleztem magam a szegény afrikai és ázsiai gyerekek megsegítéséért. Sok szenvedést és szomorúságot láttam, de ez még jobban ösztönzött, hogy többet és jobban dolgozzak.

Tagja voltam s vagyok több karitatív szervezetnek. Szerveztem bazárokat a Vöröskereszt Kenyai Kirendeltségén, s az általunk elkészített termékeket az Angol Követségen adtuk el. Az így megszerzett pénzt szintén a rászorult és éhező gyermekekre fordítottuk. Ugandában és Nairobiban úszóbajnokságokat rendeztünk iskoláknak, lehetőséget adva a kevésbé tehetséges gyerekek számára is. Ezzel a munkámmal elnyertem a Brisbane trófeát, amely annak jár, aki a legtöbbet tesz a fiatalok sportéletéért. Mauritiuson az angol Corona Society karitatív szervezetén belül gyermekeiket egyedül nevelő anyáknak nyújtottunk segítséget. Nyolc évet töltöttem Kuwaitban, s még az ilyen gazdag országban is vannak rászorultak. Kitört a háború, s menekülni kellett a családommal. Ez a szomorú tapasztalat arra is jó volt, hogy jobban értékeljem a békét és a szeretetet. Az utolsó állomás Bangladesh volt, ahol nagyon nehéz az élet. Sok szegény ember él a világ e részén, s nagyon nehéz támogatókat találni. A vándorló élet lehetőséget adott arra, hogy elsajátítsam a több évszázados múltra visszatekintő angolszász civil karitatív munkát. Beszélek tökéletesen angolul, felsőfokon németül s arabul, és hollandul is megértetem magam.

Tíz éve költöztünk vissza Magyarországra, s a felnőtt fiam is itt él. Bár ő sohasem járt magyar iskolába, mégis tökéletesen beszél magyarul. Hazatérésem után szerettem volna itthon is folytatni ezt a munkát, s így kerültem kapcsolatban fogyatékos és speciális nevelési igényű gyerekekkel Jászberényben. Külföldi adományokból sikerült belülről az egész iskolát felújítani. Látogatóba elvittem ide a diószéni gyerekeket is. Elindítottam Magyarországon az Esélyteremtő Születésnap Programot is, amely segítette a csángó gyerekek táboroztatását.

Kilenc éve vagyok keresztszülő, s két keresztgyermekem van Diószénben. Többször jártam Moldvában, s próbáltam megismeri az ottani kultúrát, az emberek gondolkodását. Szerveztem táborokat Nyíregyházán, s a Dunakanyarban, Csángó Advent estét Szentendrén. A Balatonnál immár öt alkalommal táboroztatok diószéni gyerekeket a XII. kerületi önkormányzat közreműködésével.

Szeretném ezt a munkát tovább folytatni. Ehhez szeretném a segítségüket kérni. Kérem, jelezzék felém ötleteiket, amivel hozzá tudnának járulni ehhez a nemes ügyhöz, de azt is, ha valakinek segítségre lenne szüksége. Azt is szeretném tudni, ki, mit, hogyan és hol tett a csángó gyerekekért, hogy egyetlen jótett se maradjon köszönet nélkül. Kedves Keresztszülők! Bármikor bárki rendelkezésére állok, s erőm és tehetségemtől telhetően megpróbálok segíteni. Köszönöm a bizalmukat, s munkámmal próbálom önöknek meghálálni.