- 2017. aug. 8.
- 8 perc olvasás

Beszélgetés Albertné Révay Ritával,a KEMCSE egyik alapító tagjával

Frissítve: 2019. aug. 5.

- Mikor és hogyan, milyen céllal alakult meg a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület? - Ez egy önzetlen civil egyesület, amely a történelemben talán elõször próbál viszonzásvárás nélkül, hűségesen és a végletekig szánt kitartással dolgozni a világ legárvábbjaiért, a moldvai magyarokért. Sokakkal együtt én is részese lehetek a keresztszülőmozgalomnak a kezdetektõl fogva. Vallási, szociális és hagyományőrzési területeken tevékenykedtem. Amikor megalakultunk, leginkább egy szeretethidat akartunk együtt létrehozni és megerõsíteni a moldvai magyarokkal, tanárokkal, támogatókkal, közvetítőként a jóakaratú emberek között, a csángómagyar gyerekekért.

- Hogyan kezdõdött?

- Szeretetből, önzetlen jóakaratból alakult minden. A szégyenteljes 2004. december 5-i szavazás után Böjte Csaba atya hirdette meg a keresztszülő-mozgalmat. Azt mondta, hogy fogjuk meg egymás kezét, és segítsük együtt a legárvább magyarokat, a moldvai csángómagyarokat, akik máig nem imádkozhatnak anyanyelvükön a templomaikban. A Bosnyák téri Páduai Szent Antal templomunkban tartott triduuma (háromnapos beszéd-, illetve ájtatosság-sorozat) keretében hallottuk ezt tõle személyesen 2005 tavaszán. Hozott egy gyönyörű viseletbe öltözött kislányt is, aki zengõ hangon, bátran énekelt el egy csodálatos moldvai népdalt a zsúfolásig megtelt templomban. A családommal, két gyerekemmel rögtön elhatároztuk, hogy keresztszülők leszünk mi is. Hamarosan levelet kaptunk Lucától Külsõrekecsinbõl, aki szép rajzos levélben bemutatta a családját, nyolc testvérét.

- Többször is jártál Moldvában. Mi volt a legmeghatározóbb élményed, legemlékezetesebb találkozásod? - Különleges volt minden találkozásom a moldvai csángómagyarokkal és az őket szeretőkkel. Talán az elsõ utam volt a legemlékezetesebb a számomra, ez 2006 nyarán történt. Keresztszülőkkel együtt, mi is négyen elmentünk Moldvába, és találkoztunk Luca családjával. Mintha mindig ismertük volna egymást, rögtön rokoni érzéssel öleltük meg egymást. Még ezen az úton elhatároztuk többen, hogy egyesület keretében szeretnénk még teljesebb módon segíteni a tőlünk ezer kilométerre élõ népcsoport gyermekeit. Az akkor 18 éves fiam még a buszon megrajzolta a „naputánjárót”, amely az egyesület logója lett. A napraforgót nevezik így a somoskaiak. Az egyesület hírlevelének is a Naputánjáró nevet adtuk, valamint az általunk létrehozott első csángó társasjátéknak is.

Ezen az úton sok különleges élményem volt: hallhattuk a viseletben éneklő szép gyerekeket, majd megkóstolhattuk Puskás Anna néni lészpedi hatalmas kalácsát, aztán Nyisztor Ilonka és édesanyja énekében gyönyörködhettünk. A tanítványok között ott furulyált a kis Kovács Krisztián is, aki most a Zeneakadémia mesterszakán tanul és a Servet Együttes tagjaként szerepel a Fölszállott a páva vetélkedõben is.

A legkülönlegesebb élményemet azonban Klézsén kaptam, amit néne Linának köszönhetek. A tisztaszobában lehettünk a vendégei. Mintha egy múzeumban aludtunk volna! Az unszolására felvehettük a gyönyörű viseletüket is. Ahogyan rám került a hímzett ing, a katrinca, a bernyéc, a kendő, egyre jobban kihúztam magamat. Ezt a ruhát csak egyenes derékkal lehet viselni! Kicsit megérezhettem az ősök kezemunkáját magamon, és a hitüket, szellemiségüket a szívemben, amely tartást adott nekem is. Soha nem felejtem el! Ez vezérel azóta is, hogy megtegyek minden tőlem telhetõt, hogy a saját kincseiket a moldvai gyerekek megtalálják, megőrizzék és továbbadják majd a gyermekeiknek is.

A maroknyi csapat pár hónappal az utazásunk után, 2006 novemberében aztán megalakította a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesületet. Ennek keretében éppen tíz esztendeje, 2007-ben alakult meg a Vallási csoportunk is, a moldvai magyarok anyanyelvi vallásgyakorlásáért folytatott több száz éves küzdelmének erkölcsi támogatásával, sok imádsággal, és 2008- tól évente közös keresztutakkal. A megmaradásukat a csoportunk aktív részvételével készített ismeretterjesztõ kiadványainkkal is próbáltuk elősegíteni, hogy a gyerekek a gyökereiket megtalálhassák, és a világ is jobban megismerhesse õket: 2007-2008-ban jelent meg a román-magyar nyelvû szentmisefüzet, a rózsafüzérrel és az alapimádságokkal, 2011-ben a Naputánjáró társasjáték, amelyet a fiam talált ki és sokak közremûködésével valósítottunk meg, 2015-ben pedig a Csángómagyar legendák. Ennek folytatásaként most tervezzük Iancu Laura legújabb néprajzi kötetének megjelentetését, amelynek szereplõjét-szerzõjét, Jankó Antalt az áprilisi klubdélutánunkon ismerhettük meg.

- Hogyan válhat valaki keresztszülõvé? Az egyes gyerekek támogatásán kívül hogyan próbálja az egyesület segíteni a csángómagyarokat?

- Havi 4.000 forint befizetésével válhatunk jelképes keresztszülővé, amely lehetõvé teheti egy általános iskoláskorú gyermek számára az anyanyelvi oktatást. Az így összegyűlt összegbõl tudunk hozzájárulni a tanári fizetésekhez, az oktatási helyszínek fenntartásához, stb. Ha szorosabb kapcsolatot akarunk létesíteni a gyerekkel, akkor levélváltásra is van lehetőség. Csomagokat küldünk ki minden karácsonyra, húsvétra, iskolakezdésre. A családjaik szociális gondjait is igyekszünk orvosolni, általában a jóakaratú adományozók felkutatásával. Sok szervezet, egyesület támogatja õket, igyekszünk velük is kapcsolatot kiépíteni a közös cél érdekében. Fogorvosi székek, varrógépek kijuttatásától kezdve leégett házak újjáépítéséig sok mindenben segítettünkmár.

- Mi a feladata az egyesület Vallási Munkacsoportjának, amelynek tíz éven át vezetõje voltál? Milyen eredményeket sikerült elérni az elmúlt években?

- Látszólag semmi sem történt: a munkánk csak cseppnek tűnik a tengerben. Civil szervezetként, amit lehetett, megtettük. Mik az eredményeink? Jelentős találkozások, mosolyok, könnycseppek, szeretet és megmaradás! Imádsággal segítettük őket legfőképpen... Néhány mozzanatot megemlítek: 2007 áprilisában Ferkó Zoltán a Vatikánig és Jászvásárig eljutó biciklis zarándoklata során ezer emberrel találkozott, püspökökkel is, támogatást és imát kérve a csángómagyarokért. Nyisztor Tinka, az Moldvai Csángómagyarok Szövetségének vallási felelőse akkor azt kérte, hogy imádkozzunk értük, hogy magyar anyanyelvükön imádkozhassanak a

a templomaikban. A kérését teljesítjük azóta is. Regõczi István atya több szent- misét mutatott be erre a szándékra a Kútvölgyi engesztelõ kápolnában. Most Tinka imádkozik a pusztinai asszonyokkal gyakran az atya sírjánál, különbözõ alkalmakkor, az általa összeállított imafüzetből, legutóbb pedig a Szentkorona-szertartáson a Normafánál. Szeretetmisszióban is jártunk Moldvában 2008-ban, amiről a Moldvai Magyarság című folyóirat számolt be, több számában. Jelen voltunk a csángó-konferencián és a lábnyiki szentmisén 2009- ben, ahol Petru Gherghel püspök magyar szavait is hallhattuk...

Keresztszülőtársaimmal együtt láthattam, ahogyan egy frumószai fiatalembernek, Mihoc Valeriannak az álma, hogy pap lehessen – akkori alelnökünk, Gyöngyössy Lajos közben- járásának köszönhetően – megvalósult: diakónus, majd 2011-ben pap lett. Ha jól tudom, Valerian atyát a kedves üllői hívek is jól ismerik.

- Az egyesület együttmûködött a néhány éve elhunyt Jáki Teodóz atyával, akit a moldvai csángómagyarok apostolaként is szoktak emlegetni. Hogyan emlékszel vissza rá? - Jáki Sándor Teodóz bencés atya éveken át járt Moldvába. Nagy tisztelettel gondo- lok rá. Egy vonatállomáson találkoztam vele először 2007 õszén, a frissen megalakult vallási csoportunk tagjaival együtt. Csak a mondását ismertük addig: „Senki ne kezdjen el a csángókkal foglalkozni, mert nem bírja abbahagyni, annyira megszereti őket. Én is így jártam.” Kerestük tehát vele a kapcsolatot, mert nekünk is ez volt a célunk. Hófehér hajával, délceg testtartásával, a kis kerekes bőröndjével azonnal felismertük őt. Imájával, tanácsaival mindvégig segített bennünket.

Derűvel, humorral, reménnyel és hittel teli kép él bennem Teodóz atyáról, aki tudást, örömöt, mosolyt adott mindenkinek, akivel csak találkozott az élete során, ami örökre megmarad. Maradandó kincs õ maga is. Hiszem, hogy továbbra is imádkozik a vallási csoportunkkal együtt a moldvai magyarokért, papjaikért, vezetõikért, tanáraikért és a támogatóikért, hiszen õ szavahihetõ ember. Õrzöm a tõle kapott rózsafüzért, õ pedig a karjára erõsítette a halálos ágyán a tõlem kapottat, ami vele van most is. Pannonhalmán együtt gyászoltuk õt a temetésén 2013. január 12-én Nyisztor Ilonkáékkal, akik gyönyörû halottsiratók éneklésével búcsúztak tõle. Mi mindannyian összetartozunk!

- Hogyan áll napjainkban a magyar nyelvű misézés helyzete?

- Pusztinában volt többször magyar szentmise, amit Berszán Lajos atya celebrált, ahogyan az idei hagyományos csángó szentmisét is, ahol az olvasmányokat Mátyás Mónika és tanítványai, a keresztgyerekeink olvasták fel. Benke Paulináék pedig Somoskán rendezték meg idén az archaikus imádságok vetélkedõjét „Aranymiatyánk Virág- szombaton” címmel, sok gyerekkel, több faluból. Csupa csoda! Még élnek idős asszonyok, akiktõl tanulhatnak a gyerekek, rájuk mély tisztelettel gondolok. Leélik az életüket hűséggel a vallásunk iránt úgy, hogy a templomukban idegen nyelvű szentmiséken kell imádkozniuk és gyónniuk, nem az anyanyelvükön. A gyerekeket már sokan román anyanyelvűnek nevelik, hogy könnyebb legyen az életük. A kicsik a magyar nyelvet választott, második nyelvként tanulhatják az iskolában vagy iskolán kívüli formában. Ebben a nehéz történelmi helyzetben a mi kis vallási csoportunk csendes imahátteret ad.

Fél emberöltõ, 13 év telt el eddig. Felnõttek közben a keresztgyerekeink is. Próbáltuk minél szélesebb körben megismertetni a moldvai magyarok kultúrájukat itthon is és szerte a világban, már amennyire a szûk kereteink, lehetőségeink megengedték. Azért dolgoztunk, hogy ne legyen ránk szükség, és a moldvai magyar értelmiség egyre nagyobb számban vezesse az övéit. Többen itt tanulnak tovább, õket is segíti az egyesületünk. Mátyás Mónika a nagy büszkeségünk: Egerben tanult, és most otthon tanít, Pusztinán. Még sok a ten- nivaló! Várjuk a mozgalom új, fiatal keresztszülõit a sorainkba, akik foly- tathatják a munkánkat. Önöket is! Jót tenni jó!

- Mondanál pár szót a saját keresztgyerekedrõl? Milyen kapcsolat alakult ki közöttetek? - Luca keresztlányom szép felnõtt hölgy lett az idők folyamán. Most Londonban él, várja elsõ gyermekét a szíve alatt. Örülök a boldogságának. Ezer kilométerről nem lehet beleszólni a keresztgyerekeink sorsába, választásába. A facebookon románul ír a barátainak, de velem magyarul vált pár szót. őrizzük a közös élményeket, fényképeket, ő is, mi is. Részesei vagyunk egymás életének valamilyen formában. Az ő névnapján osztunk mindig búzát a karácsonyi klubdélutánunkon, amely már hagyományunkká vált.

- Mit adott Neked, milyen hatással volt a csángómagyarokért végzett munka, illetve a velük való találkozás az életedre, hitéletedre?

- Mélyebb lett a hitem. Istennek legyen hála mindenért! Az imádságnak nagy ereje van, ezt többször megtapasztaltam. Tanultam a moldvai magyaroktól: hitet, kitartást, hûséget. Hálás vagyok azért, hogy fantasztikus, hiteles embereket ismerhettem meg közelebbrõl Moldvában és itthon is, akiket tisztelhetek és szerethetek.

- A családodban és az egyesületben hogyan készültök a karácsonyra? - A gyerekeim is már felnoőttek, 30 és 24 évesek, de az ünnepeket közösen üljük meg. Van még néhány oblatkánk (különleges, mintás ostya), amit Teodóz atyától kaptunk. Nehéz bőröndökkel cipelte haza minden évben a Felvidékrõl és osztotta szét közöttünk az oblatka-csomagokat. Karácsonykor a tõle tanult szép szokást átvettük. A családfő kézbe veszi az ostyát, és a felesége szemébe néz. Bocsánatot kér az év során ellene elkövetett bűnökért, bosszúságokért. A feleség kimondja: „Megbocsátok!” Letör egy darabot az ostyából és elfogyasztja. Aztán õ veszi kezébe az ostyát és õ kér ebben a formában bocsánatot tõle és a többiektõl. Majd sorban a családtagok így engesztelõdnek ki egymással, az ostyatörés hangja mellett, mindenki mindenkivel.

Az egyesületben már most cso- maggyûjtéssel készülünk a karácsonyra. Kiküldjük a szép csomagokat Moldvába a gyerekeknek. December második hetében pedig hagyományos ünnepi klubdélutánt tartunk, jeles meghívott vendégelõadóval, az itt élő moldvai egyetemistákkal, keresztszülõkkel, érdeklõdõkkel együtt. Sok sütemény és meglepetés lesz. A mûsor végén kiosztjuk a Luca-napi búzaszemeket, hogy otthonainkban december 13-án elültet- hessük. Szép karácsonyi hagyományunk, hogy a frissen kikelt búzáinkat otthon a karácsonyfa alá tesszük, hogy erõsítse az összetartozásunk érzését, bárhol is élünk. Mindenkit szeretettel invitálok a klubdélutánunkra, a kedves üllői olvasókat is, legyenek a vendégeink!

A pontos időpontot a honlapunkon tesszük majd közzé a meghívónkban. A honlapon a munkánkról, örömeinkrõl, eredményeinkről is olvashatnak.

Várjuk Önöket is a sorainkba! Nagyon jó együtt jót tenni! Talán teljesül Csokonai Vitéz Mihály kívánsága, amelyet 1798-ban írt a Marosvásárhelyi gondolatok című versében: „Vajha Moldvának is kies parlagjai,/ Ameddig terjednek a Pontus habjai,/ Magyar Koronánknak árnyékába menne,/ S a csángó magyar is polgártársunk lenne!”

Köszönetképpen a kérdésekért és a megtisztelő figyelemért az alábbi szép imát szeretném megosztani a kedves üllői hívekkel, hogy megérezzék a moldvai közösségnek azt a gyönyörû archaikus nyelvezetét, amelyet évszázadokon keresztül őriztek, és ma már sajnos csak egyre kevesebben beszélnek. Gyönyörű fohász van benne: „Jézus, Jézus, királyom, legyél nekem gyámolóm!”

A történelem során igen elszigetelt közösséghez nem jutott el többek között az 1848/49-es forradalom és szabadságharc híre, a Kazinczy-féle nyelvújítás se. A kérdésre, hogy minek tartják magukat, azt mondják: katolik. A katolikus hitük tartotta meg őket minden körülmények között! Minden tiszteletet megérdemelnek. Először talán nehéz megérteni a beszédüket, de hamar ráérzünk, és csodálhatjuk ezeket a kincseket, amelyeket az ősi szavak rejtenek. Tánczos Vilmos kolozsvári néprajzkutató „Gyöngyökkel gyökereztél” c. filmjében hangzik el ez az imádság 1991-ben. Sengitének menyországbo, / sengitének menyországbo, / kidzsülének ez andzsalok, / kihallgaták e szentmiszét, / kimenének e Kálvári hedre. / Uljan szip dzsümülcsvel fa leveledzik, / arandzs virvel felvirágãzvã, / Krisztusz urunkval megdzsümülsözve. / Elmenének e Krisztusz házáhaz, / Krisztusz háza arangyasz! / Krisztusz bémenen e Gicimán kercsibe, / leüle z aran székibe, / szent kezeivel felfogvã, / szent hajá leereszve, / uljan szumurudotand ész megszírva! / Eltálále Szent Szép Szûzmárija. / Métt ülsz uljan szumurudot- tan, szent fijam? / Hodne üljek e Szentanyám? / Súf jiduk nagypinteken nagy irászt küldinek, / rittam nadzsond akarnak súfalkadni! / Brátfát keresztbe tedzsik, / vasz kironokval1 fel- szegezzenek, / tüzesz osztorokval ingemet osztorozzanak, / tüzesz kestyükvel z én testemet szabdalják, / rút nyálãkvãl töpdösszönök! / Menj el, Szent Anyám, / z Ádámnak a fioihaz, / vidd le ezt e két- hárum szút, / ki elmondzsa e régvel e felkelésszinél, / ösztö lefekisszinél, / szüzzi válik, mind e Szent Szûz!

Jézusz, Jézusz kerálom, / lejék nekem dzsomolom, / dzsalo testem nyugodzsik, / szüvem el ne aladzsik, / Z apasztal ez ablakba, / boldogszág ez ejtóba, / kerül[d] kereszt házomot, / őrőzd andzsal lelkemet!

Bayer Erika

Az interjú a Laudate Dominum, Az Üllõi Katolikus Egyházközség negyedévenként megjelenõ lapja. XV. évfolyam 4. számában jelent meg

Ke esztszülők

Beszélgetés Albertné Révay Ritával,a KEMCSE egyik alapító tagjával

Friss bejegyzések

Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület

Közhasznúság

Hasznos információk