Szokásos havi klub-összejövetelünket egy, szinte a nyári meleget idéző szombat délután tartottuk. Örömmel vettük, hogy állandó, nagyvonalú támogatónk, Sipos Sándor úr ismét eljött hozzánk, és a „Gyermekkorom Erdélyben 1937-1949” című saját könyvéből hozott néhány dedikált példányt ajándékba. Dévai Éva irodavezetőnk– mindannyiunk nevében ismételten megköszönte rendszeres nagyvonalú támogatását. Esztergomi keresztszülőtársunk ugyanis minden év végén átadja egy teljes havi nyugdíját, hogy a közös karácsonyi ünnepségünkön szétoszthassuk az itt továbbtanuló moldvai egyetemistákat diákok között.
A bevezető elnöki köszöntést Jolanda Willemse hosszan tartó betegsége miatt, ismét tiszteletbeli elnökünk, Pákozdi Judit tartotta meg, aki tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy a nyári táborozással kapcsolatban még semmiféle információt nem kaptunk. Várjuk pályázatunk eredmény-hirdetését, csakis pozitív elbírálás esetén tudunk a nyári táborokhoz anyagi támogatást nyújtani. Jolandának további javulást kívánunk! Úgy fejezte be, hogy : Mihaelát, klubunk mai vendégét boldogan ünnepeljük, mert mindaz, amit ez ideig csináltunk, azt azért tettük, tesszük, hogy ilyen remek és sikeres csángó ifjúság nőjön fel.
Ez alkalommal a pusztinai származású Veres Mihaela volt a vendégünk. Előadásának témája: „A moldvai lakodalom a lánykéréstől a nuntáig”
Elmondta, hogy 12 esztendeje él Magyarországon, gyerekkora óta énekel, nagymamájától, Tamás Magdótól tanulta meg az énekeket és ismerte meg mélyebben a csángó kultúrát. Ez a csak egy nagyon kicsi áttekintés a moldvai esküvő témájában, Klézséről, Lészpedről, Lujzikalagorból, valamint a pusztinai saját gyűjtéséből válogatott össze anyagokat.
Előadását régi, fekete-fehér fotók vetítésével illusztrálta. Mutatott a falujából, pl. a „csíres” menyasszonyi pártát, amely egy korona szerű fejdíszből és színes hosszú fémszálakból tevődik össze. A lánykéréstől fogva a jegyespár háromszori vasárnapi kihirdetésekor a menyasszony ezt a pártát és magát a csángó viseletet hordta. Amikor egy leányt férjhez adtak, akkor a lakodalomnak nagy előkészületei voltak, a rokonságnak el kellett készítenie a menyasszony padtól padig tartó hozományát, amely hatalmas munkát jelentett, oda idegen segítő nem mehetett be, azt csakis a szűk rokonság, főleg az asszonyok végezhették, de ők ezt a nagy munkát nem tartották feladatnak, inkább kis ünnepnek, közben ettek, ittak, énekeltek, szinte, mint a guzsalyasban.
A hozomány-készítést falvanként más és más napokon lehetett végezni. Szőttek párnákat, kendezőket, kendőszeget, készítettek rudat, amelyre a katrincákat, ruhákat, bernéceket, fatákat, kendőket tették. Volt még lepedő, párna, paplan, ezek fel kellett, hogy érjenek padtól-padig.
A lakodalom az ember életében örömöt, bánatot kelt, egy új életszakasz kezdődik, a régi véget ér. Ezt énekben-táncban és zenében is kifejezték. Ő a nagymamája és annak az édesanyja idejére volt kíváncsi, hogy akkor hogyan ment az egész, és hogy az azóta mennyire változott. A leánykérések, vagyis a lakodalmak ideje húsvéttól egészen őszig, karácsonyig zajlottak. Szombaton reggel mentek a templomba a hivatalos esküvőre, ahol a pap megeskette őket. Ezután a vőlegény (nyirel) elment zöldágért, hogy kidíszítse a kapukat, mert ez egy jel volt arra, hogy a falu lássa, kinek lesz az esküvője. Ezután a keresztapák, testvérek, rokonok kíséretével haza mentek, ételt készítettek, ettek, megtisztelték egymást. Este volt bál az ifjaknak, lányoknak, legényeknek. Cigányok zenéltek, hegedültek, trombitáltak, doboltak, szerbát, hórát játszottak, azokra táncoltak. Ez eltartott éjfélig, aztán mindenki ment haza. Másnap, vasárnap reggel mise előtt a keresztapák elmentek a vőlegényhez, hujjogtattak, zenéltek, onnan mentek „felemelni” a nyírászát (menyasszonyt), akit az anyja elsiratott, ezután mentek a templomba, utána a templom mellett még folyt a zenélés és a tánc. Ha ez véget ért, mentek a vőlegényhez haza, mert akkor még otthon tartották a lakodalmakat, közben hujjogtattak, pl:
Keresztanya kendeje ki van vetvel a kertre, keresztapa őröjze, hol a szél el ne vigye;
Keresztapa kakassa felállott a kapura, essze verte szárnyait, essze hitta nyámjait
Az anyós az ajtóba várta a menyét, hogy bevezesse a házba, az ajtó előtt a lépcsőre egy terítő le volt terítve, a menyasszony ahogy ment fel, a terítőt tűrte össze, majd valakinek odaadta. Az anyós kezében egy virággal körberakott kalács volt, amelynek a közepében egy pohár bor volt, a menyasszony egy kicsit ivott belőle, majd hátra öntötte a feje fölött. Akkor az anyós megfogta a menyasszony kezét és bevezette a házba, megkerülték háromszor a szintén virággal feldíszített asztalt, közben a keresztapák és a testvérek hujjogtattak. Az esküvő még hétfőn is tartott. Az esküvőhöz hozzá tartozott a menyasszony-siratás, ami Pusztinán még a mai napig is szokás.
Mihaela előadását az alkalomhoz illő szép népdalokkal színezte.
A jelenlévőket elbűvölte a fiatal lány természetes bája, közvetlensége és csodálatos hangja. Reméljük még sokat hallunk felőle, az idén felvételizik a Pécsi Tudományegyetem Néprajz szakára, szívből kívánjuk, hogy sikerüljön neki!
László Ildikó, programfelelős